A CSET FESZT keretében május 14-én tartják a Kutyabaj budapesti bemutatóját a Jurányi Házban. A Weöres Sándor Színház és a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület közös produkciója három fiúról szól, akik fiatalkorúak börtönében töltik az idejüket. Samuel Baileyt, a színdarab brit íróját és Horváth János Antalt, a magyar előadás rendezőjét kérdezte Bordás Katinka

Samuel, azt olvastam, hogy igaz történetek alapján írtad a Kutyabaj (Shook) c. színdarabot. Hogy találtál rá ezekre a történetekre? Mi inspirált a Kutyabaj megírásakor?

Samuel Bailey: Tágan értelmezve a Kutyabaj a gyerekkori barátaim tapasztalatain alapul, akik gyakran kerültek fiatalkorúak börtönébe. Miután néhány hónap vagy év után kijöttek, együtt lógtunk, és beszélgettünk a bent töltött időszakról. Az évek során több száz történetet és anekdotát hallottam a börtönrendszerről, és bár én magam soha nem voltam börtönben, mégis úgy éreztem, hogy ismerem a helyet.

Amikor elkezdtem színházi darabokat írni, tudtam, hogy a barátaimról és arról akarok mesélni, ahol felnőttem, mert ezeket nem gyakran láthatjuk a brit színpadokon, és ha igen, úgy éreztem, hogy a múltban rosszul ábrázolták őket. Az inspirációm az volt, hogy megpróbáljam a lehető leghitelesebben bemutatni ezeknek a fiatalembereknek az életét. A barátaim segítettek nekem a bentlét apró részleteiben (úgy, mint szabályok, rutinok, osztálytermek kinézete), és aztán rajtam múlt, hogy a darab valóságosnak érződjön.

Annak idején mennyire vont be a próbafolyamatba az eredeti darab rendezője, George Turvey?

Samuel Bailey: Az eredeti produkció miatt az első héten, majd az utolsó néhány napban mentem be a színházba. Úgy gondolom, fontos, hogy a próbaidőszak elején ott legyek, hogy megválaszoljam a színészekben felmerülő kérdéseket, és közösen oldjuk meg a szövegkönyvben esetleg még meglévő problémákat, de ugyanilyen fontos, hogy hagyjam, hogy a társulat maga találja meg a darabot és a karaktereket, anélkül, hogy minden lépésnél a sarkukban lennék. Nehéz tud lenni elengedni, de segített, hogy maradéktalanul megbízom George-ban, aki teljesen megértette a darabot, és mindketten tudtuk, mit akarunk elérni. Egyébként a főpróbahéten, amikor a darab formát ölt, a legcsodálatosabb dolog belenézni a próbákba.

Van olyan része a darabnak, ami különösen fontos számodra?

Samuel Bailey: Őszintén szólva nehéz csak egy dolgot kiválasztani. A kedvenc jelenetem talán az, amikor társasjátékoznak, mert itt kezdjük látni, ahogy a dinamika változik, és ahogy a karakterek között lévő kötelék erősödik. A Jonjo és Cain közötti jelenet vége, ahol Cain apjáról beszélgetnek, és ami talán megmagyarázza, hogy miért olyan Cain, amilyen, mindig megérint. 

Mit szóltál, amikor János megkeresett, hogy lefordítaná és megrendezné a Kutyabajt Magyarországon?

Samuel Bailey: Nagyon izgatott lettem! János korábban már rendezett olyan darabokat, mint a Tiszavirág (Mayfly), olyan íróktól, akik itteni ismerőseim, és nagyon elismerően nyilatkoztak róla és a munkájáról. Az, hogy a darabot felújítják és egy teljesen új közönség előtt adják elő, igazán megtisztelő. Remélem, hogy a magyar előadók és nézők is tudnak hozzá kapcsolódni.

János, hogy akadtál rá a Kutyabaj színdarabra és mi fogott meg benne?

Horváth János Antal: Ha jól emlékszem, Joe White, akinek a Tiszavirág c. darabját rendeztem itthon, ajánlotta, hogy olvassam el, mert szerinte bírni fogom. Megrendeltem, sok más darabbal együtt. Egy időben az akkor pár hetes kisfiam minden reggel 6-kor kelt, de ezután visszaaludt két órára a mellkasomon. Ezt az időt én mindig olvasásra használtam fel. És akkor elolvastam ezt a darabot, olyan apákról, akik évekig nem láthatják a gyereküket vagy csak borzasztó körülmények között, és megszakadt a szívem. Aztán még aznap elolvastam újra, és akkor már nem csak ez a primér érzés, de a társadalmi perifériára szorulás témája is nagyon megfogott. Ezután egy évig volt a kötet a táskámban. Az a technikám, hogy ha valamit sokáig nem tudok kivenni a táskámból, akkor azzal dolgom van. Ezzel dolgom volt.

Miről szól számodra a darab?

Horváth János Antal: Ha egy szóval akarnám mondani, a felelősségvállalásról. Arról a pontról, amikor már nincs hátraarc, hanem viselnünk kell a tetteink következményeinek súlyát. Ez az én életemben is, meg talán ezeknek a fiúknak is a darabban, akkor jött el, amikor apák lettek, lettünk. Kapásból nagyon nehéz azt a szeretetet is helyre rakni, ami abban a felejthetetlen pillanatban a semmiből feltörik és a részünk lesz, illetve azt a súlyt is irgalmatlan nehéz viselni, hogy ezek a gyerekek teljesen ártatlanok és minden, jó, majdnem minden, azon múlik, hogy én hogy segítek neki abban, hogy boldog legyen.

És sokkal könnyebb rosszul csinálni, mint jól. Ez az egyik része a felelősségvállalásnak, a másik az, amit mi társadalomként jelenleg viszolyogva eltartunk magunktól: mi lesz ezekkel a srácokkal, akik elkövettek egy végzetes hibát és bekerülnek a fiatalkorúak börtönébe. Igen, minden bűnért meg kell fizetni, de az ár az örök számkivetettség? Rengeteg fiatal tehetség, csiszolatlan gyémánt megy a „kukába” így, azért, mert örökre rásütik a bűnösség bélyegét, és mint tudjuk, ha valakire sokáig mondják, hogy rossz, egy idő után beletörődik, és az lesz.

Milyen volt a próbaidőszak a Weöres Sándor Színház színészeivel?

Horváth János Antal: Csodálatos próbafolyamat volt. Óriási menet van ott is, mint minden színházban, sok körülmény szaggatta meg a folyamatot, de mindenki nagyon lelkes volt a történettel kapcsolatban és ez nem múlt el. A fiúknak az első perctől nagyon jó kémiájuk volt együtt, ami ennél a történetnél nagyon fontos. Ketten, Bálint (Kuttner Bálint – a szerk.) és Gazsi (László Gáspár – a szerk.) még egyetemisták, de ez alig látszott, nagyon szorgalmasan, nagy szakmai alázattal próbáltak. Hajdu Petivel (Hajdu Péter István – a szerk.) már dolgoztam korábban a Szkénés Rozsda című előadásban, abban is nagyon jó volt, de ezalatt a próbafolyamat alatt teljesen lenyűgözött a tehetsége, sokszínűsége. A női szerepet duplán próbálta be Keller-Dénes Emőke és Csonka Szilvia, amitől az elején nagyon féltem, mert ez a helyzet könnyen lehet kényelmetlen, de nagyon profik és türelmesek voltak, és mivel nagyon más karakterek, a fiúk is és ők is egy csomó új dolgot ki tudtak próbálni, más impulzusok mentén. Végig nagyon jó energiák voltak.

Szerző: Bordás Katinka
Horváth János Antal fotóját Belicza László Gábor készítette.

CSET FESZT (Család – Egyén – Társadalom)
2023. május 2 -21.
A teljes program ITT olvasható…