SZFEMolnár PiroskaWunderlich JózsefJátékszínJulie AndrewsGerlits Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 1., csütörtök

    “A függetlenség: szabadság és felelősség” – Interjú Kárpáti Péterrel

    2020. március 9., hétfő 06:25

    Kárpáti Péterrel A Pitbull cselekedetei szerzőjével-rendezőjével beszélgetett Bordás Katinka a 100. előadás kapcsán arról, hogy született meg a döntés, hogy leveszik az előadást, illetve hogy milyen is volt ez az elmúlt majdnem kilenc év.  

    Kárpáti Péter

    A 100. előadásánál tart a Titkos Társulat 2011. október 24-én bemutatott A Pitbull cselekedetei című előadása. Lebilincselő szám. 

    Kárpáti Péter: Független színházi előadás tekintetében abszolút. Ritka manapság. A Trafó melletti Tündérgyár nevű kocsma terére terveztük, ott játszottuk egészen a Jurányiba költözésig, 2014-ig. Az első években sűrűn játszottuk, és ez nagyon jót tett neki, bombabiztosra beállt az előadás, ma már csak havi egyszer megy, de él-virul. Azt látom, hogy a független előadásoknál nem a pénztelenség a legnagyobb probléma, hanem hogy a bemutató után csak nagyon ritkán tudnak menni az előadások, így nem tudnak valóban megszületni, fejlődni, szabadon létezni. Évekig lélegeztetőgépen vegetálnak. Nagyon kevés a játszóhely, és a független társulatok szinte széttépik a Trafót, a Jurányit és a többi befogadóhelyet. Azok bármilyen áldozatosan próbálnak is segíteni, az alkotók többsége frusztrált, csalódott. Ez egyrészt érthető, másrészről viszont van bennem némi indulat a szakmánkkal szemben. Kulcsár Viki (Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház vezetője – a szerk.) létrehozta a Jurányit. Akkor mindenki nagyon boldog volt. „De jó, végre itt van egy ilyen nagyszerű hely! De fura: megtelt. A fenébe, Viki miért nem tudott összehozni egy tízszer ekkora épületet?” Az is megtelne. Viszont elkényelmesedtünk. A színházi teremtéshez szervesen hozzátartozik, hogy az embernek legyen türelme, energiája, fantáziája az előadásról gondoskodni a megszületése után is. Ha ennek a felelősségét áthárítjuk, akkor hazugság az, hogy függetlenek vagyunk. A függetlenség nemcsak annyit jelent, hogy nem az állam nevezi ki a vezetőt. A függetlenség: szabadság és felelősség. És egy másodperc alatt, lustaságból, nemtörődömségből, nagyképűségből áthárítjuk másokra a saját előadásunk, úgymond a saját gyermekünk életben tartásának a felelősségét. Magamat is beleértve egyébként. Aztán ha nem minden klappol, olyankor dühöngünk, panaszkodunk. 

    A Pitbull cselekedetei

    Mi volt az elmúlt majdnem kilenc év legemlékezetesebb Pitbull-pillanata? 

    Volt egy előadás, amin nem voltam ott. Illetve a százból kábé hármon nem voltam összesen, hiszen én világítom, hangosítom, kellékezem. De az első ilyen alkalom akkor volt, amikor mindenképp meg szerettem volna nézni a kaposvári diákok Patkányok vendégelőadását a Stúdió K-ban. A Pitbull akkor még a Trafóban ment, átfutottam a végére, ott azzal fogadtak a színészek, hogy lemaradtam az addigi legjobb előadásról. Nem voltam ott, erre huss, felrepült. 

    A vendégjátékok is érdekesek voltak. Elmesélek egy képet Párizsból. Ugye az előadás első negyedórájában a nézők egy részének állni kell. Igazából mindenkinek állnia kéne, csak hát Magyarországon ezt soha nem mertük megreszkírozni. Mondtuk Párizsban is, hogy hát azért betennénk ennyi meg ennyi széket. A fesztiválszervező – régi Krétakör-rajongó – döbbenten bámult ránk: miért raknánk be székeket, ha az a szituáció, hogy Nagy Zsolt a nézőkkel bebocsátásra vár egy bezárt ajtó előtt. – De mi van – kérdeztük -, ha jönnek idősek is. – Biztos fognak jönni – volt a válasz. Jöttek is, rengetegen, és egy zokszó nélkül álltak Nagy Zsolt mellett, reszketegen, a botjukra támaszkodva. És akkor megértettük ezt az irtózatos kulturális szakadékot. Nálunk egy húsz éves fiatal is sokkal konformistább, mint ezek a párizsi nyugdíjasok, akik Peter Brook és Mnouchkine előadásain szocializálódtak. Ők a hatvanas években voltak fiatalok, a Nanterre-i diáklázadás és az egész szakmánkat megrengető színházi forradalom idején. Nekik játszottunk Párizsban. Felemelő volt. 

    Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla / A Pitbull cselekedetei

    Miért fejezitek be most A Pitbull cselekedeteit? A 102. előadás lesz az utolsó májusban.

    Nagy Zsolttal ez volt a harmadik darab, amit együtt csináltunk. A Szörprájzparti nyolcvanszor ment, agyoncsaptuk, pedig még bőven lett volna benne, de úgy éreztük a HOPPartosokkal és Zsolttal, hogy már kinőttünk belőle, generációs előadás volt. A Vándoristenek, a későbbi Színházi Jam improvizációs színházból ment hatvan. Aztán jött a Pitbull, ami tágabb horizontú, mint az előzőek. Ma is minden alkalommal eleven, érdekes. De eldöntöttük, hogy befejezzük, a csúcson kell abbahagyni. Az előadás minőségét nem érinti, inkább csak nekünk jelent sokat, hogy ezalatt a kilenc év alatt sokat változtunk mindannyian. A színészek saját életére lebontva hatalmas történetet írt le az előadás. Azt érezzük, hogy tovább kell lépni. Meg kell halniuk dolgoknak, hogy újak szülessenek. Egymással szembeni provokáció is ez, hogy: na, mi lesz ezután…

    Nehéz volt meghozni ezt a döntést?

    Borzasztóan fog hiányozni, de nem volt nehéz döntés. A színház egy mandala. Jó, hogy ilyen sokat ment a Pitbull, de hozzá kell edződni, hogy a színház ilyen: van és nincs. Azonban a közös munka ment és megy tovább. Stefanovics Angélával és Szabó Zolával két új előadást is játszunk a Jurányiban, a Tótferit és a Csáót. Stork Natasával pedig épp egy új előadáson dolgozunk, ez a Trafóban lesz bemutatva, és ketten játszanak majd benne Zsótér Sándorral. Nagy Zsolttal is szeretnénk még együtt dolgozni. Megmaradt a szakmai és baráti kapcsolat Boross Martinnal is. Palkó fiam is játszik egy nagy szerepet a Tótferiben, és alig várom, hogy Lőrincz Zsuzsával is újra dolgozzunk. Szóval csak az előadástól búcsúzunk, egymástól semmi esetre sem.  

    Nagy Zsolt / A Pitbull cselekedetei

    Hol tart most az előadás?

    Egy előadásról akkor jut eszembe, hogy ideje lenne befejezni, amikor a színészek önkéntelenül nem várják ki a végszót: a fejükben hallják, már egy automatizmus szerint működnek, nem figyelnek eléggé egymásra. A Pitbull esetében is volt már néhány ilyen pillanat. Kevés. 

    A saját pályádon hova helyezed A Pitbull cselekedeteit?

    Nagyon meghatározó. Nem is tudok mást, ami ennyire meghatározó lenne. Az egyik legjobb darabomnak tartom, bár sokszor olyan természetesen szól a szöveg a színészek szájából, hogy a nézők közül sokan azt hiszik, hogy az egész egy tiszta improvizáció, ott, helyben. A Pitbull szülte meg a Titkos Társulatot. A Pitbull adott folyamatosan energiát, játékkedvet ahhoz, hogy folytassam ezt a fura színházcsinálói kalandot. Ma már kábé a huszadik rendezésnél tartok. Nagy fordulat volt az életemben, hogy ötven évesen kiléptem a hagyományos drámaírói szerepkörből, és elkezdtem önállóan előadásokat létrehozni. Szóval a Pitbull annyira döntő jelentőségű, hogy már csak emiatt se bánom, hogy levesszük. Legyen valami más, valami új, ami meghatározó. 

    A Pitbull cselekedetei

    Mivel tudnád még magad meglepni?

    Ha tudnám, már nem is tudna meglepni. Egyébként szerintem bámulatosan érdekes és meglepő minden, ha közel hajolunk hozzá. 

    Szerző: Bordás Katinka

    - Színházi pillanatok az Instagramon -