gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 17., szerda

    “Mit szívsz magadba a földből?” – Interjú Kiss Eszterrel, Ráckevei Annával és Hajdu Imeldával

    2022. március 4., péntek 06:00

    Márciusban újraindítja az Ajtónyitogató című Szabó Magda-sétát a Csokonai Színház Debrecenben. Ennek kapcsán az egykor volt és jelenlegi Debrecenről, a Szobotka szerelemről és a gyerekkorról is mesélt Kiss Eszter rendező, a Katona József színház művésze valamint az írónőt életre keltő Ráckevei Anna és Hajdu Imelda.

    Szabó Magda egész életművét, de még az interjúi jelentős részét is átitatja a Debrecenhez való kötődés. A következő idézet hangzik el a séta egy pontján: „A valamikor időben az első, amit nekem meg kellett tanulnom, az, hogy debreceni vagyok. Debreceni polgár. Bizonyos emberi tartást jelzett ezzel: azt, melynek meghatározó jegye: első a város, te majd huszonötödszörre következel.” Eszter, budapestiként hogyan látod Szabó Magda Debrecenét? Volt képzeted a városról? 

    Kiss Eszter: Debrecenhez köt egy családi rokonság, de irodalomtörténetileg ismertem inkább a várost. Ma minden Budapest központú, de szeretem a városokat, a régi belvárosokat, házakat, pláne, ha figyelnek is rájuk. Ha pedig színház is van, az külön varázs.

    Hogy láttál hozzá a sétaszínház szövegkönyvének megírásához egy ilyen hatalmas irodalmi anyagból? 

    K.E.: Szerencsémnek tartom, hogy elég jól ismertem Szabó Magda életművét. Többször is, több oldalról beleástam magam. A karantén ideje alatt, amíg nem játszottak a színházak, irodalmi kisfilmeket gyártottam és ingyen hozzáférhetővé tettem őket a Kalondoor.hu weboldalon. Irodalmi párok történetét dolgoztam fel, és itt található a Szabó Magda−Szobotka Tibor sztori is. Amikor felkértek a séta rendezésére, már tudták, hogy Szabó Magdát ismerem annyira, hogy nem riadok meg a feladattól. Egyértelmű volt, hogy a séta állomásaihoz milyen témák társulnak. A Déri Múzeumhoz a múzeumlátogatás esszé, ami egy csodálatos írás, és benne van a gyerekkor is, a Nagytemplomhoz a hit. Az volt az elképzelésem, hogy felöltöztetek egy igazi személyiséget, hogy annak a sétálónak is kirajzolódjon egy kerek kép Szabó Magdáról, aki nem ismeri. Az állomások arculatát könnyen megtaláltam, de minden állomáshoz találtam legalább 20 oldalt.

    Nehéz volt meghúznod? 

    K.E.: Pokoli volt. Az első szövegkönyvből, ami három órányi lett, magam húztam ki a nehezen olvasható mondatokat, majd az első Zoomos próbánk során már jelöltem, hogy színészként milyen szövegrészek váltottak ki ellenérzést. Két Magda lett: egy vissza-visszatekintő, és egy fiatal, aki lendületben van. Ők ketten reflektálnak egymásra, ami izgalmasabbá, színesebbé teszi a szöveget. Szabó Magda rendkívül mívesen, kifinomultan, irodalmiasan ír, sok-sok beszúrással, zárójeles megjegyzéssel, ezekből is húztunk, hogy színészileg és befogadóként iskényelmesebb legyen a szöveg.

    A ti Debrecen-képetek, Szabó Magda szemüvegén keresztül látva a várost, mennyiben formálódott? 

    K.E.: Elolvasod, nem vagy debreceni, és megérted Szabó Magda debreceniségét, mert pontosan érted a szempontokat. Nagyon erősen tükrözi a várost, jól átadja a hangsúlyokat, amik neki fontosak voltak. Ha egy külföldi látja, akkor is. Guide-ként, idegenvezetőként Szabó Magda tökéletes Debrecenben. Megfűszerezi az idetartozása, az ad neki egy igazán komoly értelmet.

    Ráckevei Anna: A Debrecenbe szerződésem idején kértek meg, hogy olvassam fel a Régimódi történetet. Aztán idejöttem színészként és megtaláltam a Debrecen- univerzumot: az utcákat, neveket, helyszíneket, épületeket, neveket, kapukat. Nagyon jellemző módon fogja meg a debreceniséget, még akkor is, ha ez a Debrecen már nem az a Debrecen, de Szabó Magda őrzi azt a lelkiséget, amit megfogott és képes volt szavakba öntve örökérvényűvé tenni.

    Hajdu Imelda: Nagyon más ez a Debrecen, mint az én Debrecenem. Időutazás is ez a séta, új perspektíva az ő szemüvege. Egy olyan világ, amihez nekem már nincs közöm. Ami hasonló bennünk, az a halottainkhoz való kötődés. Az a legszembeötlőbb számomra, ahogy a múltjához, családjához viszonyul: visszajön a Bikába, kisétál a városba, és várja, hogy a házból, ahol a nagynénje lakott régen, kidobják a kulcsot az ablakon, mint egykor. Másrészt otthon én is a legmegnyugtatóbb szeretetre találok. A szeretet soha nem volt kérdés. Talán az is egy párhuzam, hogy munkásai vagyunk a környezetünknek és adakoznunk kell felé. Ehhez tudok kötődni, de én más Debrecent látok, mint Szabó Magda.

    Ez a Debrecen miben tér el az akkoritól? 

    R.A.: Azt a fajta hamvasságát elveszítette a város. Fölcsillanhat itt-ott, elcsíphetjük, de nagyon elvétve. Persze nem tartom kizártnak, hogy azok, akik ide születtek és itt élnek, és adják tovább, hordozzák magukban ezt a fajta életszemléletet vagy debreceniséget, amit Magda rögzíteni akart, változatlanul érzik ezt.

    K.E.:  Nagyon érdekes, hogy Szabó Magda minden művében előkerül a tartozás valahová. Ez egy hozott dolog. Nem feltétlenül neveltetésből adódik, inkább egy érzet, ami megmagyarázhatatlan. Mit szívsz magadba a földből? Ahogy ő ír a gyerekkoráról, vagy ahogy a lerombolt házukból fölvesz felnőttként egy sáros téglát, bemegy vele az Aranybikába, ahol megszállt, majd viszi Budapestre, ez a lelkület fontos. Ezért is lesz a mi olvasatunkban az Aranybika az elmúlt, meghalt dolgok jelképe. Azt értettem meg Szabó Magdától, hogy ezt a szellemiséget hogy lehet továbbvinni: bár már elmúlt, nincs, de valakinek meg kell őriznie.

    H.I.: Az én Debrecenemben rengeteg külföldi van, angol beszéd, bolyongások az utcákon, nevetés, képlékeny az egész: van egyfajta polgáriság, nyugodtság és van egy szigorúság, makacsság is, amit otthon, Csíkszeredában is tapasztaltam. Kicsit a debreceniek is olyanok, mint a székelyek: van bennük egy kis büszkeség és nehezebben nyitnak. Most a színházon kívüli világról beszélek.

    A sétaszínház műfaja közel került hozzátok? 

    R.A.: Sok reményt nem fűztem hozzá, de amikor a Térey-sétára elmentem, behúzott. Amíg sétálunk a díszletek között, amikről szó van éppen, vagy azokkal a gondolatokkal, amiket viszek magammal, rájöttem, hogy ez működik, hogy várom a következő állomást, ahol szintén történik érdekesség. Egészen izgalmas és szórakoztató volt. Belülről pedig az kihívás, Imeldával ezt beszéltük, ahogy meg kell küzdeni a közönségért. Nagyon klassz, amikor látod, hogy már ott vannak velünk. Az Aranybikában már feloldódnak.

    H.I.: Nekem is voltak fenntartásaim. Nem tudtam, hogy át tudom-e adni a nézőknek azt, amit én is oly kevéssé ismerek, miközben olyan az egész, mint egy első randi a nézőkkel: ahogy egymásra csatlakozunk, együtt felfedezünk dolgokat, aztán a végén, mert az első két sétánál nagyon hideg volt, beültek velünk forralt borozni. Az is fokozatosan alakult ki, hogy mi Annával hogyan reagálunk egymásra. De Anna olyan nekem, mint egy vezető, kicsit mintha az anyám lenne. Nemcsak színészként, hanem emberként is. Soha nem beszélünk erről, csak nézem, ahogy játszik, és olyan, mintha ismerném. Nem tudom, hogy honnan van ennyi ereje, és ezért csodálom. Szigorúan figyel, és ha nem jól olvasok egy részt, vagy nem hangsúlyozok, rá se kell néznem, megrezzen, önkéntelenül felhúzza szemöldökét. De ez nagyon pozitív dolog.

    Anna, te most új feladat előtt állsz. Májusban az általad rendezett Für Elise adaptációval adják át a Csokonai Fórumot. Kamatoztatható a rendezői munkádban a sétaszínház tapasztalata? 

    R.A. Azt az érzést erősíti bennem, amit ő sem titkol, hogy minden mögött ott van ő. De hogy igazából ő milyen, az megfoghatatlan, mert Szabó Magda annyi fátyoltáncot lejt, hogy sejtjük, de mégsem mutatja meg magát igazából. Annyiféleképpen ott van ezekben a történetekben, minden helyen elrejt egy kicsit magából és mint egy puzzle-t szétszórja magát a regényeiben és az alakjaiban. Minél jobban fúrjuk bele magunkat az anyagba Adorján Beáta dramaturggal, annál több titok van, annál kevésbé adja magát, ami nyilván egy jó szöveg erénye is lehet. Amikor úgy érzem felfedeztem valamit, akkor minden sokoldalú, sokarcú is egyben.

    K.E.: Én is harcoltam magammal, hogy legyen benne a sétaszínházban a Nyusziék. Amikor Szobotka már nem élt, Szabó Magda megírja a terhessége történetét. Meghökkentő, hogy alakult a magánéletük.

    Egyáltalán, hogy az újholdasoknak nem volt gyerekük. 

    K.E.: Igen. Szobotkának volt egy előző felesége, egy operaénekesnő, aki szült egy gyereket. Az óvóhelyen haltak meg. Szobotka a háború alatt már eltemetett egy csecsemőt. Ez egy szűkszavú írás, amiben rengeteg érzelem van. A Nyusziék inkább felvillanó képek egy naplóban, ebből sem tudod összerakni két ember életét.

    Benne vagytok egy kis játékban? 

    Mind: Persze.

    A játék az lenne, hogy sétaszínház állomásainak témájára az első, gondolkodás nélküli reakciótokat mondjátok. Ami elsőre eszetekbe jut. Az első a gyerekkor. 

    K.E. Mosolygó, babosruhás kislány.

    R. A.: Álomkert.

    H.I.: A baba, amit a nagybátyjától kapott és elásott. A rakoncátlan gyerek.

    Háború.

    K.E.: Cigaretta.

    R.A.: Óvóhely.

    H.I.: Túlélés.

    Hit.

    K.E.: A Nagytemplom épülete. Ahogy ír róla.

    R.A.: A református lelkész palástja.

    H.I.: Alárendeltség és elkötelezettség.

    Szerelem.

    K.E.: Szobotka. Fülledt erotika. Szabó Magdára nem jellemző, de ott van. Olyanokat ír le, amitől zavarba jössz.Vagy a fotói. Mindig csíkos fürdőköpenyben képzelem el Szobotkát, mert ő sokszor volt otthon.

    R.A.: Elakadtam Szobotkánál. Mindenképp Szobotka. A Für Elise-ben van, hogy Szabó Magda kikezdett mindenkivel. Az érettségi bizottság elnökével, magyartanárával is, ill. az egy plátói szerelem volt. És a bécsi szerelem csodálatos. De elolvasok neked egy idézetet, amit épp Eszter küldött nekem Magdától: „Fáradt vagyok. Főleg idegileg. Néha azt hiszem, minden hiába, viszont nagyon szép vagyok. Ez mindig erőt ad!”Ennyi. Fáradt, de szép.

    K.E.: Jó hozzáállás. Ez egy 1950. novemberi írás. Egy igazi nő. Csodálatos.

    R.A.: Ezt felépítette magának és a külvilágnak is. És ezt tökéletesen viselte.

    H.I:  Én Szabó Magdában egy borzasztóan érzékeny, intelligens, erős nőt látok, amiből kevés van. A munka iránti alázatát és a tájékozottságát nagyon szívesen tudnám a magaménak. De a szerelemről nekem a gyermektelenség jut eszembe.

    Csokonai Színház.

    R.A.: Felújítják. Nagyon várjuk, hogy elkészüljön.

    K.E.: Szabó Magda háromévesen volt először színházban. Megdöbbentett, hogy azt írja, gyerekkorában volt, hogy két előadást is látott egy nap. Elképesztő, hogy mire emlékszik. A táncosok lyukas cipőjére. Hogy az isteneknek hogy lehet lyukas a cipője!

    H.I.: Ez túl sokat jelent nekem. Ez volt az első hely, ahol azt éreztem, hogy valahová elérkeztem. Büszkén érkeztem meg. Leszerződtem, megnéztem egy előadást, bolyongtam, és csak bámultam a két szobor kerek keblét, hogy milyen szépek, és remélem, ha felújítják is ilyen szép lesz.

    Szülőfalu, szülőváros. 

    K.E.: Én Pest mellett, Pátyon töltöttem a gyerekkoromat, nekem Pest az állatkeretet és a Ligetet jelentette. Messze dolog volt. Azok a régi-régi utcák nagyon elevenek, tudtam, hol volt a falu határa, az utolsó ház, ami után most már száz van. Ha csak rágondolok, érzem a patak iszapos szagát. Szóval a szülőfalum pillanatai jönnek vissza és benne a barátaim házainak és a templomoknak a hangulata. Nemzetes játékot játszottunk, aminek bonyolult szabályai voltak és egy kört kellett rajzolni hozzá. Az aszfaltra rajzoltuk, mert csak két autó jött egy nap. Azért tudom érzelmileg olvasni Szabó Magdát, mert pontosan így érzek a falum iránt, ahogy ő Debrecen iránt.

    R.A.: Nekem is a gyerekkorom jut eszembe. Én is falun nőttem fel, ahová most visszaköltöztem. De nekem van egy érdekes élményem: édesanyám Csíksomlyón született és onnan jött ide férjhez Tökölre. Ő beszélt úgy a szülőhelyéről, hogy amikor oda elmegyek, olyan, mintha hazamennék. Pedig csak beszélt róla.

    Forrás és köszönet: Debreceni Csokonai Színház

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram