Június 11-én mutatta be a Madách Színház Harangi Mária rendezésében Bernard Slade világhírű művét, a Jövőre, veled, ugyanitt című vígjátékot online, élőben, valós időben sugározva.
A főszereplőkkel, Kovács Lottival és Szemenyei Jánossal beszélgettünk egy rendhagyó előadásról, családi próbákról, intim szféráról, a darab mélységeiről és a karanténban töltött hetekről.
A történet szereplői Doris és George, akik ugyan mással élnek házasságban, mégis minden évben egy napot egymással töltenek, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik. Dorist Kovács Lotti, George-ot Szemenyei János kelti életre.
-Az interjú előtt megegyeztünk, hogy akkor tudunk nyugodt körülmények között beszélgetni, ha mindannyiunknál „üres a ház”, a gyerekek oviban vannak. Családi élet mellett, hogy oldottátok meg a próbákat, mennyi szervezést igényelt?
– Kovács Lotti: Megfontolt logisztikára volt szükségünk, a legnagyobb kihívást az esti próbák jelentették. Mivel Marcsinak (Harangi Mária rendező – a szerk.) három gyermeke van, folyamatosan egyeztettünk a szabad óráinkról, így többnyire este fél 11 körül kezdtünk. De előfordult, hogy a kislányunk felébredt, nem tudott visszaaludni, így velünk maradt a próbán.
– Szemenyei János: A jelenet végén éppen egy halálesetet mesélek el. A gyerekeink tudták, hogy éjszakánként próbálunk, ahogyan azt is, hogy ez csak színház. Mégis amikor a szerepem szerint összeomlok, Janka odajött és átölelt. Emiatt nem is mertem száz-százalékos emócióval befejezni a monológomat, mert féltem, hogy valóságnak hinné és megijedne. Egyébként pozitívan hatott ránk az otthoni munka. Hogy fel ne ébredjenek a gyerekek, visszavettünk a színpadi harsányságból, ami később nagyon jót tett ennek a rendhagyó műfajnak.
– Különös szerelmi kapcsolatról mesél a Jövőre, veled, ugyanitt – és különleges előadásra is készültök. Házaspárként szeretőket alakítotok egy online produkcióban, a saját hálószobátokból.
– Szemenyei János: Sokan azt gondolhatják, milyen egyszerű dolgunk van házaspárként, az otthonunkban játszani.
– Kovács Lotti: Jóval nehezebb, mint amikor színházban van előadásunk.
– Szemenyei János: Egyrészt a gyerekek miatt. Még nem tartunk ott, hogy magukra hagyjuk őket, elvonuljunk egy másik szobába. Ha mindannyian együtt vagyunk, szinte minden pillanatban a gyerekeinké a figyelmünk. Én nem is tudok otthon sem szöveget tanulni, sem zenét szerezni.
– Kovács Lotti: Kicsik még, egy ötéves kislány és egy hároméves kisfiú kevésbé értené meg, hogy most otthon kell dolgoznunk.
– Szemenyei János: Másrészt az is furcsa, hogy a nézők bekukkantanak a hálószobánkba. Az intim szféránktól csak azután tudtam elvonatkoztatni, miután jelmezeket vettünk fel, ágyhuzatot cseréltünk, s a lakásunk kezdett díszletté alakulni. Miközben mégiscsak ott lebegett a kapcsolatunk.
– Kovács Lotti: A szülés után, csak nemrégiben kezdtem visszacsordogálni a pályára. Igazat szólva, még nem állt át a biológiai órám. Ha nincs előadásom, a gyerekek altatása után gyakran én is félüzemben működöm. Amikor először próbáltunk az ágyunkban, nehezen tudtam felhozni magam arra az energiaszintre, ami egy színpadi próbához szükséges. Onnantól működött minden igazán, amikor már elsajátítottuk a szöveget, és jelmezt öltöttünk.
– Harangi Mária rendezővel a próbafolyamat során egyetlen alkalommal sem találkoztatok személyesen – mennyire működnek így az emóciók, az egymásra hangolódás, mennyi ideig tartott, amíg megszoktátok az laptop-próbát?
– Szemenyei János: Egy teljes hét kellett hozzá. Az elején azt gondoltam, hamarabb kellene a jeleneteket kidolgoznunk, kísérleteznünk a kamerával, volt bennem némi félsz, valóban elég izgalmassá tehetjük-e a játékot, s az időnk is szűkös volt ilyen hosszú darabhoz. Marcsi viszont bölcsen azt javasolta, hogy az első héten csak olvasgassuk a szöveget, beszélgessünk róla. Nem csupán azért, hogy elemezzük, hanem azért is, hogy legyen időnk belesimulni a szokatlan helyzetbe, hiszen a rendező egy laptopon keresztül instruál, és nincs „kémiai’ viszonyunk. Igaza lett – kellett az az egy hét.
– Kovács Lotti: Az online próba engem nem zavart. Csak azt éreztem bizarrnak, amikor intim jelenetet próbáltam a saját férjemmel, a saját hálószobánkban. Olyan volt, mintha kukkolnának. De bevallom az, hogy nincsenek körülöttünk színész-kollégák és más munkatársak, feloldották bennem a próbafolyamatok elején különben jelentkező gátlásokat.
– Számotokra miről szól ez a darab?
– Szemenyei János: A Jövőre, veled, ugyanitt nem csupán egy szeretői kapcsolatról szól. Sokkal mélyebb, erősebb kötődés ez. Az otthoni, akár saját házasságukban fellépő problémáikat a másik segítségével tudják feldolgozni, mintegy katalizátorként működnek. Sokat beszélgettünk arról, hogy amikor ezt a színművet Bernard Slade megírta, kevés híján félévszázada, még szinte tabunak számított egy „törvénytelen” kapcsolat, más társadalmi berögződések, sztereotípiák jellemezték az életet. Ma teljesen más eszközökhöz nyúlna szerző. 2020-ban nem így bontakozik ki egy szeretői viszony. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az eredeti korában tartjuk a színjátékot.
– Kovács Lotti: Fontos, hogy ők egyébként boldog, jól működő házasságban élnek. Miközben a személyiségük fejlődéséhez sokat ad ez a viszony, egymást segítik, építik, nem tudják elengedni a másikat.
– Szemenyei János: De vajon mennyire lehet boldog a házasságuk, ha mégis szükségük van egymásra? Érzékeny téma, ami végig ível a teljes darabon.
– A két főszereplő története több mint 20 évet ölel át, alkalmaztatok olyan technikákat, ami az idő múlását is bemutatja?
– Kovács Lotti: Nagyon keveset. Már a próbák elején egyetértettünk abban, hogy mivel nagyon kevés időnk van átállni két jelenet között, és nincs kellékesünk, öltözetőnk, fodrászunk, sminkesünk, mindent magunk csinálunk, inkább a belső változást érdemes megmutatnunk, és nem kell hangsúlyoznunk a külsőségeket.
– Szemenyei János: Azért persze van két flakon őszítő-spray, amivel még próbálkozunk. De ennyi. Mivel nagyon közeli beállításokkal operálunk, csak profi smink mutatna hitelesen.
–Milyen érzések kavarognak most bennetek, izgultok? Az adrenalin-szint vajon ugyanúgy emelkedik, mint egy színpadi bemutató előtt?
– Szemenyei János: Sokat segített, hogy az élő streaming-próbákon mintegy húszan néztek a Madách Színházból, közöttük Szirtes Tamás igazgató úr is. Olyan volt, mintha túlestünk volna a nyilvános főpróbán. Mivel én akkor izgulok a legjobban, amikor először jön be közönség.
– Kovács Lotti: Meg amikor a főnökök…
– Szemenyei János: Persze. A ’főpróbákkal’ kifújtuk a stresszt, lazábban is tudtunk utána próbálni.
– Egy nemrég, online megtartott kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy a karantén első pár hete kifejezetten kellemesen telt nálatok – amit egyébként sokan ugyanígy éltek meg. De aztán előbújt a művészi én, és a tettvágy is újra fellángolt. Mikor jött el ez a pillanat?
– Kovács Lotti: Különbözően éltük meg. Nem túl távoli számomra az időszak, amikor otthon voltam a két gyerekünkkel, és most sem volt olyan pillanatom, hogy szusszanhattam volna. De ahhoz képest, hogy amikor megszületett a második gyermekünk, s az örömök mellett már a bezártság kissé nyomasztott, most a „maradj otthon” idejében úgy éreztem, mivel úgysem tehetek semmit, elengedhetem magam. Átadtam magam a helyzetnek és a gyerekeknek – és nagyon élveztem.
– Szemenyei János: Én összeírtam a teendőket, olyasmiket, amilyenekre sosincs idő. De máris hosszabb a lista, mint a karanténos idők előtt.
– Kovács Lotti: Mindketten ilyen típusúak vagyunk. Nem tudunk ’semmit-tenni’.
– Hogy látjátok, a Madách Színházban is színpadra állítjátok a darabot?
– Szemenyei János: Nagyon remélem. Szirtes Tamás is elmondta, hogy szeretné bevinni a stúdiószínpadra, és miután megnézte az online-előadásokat, mindig bizakodóan beszélt. Nem tudjuk még, hogyan valósítjuk meg, milyen lesz a formanyelve, bevisszük-e a színpadra a kamerát, megőrizzük-e a karantén-színház hatáselemeit.
– Mindenesetre – bár reméljük, nem így lesz – a második hullámra felkészültetek, gyakorlatilag bármikor, bárhonnan létre tudtok hozni színházi előadást.
– Szemenyei János: Semmi nem pótolja azt a kohéziót, amikor több száz ember egyszerre vesz levegőt, egyszerre nevet, s amikor a nézők reakcióira mi is reagálhatunk. De tény, hogy világviszonylatban is egyedi produkciót hoztunk létre. Ha jól tudom, még sehol nem fordult elő, hogy egy komplett élő színházi előadást kapjon a közönség online. S hogy minket, színpadi színészeket ennyire közelről láthassanak a nézők játék közben.
Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled, ugyanitt című vígjátékát, amelyért Tony-díjra jelölték, majd filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták. A Madách Kamarában Sztankay István és Schütz Ila, valamint Lesznek Tibor és Kiss Mari szereplésével, Szirtes Tamás rendezésében több mint 500 előadást ért meg.
A Jövőre, veled, ugyanitt című darabot még június 16-án és 17-én, 20 órás kezdettel tekinthetik meg a nézők.
A különleges előadásokat kizárólag a Madách Színház honlapjáról lehet elérni valós időben, élőben, később – ugyanúgy, mint a színházban játszott darabok – ezek sem lesznek visszanézhetők.
A nézők a színdarabok kezdete előtt, 19:20-tól részt vehetnek egy virtuális társalgáson is, ahol Gálvölgyi János válaszol a publikum által feltett kérdésekre.
A közvetítés a Budapest Film Zrt. és az IBM Budapest Lab technikai segítségével jön létre.
Kérdezett: Vass Kata / Színház Online