Az debreceni Bábszínház első bemutatója, A libapásztorlány kapcsán beszél többek között A libapásztorlány klasszikus meséjének ma is érvényes értékeiről, a kortárs mese problémafeldolgozó szerepéről, a bábszínház szocializációs hatásáról és új terveiről is.  

Számos alkalommal rendeztél már darabot bábszínházunkban. Hogyan született ennek a klasszikus Grimm mesének a színpadi változata? Mi volt a legfőbb dramaturgiai szál az építkezés során?

Dobák Lívia dramaturggal és Kolozsi Angéla írónővel többször dolgoztam már. Ismerjük egymás erősségeit és harmonikusan tudunk egy adott mesénél közös szempontrendszert felépíteni. A Vojtina Társulatával lassan 15 éve dolgozom. Ismerem őket, a teherbírásukat, az irányomba áradó szeretetüket (kölcsönös) és szakmai orientációjukat. Nagyon szeretek ide jönni, találkozni is és dolgozni is.

A mese kiválasztásánál központi szerepe volt a jelenlegi társulat összetételének. Így találtam meg A libapásztorlány mesét, amelyben két női karakter szembeállítása és egyéni fejlődésük különbözősége nagyon jó helyzetekre ad lehetőséget. Régóta gondolkodom azon, hogy Nagy Mónika bábművésznek milyen főszerep állna jól, valamint Hell Krisztina a sok főhősnői szerepein túl, hogyan formáz meg egy jellemében eltorzult figurát.

A munkafolyamatot úgy kell elképzelni, hogy az alkotótársakkal (Kolozsi Angéla írónő és Dobák Lívia dramaturg) ha debreceni munkánk van, évek óta Budán, a Bambi nevű presszóban találkozunk és három, négy alkalommal kialakítjuk a darab szerkezetét, a karaktereket és a jelenetek ívét. Ezután Angéla elvonul és az első szövegkönyv változat után ismét összeülünk, beleírunk, kihúzunk, átszabunk, elvetünk, felépítünk, átgondolunk, összeomlunk. Aztán összeáll pár hónap alatt a történet. 

Közben elkezdődik a tervezői és zenei koncepció létrehozása is. A libapásztorlány mese Michac Gábor tervezővel az első közös alkotásunk. Kíváncsi voltam Gáborra, mert inspirálóan friss a színházhoz való viszonya és meseszép jelmezeket tervez. Czapp Ferenc zeneszerzővel a mostani munka egy egészen új zenei világba visz minket, mint a korábbi munkáink (A só, Ebcsont és nyúlcipő).  

A műsorajánló szerint a mese a felnőtté válás és az önállóság története. Kérlek, hogy erről beszéljünk bővebben. Mit adhat a mai gyermekek számára identitásuk formálásában?

A mese alaphelyzete két fiatal lányt mutat meg, akik születésüknél fogva egy adott társadalmi szerepre hivatottak. Az egyik hercegkisasszony, a másik szolga, komorna. Az egyik tanult, művelt és szelíd, a másik babonás, műveletlen- ami még nem lenne gond,- de féltékeny. A hercegkisasszony erényeket és morális értékrendet kapott anyjától. A komorna mint cselédlány valószínűleg csak utasításokat ismerhetett meg. A történetünkben a cselédlány elkíséri a hercegkisasszonyt az addig még sohasem látott királyfi udvarába, a közös esküvőre. Az erdőn keresztül haladva, egy pillanatnyi helyzetet kihasználtan megrészegülve, belehajítja a másikat a folyóba, hogy helyette ő mehessen a királyfi udvarába, mint hercegkisasszony menyasszony. Az a vágya, hogy a másik társadalmi helyét és annak kiváltságait élvezhesse. A hirtelen ötlet azonban a történet folyamán egyre nagyobb és morálisan megengedhetetlen vétséggé növi ki magát. A féltékenységtől egészen a gyilkosságig vinné, ha a palota udvari bolondja, majd a királyfi maga is, rá nem jön arra, hogy ki az igazi Annaléna hercegnő.

Egyik korábban adott interjúdban fogalmaztad meg azt, hogy „foglalkoztatnak a női sorsok, az erős női karakterek.” Ebben a történetben kétféle, egymással ellentétes női karaktert láthatunk a hercegnő és a komorna szerepében. Hogyan látod az ő női sorsukat?

Ebben a történetben az a párhuzam érdekelt, hogy a két lány a gyökeresen megváltoztatott életmódjuk által, hogyan tud érvényesülni, hogyan tudják beépíteni jellemüket a számukra új társadalmi szerepbe és erre, hogyan reagál a külvilág. Valamint az, hogy hogyan alakul ennek a két női sorsnak a különböző helyzetekben a viszonya. Hogyan tud az egyik nő az otthoni, gyermekkorban beépült emberi értékekkel tovább lépni és annak, akinek ez nem adatott meg, hogyan torzul el a gondolkodása és a jelleme. 

A libapásztorlány tavasszal induló próbafolyamatát is megnehezítette a vírushelyzet, így csak augusztusban tértetek vissza a darab próbáihoz. A globális pandémiás helyzet okozta korlátozások formálták-e esetleg a végleges rendezői koncepciót? Hiszen társadalmunk a vírushelyzet kezelése során is egyfajta felnőtté válási folyamaton megy keresztül.

Erre a darabra nem csak a pandémia hatott. Az eredeti bemutató tavaly novemberben lett volna. A kivitelezés csúszása miatt a próbafolyamat átkerült márciusra. Végül júniusban kezdtük el a darab próbáit, majd, ahogyan te is mondod, augusztusban folytattuk. Nehéz volt újra meg újra felturbózva nekilátni a darabnak. De boldogság is! Ha becsukod a terem ajtaját megteremthetsz egy olyan világot, amely csak a tiétek és a közönségé. Ez a mesevilág teremtés nagyon hiányzott az otthoni bezártság után.

Rendezőként mit gondolsz a bábszínház nevelési, szocializációs szerepéről 2020-ban?

Többféle irány van, amit tapasztalok és gyakorlok, mint a Ciróka Bábszínház művészeti vezetője és mint rendező. A klasszikus mese alapvető erkölcsi és morális értékrendet közvetít. Általános érvényű. Megkérdőjelezhetetlen. A „jó” a fejlődési útján elnyeri méltó jutalmát, a „gonosz” megbűnhődik. Az igazságosság, a bölcsesség, egymás megsegítése, a türelem, a szeretet és így tovább, fontos mutatók, amelyek mentén alapvető kötelességünk lenne élni és a gyerekeinknek is példát mutatni. A bábszínházak ebben is segítenek a pedagógusoknak, a családoknak és mindenekelőtt a gyerekeknek.

A másik irány, a kortárs problémafeltáró mesék szerepe a repertoárban. Erre azért van szükség, mert fontos, hogy miket tapasztal a 21. századi gyerek, milyen problémákkal találkozik a szülei helyzetén keresztül és a családon belül. Például, akárhogy is nézzük, a válás, a környezetünk pusztítása, a globális felmelegedés létező probléma. Ezeket a témákat bemutató előadásokra, és az azt követő drámapedagógiai feldolgozásokra ugyanúgy szükség van, a jelenlegi élethelyzetünkből adódóan.

A rendező hogyan kap a gyerekektől visszajelzést egy mese színpadi változatának sikeréről?

Négy évig tanultam az óvónőképzőben gyermeklélektant, aztán a főiskolán, majd az egyetemen pszichológiát. Szerencsésnek érzem magam, hogy a gyermekszínházi rendezéseim előtt, évekig óvó néni lehettem. Manapság, az első számú visszajelzést a 10 éves lányom pontos, egyben kíméletlen kritikáiból merítek. Gyakorlatilag Nánay tanár úr (Nánay István, kritikus) után ő a második legnagyobb kritikusom. Másrészt a főpróba hét közepén, ahogy a Vojtinában is ez már egy évtizedes tradícióként van jelen, közönséget szoktunk behívni óvodásokból és iskoláskorúakból. Az előadás után beszélgetni szoktam velük, így egész pontos jelzéseket kapok a megértés szempontjából. Másik módszer az szokott lenni, hogy a bemutató előtt behívunk pár pedagógust és velük beszélem át az esetleges félelmeimet. Ez többnyire a korosztályi besorolást érintő kérdéskör szokott lenni. Harmadik visszajelzési pont az előadás alatti gyermekreakció, hogy hol nevetnek, hol van néma csönd és hol fárad a figyelmük. Ezeknek a visszajelzéseknek köszönhetően a jövőre nézvést is tanulom, hogy hol kell változtatni a ritmusarányokon. Hihetetlen sokat kapok a gyerekektől.

Milyen távlati munkákban gondolkodsz? Mesélsz erről, kérlek?

Találtam egy képeskönyvet. Egy olyan világot mutat be, ahol gyárakban gyártják a szavakat és a betűket. Az emberek nem tudnak beszélni, csak akkor, ha megvásárolják őket. De mit csináljanak a szegény emberek, akiknek nincs pénzük? Akik nem beszélhetnek? A történet két kisgyerekről szól, ahol a szegény kisfiú meg akarja szólítani a kislányt, de esélye nincs a szegénysége miatt. A gyárkéményből kiszálló betűket lepkehálóval kergeti, de nem tud kirakni egy értelmes szót belőlük, viszont nagyon szeretne közölni és mondani valamit. Vele szemben a gazdag, ám agresszív kisfiú gyönyörű szavakat mond a kislánynak, aki a szavak bűvöletében, elmegy vele játszani. A szegény kisfiúnak tettekkel kell bebizonyítani a kislány felé érzett szeretetét. Mert a szavak nem is fontosak. Ez a zenére épülő, szöveg nélküli előadás az, amivel a jövőben foglalkozni szeretnék.

Mit kívánsz az új bábszínházi évadra?

Nagyon szeretném hinni, hogy a gyerekeknek és szüleiknek a hite, az igénye és öröme, amit a bábszínház nyújtani tudott, a pandémia hullámoktól függetlenül megmarad és találkozunk a jövő évadban, a nézőtéren. A hivatásunk és a hitvallásunk a gyerekek nevetése és lelkes tapsolása nélkül nem működik, mert gyerekek nélkül nincs bábszínház.

Forrás: vojtinababszinhaz.hu