Szentendrén augusztusban, a Függöny című ősbemutatóban láttuk, Racine szerepében. L. Nagy Attila, az SZFE bábosztályának hallgatója az utóbbi időszakban nemcsak színházi színpadokon, de társadalmi színtereken is megmutatkozott. Szeptember 1-jén ő olvasta fel az SZFE diákjainak az intézmény autonómiáját követelő levelét az egyetem előtt.

Hogyan, mikor figyeltél fel magadban arra, hogy tehetséged van a színészi pályához? 

Mosonmagyaróvári vagyok, az ottani Theatrum ad Flexum amatőr színtársulatának tagja voltam. Az egész úgy kezdődött, hogy az általános iskola nyolcadik évében az igazgatónk ötlete volt, hogy az egész évfolyam, a három osztály játsszon el egy színdarabot. Erre Ennek rendezésére felkérte az ad Flexum vezetőjét, Major Tamást és az iskolánkban tanító Blahovits Márta tanárnőt, és előadtuk a Grease musical rövidített változatát. Onnantól kezdve a csapatban játszottam, utána bekerültem nagyobb előadásokba. Játszottam a Dzsungel könyvében Mauglit, szerepet kaptam a Valahol Európában című darabban… Tehát gimis éveim elején már erősen érdeklődtem a színészet iránt, holott matek-angol szakra jártam, fizikából középszinten, matematikából emelt szinten érettségiztem, és a BME fizika szak állt a színművészeti után a jelentkezési sorrendemben. Végül nem iratkoztam be a BME-re, ahova pontszámom alapján bejutottam, hanem amíg harmadszorra fel nem vettek az SZFE-re, a Nemes Nagy Ágnes OKJ-s színészképzésre jártam, Naszlady Éva osztályába, és már ott rengeteget tanultam. 

Miért lettél bábszínész?

A Nemes-ben már találkoztam a báb műfajjal. Jakob Nóra tartott nekünk animáció kurzust, ahol elkészült a Budapest című előadás saját szöveggel és Heaven Street Seven dalok feldolgozásaival. Egy remek egyórás, zenés-bábos előadás lett. Ennek ellenére az utolsó felvételinél is prózai szakon indultam, de a második rostán nem engedtek tovább. Ekkor Meczner János és Ellinger Edina odajöttek hozzám, hogy látnak bennem valamit, szimpatikus vagyok nekik, és ha gondolom, jöjjek el a bábszínész felvételi második rostájára… Itt kezdődött. 

Miben más a képzése, az eszköztára a prózai és a bábszínésznek? 

A bábszínész képzés alapvetően ugyanaz, mint a prózai. Ugyanúgy, ugyanannyi óraszámban van minden készség- és mesterségóránk, csak nálunk plusz két tantárgyként ott van a bábtechnika és a bábszínészmesterség. Egy plusz készséget kell megtanulni, a projekciót, és mögé kell tenni ugyanolyan minőségben a színészetet. Egy adott bábba vagy akár tárgyba kell projektálnunk a gondolatainkat, érzelmeinket és megtalálni, azt a mozgást és mozgatást, ami kifejezi mindezt. 

Hogyan érezted magad Sardar Tagirovsky rendezésében, a Függönyben, ahol nem kellett projektálni a gondolatokat egy tárgyba, mert ti magatok voltatok a bábok?

A prózai színész ugyanúgy képzi meg a karakterét, mint a bábszínész, csak nem a bábét, hanem a saját testét használja. Aki nem jár bábszínházba, annak azt is el kell mondanom, hogy manapság egyre jobban előtérbe kerül a báb és mozgató viszonya, ennek jelentése az előadásokban, így a mozgató is, mint ember, prózai szereplővé válik. Ilyen előadásunk például az Anima. A Függönyt  az egész osztály nagyon élvezte, rendkívül tanulságos próbafolyamat volt. A darab első és második része erősen különbözött egymástól, más nyelven szólalt meg. Egy kísérletező, újszerű, nagyon jó előadás jött létre – a visszajelzések is eztmutatják. 

Eredetileg úgy volt, hogy az Ódry Színpadon szeptember 20-án újra játsszátok. Az SZFE körüli események azonban elsodorták az előadást. Legközelebb hol lehet látni a darabot?

A tervek szerint a második félévben, és reméljük, az Ódry Színpadon mutathatjuk be, mert nagyon szeretnénk újra eljátszani.

Mit tanulsz, miben játszol jelenleg?

Mi, a bábosztály szeptembertől vidéki bábszínházakban vagyunk gyakorlaton és még vár ránk pár tömbösített elméleti és mozgáskurzus.  Én szeptember 2-án kezdtem Veszprémben, a Kabóca Bábszínházban, ahol Rumi Lászlóval csináltunk egyegyszemélyes gyerekelőadást Dániel András, A könyv, amibe bement egy óriás című könyvéből. Nagyon izgalmas és jó próbafolyamat volt. Ez az első szólóelőadásom, elég kemény próbatétel volt, de a visszajelzések alapján meglett a gyümölcse. Sajnos azonban a Covid miatt az október 4-i bemutató után nem tudtam játszani.

Mindenkinek, de a színészeknek különösen gyötrelmes ez az év… De, amíg elmúlik ez az időszak, milyen tervek foglalkoztatnak? 

A jövőben szeretném megőrizni, hogy mindkét műfajban helyt tudjak állni és legyen lehetőségem prózai és bábszínészként megmutatni magam. Régóta érzem, hogy rendezni is volna kedvem. Ehhez azonban, azt hiszem, nagyon erős gondolatnak és közlésvágynak kell megszületnie valamilyen művön keresztül, de ez a mű még nem talált meg.

A hétköznapjaid hogy telnek most?

A hétköznapok nagyrészt az egyetemfoglalással telnek. Őrséget vállalok, bekapcsolódok a munkacsoportok feladataiba, moderátori előkészületekbe. Októberben pedig a TRIP hajón az elmúlt évben bemutatott rendezői vizsgákból játszunk három előadást. Az egyikben játszom én is, amit Cseri Hanna rendezett Papa és Josette címmel. Erre próbálunk már jó pár napja. Bekerültem  Maróthy Zorka bábrendező évfolyamtársam vizsgájába is, ami A halhatatlanságra vágyó királyfinak egy bábos megközelítése, Szálinger Balázs szövege alapján. A királyokat játszom benne, a királyfi apját és a további királyokat…

Legutóbb Szentendrén, a Városházán az 1956-os megemlékezésen Weöres Sándor A teljesség felé kötetéből Az országhozcímű gondolatot mondtad el. A zakódra az SZFE jelképét, a piros-fehér kokárdát tűzted ki. Hogy áll most az autonómiáért vívott kiállás ügye? Mi az, amit reméltek a döntéshozóktól és mi lehet a reális ebben a szituációban?

Mi lehet reális végkifejlet? Nagyon nehéz megmondani, mert a helyzet sem szokványos és reális. Természetesen az lenne ideális, ha minden követelésünk teljesülne, és elindulna a szakmai párbeszéd, ami alapján megkezdődhet az egyetem fejlesztése. Nekünk nem Szarka Gáborral, vagy a kuratóriummal kell beszélnünk, hanem a minisztériummal, mert az alapítói jogok gyakorlójaként még mindig a minisztérium felelőssége, ami történik. 

Számokkal kifejezve, szerinted hányan csatlakoztak a mozgalmatokhoz?

Azért nehéz ezt megmondani, mert inkább azok szólítanak meg bennünket, akik egyetértenek a céljainkkal. Ettől néha azt érezzük, óriási a támogatói tömeg, mindenki velünk van. Példa a 23-i esemény a fővárosban, ahol körülbelül tizenötezer ember gyűlt össze a Rákóczi úton az Urániától az Astoriáig. Tudjuk, hogy rengetegen nem mennek ilyen rendezvényre most, amikor a vírus második hullámában vagyunk, vagy nem Budapesten élnek. A szüleim is gondolkoztak, hogy feljöjjenek-e Mosonmagyaróvárról… végül otthonról követték az eseményeket.  Most, hogy streamelve van szinte minden, még nehezebben mozdulnak ki a képernyők elől az emberek.

Tételezzük fel, hogy az egyetem új helyen, régi-új tanárokkal elindul. Mi van azokkal a diákokkal, akik ebben nem akarnak részt venni? Mi az elképzelésetek egy ilyen forgatókönyvnél?

Különböző hangok vannak. Van, aki határozott, és azt mondja: ő így már nem akarja folytatni az egyetemet, itt már nem szeretne diplomát szerezni, van, aki legszívesebben külföldön, másik egyetemen fejezné be a tanulmányait. A nagy többség azonban itt szeretne maradni és ezen az egyetemen diplomázni, azon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ami 155 éven keresztül létezett ez év szeptember 1-jéig. 

Szelíd de határozott és nyugodt a hozzáállás, amit tőletek lehet látni. 

Mi ilyenek vagyunk és tartjuk magunkat ehhez. Bármikor elhangzik egy-egy radikálisabb akcióterv, mindig megfontoljuk, hogy ez illik-e hozzánk, a mentalitásunkhoz, a céljainkhoz. Az ellenállásnak vagy a kiállásnak a módját mindig tudjuk változtatni, és mi továbbra is ki fogunk állni a jogainkért. Az elmúlt 53 nap nem tűnhet el nyomtalanul. Nem lehet egy mozdulattal eltörölni, mint a szenátus jogait vagy az egyetem autonómiáját, mert bennünk van ez az időszak, minden tanárban, minden hallgatóban. És most már semmi nem tud úgy működni, ahogy ezelőtt. Képtelenség lenne magunk mögött hagyni, mintha mi sem történt volna.

Az kiderült, hogy a szüleid támogatnak ebben az ügyben. Általában a környezet, a szülők segítenek benneteket? Hogyan viszonyulnak az SZFE törekvéseihez? 

A legtöbben ambivalens érzésekkel közelednek ehhez a témához. Támogatnak és féltenek egyszerre. Büszkén biztatnak, de vissza is húznak, mert a jövőnket féltik. Mi is féltjük a jövőnket, pont ezért állunk ki a jogainkért, az egyetemünk autonómiájáért, mindannyiunk szabadságáért.