Intenzív színész, a szerethetősége a sérülékenységében is rejlik. Hatalmas elánnal,  gyermeki lelkesedéssel veti bele magát a szerepeibe, legyen szó népszerű tévésorozatról (Mintaapák), alkeszek színpadi groteszkjéről (Részegek), kisiklott életek kortárs tablójáról (Hát, ha van is, én még nem találtam meg). A Katona József Színház elmúlt tizenhét évének meghatározó alakja. 

Szerinted min múlott, hogy az utóbbi évek egyik legnépszerűbb filmes arca lettél? 

A szerencse művének tudom be. Korábban is filmeztem, de igazából öt-hat éve indult be az ún. filmes és  televíziós karrierem. A Csak színház és más semmi óta szinte zsinórban jöttek a felkérések. Sokan emlékeznem rám az Aranyéletből is. Igazából a Mintaapák napi sorozat dobott nagyot az ismertségemen. 

Igaz, miszerint Orosz Dénes kimondottan rád írta a Seveled című film főszerepét?

Ez úgy történt , hogy a Csak színház alatt Orosz Dénes félrehívott, és azt mondta, lenne egy film, amiben rám gondolt a főszerepre. Sokat merített hozzá magából is, de  ahogy elkezdte írni a forgatókönyvet, észrevette, hogy több minden passzol rám.  Aztán együtt agyaltunk, közösen alakítgattuk Gergő karakterét. A történet egyik fő szála nagyon rímelt a saját kapcsolatomra az édesanyámmal, akit akkor már sajnos elvesztettem: ahogy vigyázok rá, mint egy hímes tojásra, az aggódás a műtétje miatt, hogy túléli vagy sem, hogy mit osztok meg vele a magánéletemről, mennyire tudok titkot tartani. A másik hasonlóság a felnőtté válás kérdése, harmincas éveimben rám is jellemző volt, hogy nem tudok elköteleződni, keresem magam, próbálok társat találni, de nem sikerül. 

Relativizálni szoktad a népszerűségedet. Nehogy elmúljon a mostani jó hullám alapon, vagy ez inkább önbizalom hiányból fakad?

Egyik sem igaz. Igyekszem reálisan kezelni a dolgokat. A színészi pálya egy nagy körforgás. Most éppen én szerepelek többet, aminek persze nagyon örülök. Nem akarok álszent lenni, de sok olyan esetet láttunk, hogy valakit felkapnak, aztán ejtenek. Egyszer mindennek vége lesz, és ezt nem a pesszimizmus mondatja velem. Sokkal fontosabb dolgok is vannak akár az én életemben is annál, hogy mennyien látnak, mennyire vagyok híres. Nekem abból a szempontból jó a televíziós sorozat, hogy rengeteg embert ismertem meg a forgatás során, új barátságok alakultak ki és hogy  a szakmámat gyakorolhatom. Persze az anyagi vonzata is számít, így legalább  félre tudok tenni némi pénzt. 

Van esetleg B opciód arra, hogy mihez kezdj magaddal, ha a járványhelyzet elhúzódása miatt hosszú távon nem nyithatnak ki a színházak? Mennyire vagy aktív az online térben?

Semennyire. Az online számomra nagyon idegen világ, ugyanakkor fontos megtalálni a pici réseket, hogy a nézőkhöz szóljunk, hogy ne veszítsük el őket.  Természetesen beállok a Katona kezdeményezései mellé. A koronavírus első  hulláma idején én is mondtam verseket, most pedig óvodásoknak fogunk meséket mondani. Előadásokat is streamelünk, ezek közül a Jeanne d’ Arcban vagyok benne. 

Gyakran játszol későn érő szingliket, szerethető lúzereket, a jó pasik is megtalálnak. Melyik szerepkörben érzed magad komfortosan és melyik jelent nagyobb kihívást? 

A Mintaapákban komfortosan érzem magam, egy év alatt szinte eggyé váltam Miki szerepével. Furcsa volt az elején egy háromgyerekes családapát játszani, aki hazugságok között lavíroz, hogy fennmaradjon a vízen, és maga mellett tudhassa a szeretteit. Amúgy ő a tökéletes ellentétem. A színházban időnként vágyom nagyobb feladatokra, amikben meg tudom mérettetni magam. Ilyen volt például a Bihari, sajnálom, hogy levettük a műsorról, a Rozsdatemető 2-t és a Részegeket is szeretem. Ezekben hál’ Istennek kiélhetem magam. Vagy ott van a legutóbbi bemutatóm, Nick Payne kortárs angol író darabja, a Hát, ha van is… Tök jó és nagy szerep, a karakterem egyáltalán nem olyan, mint amilyen én vagyok. 

Terry afféle ágyrajáró, hontalan világcsavargó, aki rendesen felforgatja maga körül az emberek életét. Te is képes vagy katalizátorként hatni a környezetedre?

Színészként kapok pozitív visszajelzéseket arra vonatkozóan, hogy szeretnek velem dolgozni, mert elég nagy energiákat mozgatok meg magam körül. Ezért élvezik a velem való munkát. Magánemberként közelről sem vagyok annyira tuskó meg szabad szájú, mint Terry. Nem törekszem arra, hogy felforgassam mások életét, inkább azt szeretem, ha boldogok és vidámak mellettem az emberek. 

A lecsúszott figurák mögötti traumák nyilván lehetőséget adnak az önvallomásos fogalmazásra…

Valamennyire igen. Az a jelenet például, amikor a volt szerelmét, Rachelt keresi és próbál vele újra kapcsolatot létesíteni, rímelt a saját életemre. Az alapvető fájdalmakkal, nehézségekkel nem nehéz azonosulnom. Ismerem azt az állapotot, amikor egy karaktert a szerelem utáni vágyakozás hajt, a megpihenés valaki mellett, miközben tudja, hogy nem működik, mégis próbálkozik vele. Aztán belemegy újabb kapcsolatokba, a végén elzüllik.

Színészileg bizonyára hálásabb dolog fájdalmakból fogalmazni, mint az euforikus pillanatokból.

Máté Gábor is azt az ismert mondást idézte nekünk a főiskolán, hogy ne csak nézzen a színész, hanem lásson is. És hogy próbáljuk erősen megfigyelni magunkat, elraktározni a különféle az érzéseket. Az biztos, hogy nagyot képes lendíteni a színpadi játékon, ha az ember életében valami fájdalmas dolog történik. De az sem jó, ha sok a lehúzó érzés, hiszen némi nyugalomra is szükségünk van.

Az említett Payne darabban egy rendezettnek tűnő átlagos család a saját életét sem tudja megoldani, a családfőt viszont jobban aggasztja a globális klímaválság, mint hogy mi van a gyerekével, a feleségével. Te hogyan állsz a világmegváltó szándékokkal?

Ha a vicces részére vagy kíváncsi, kiskoromban pókember szerettem volna lenni, aztán Flash, a villám. Akkoriban eszembe jutott, hogy megmenteném a világot. De komolyra fordítva a szót, az utóbbi időben felmerült bennem, hogy a színészet mellett jó lenne valami karitatív tevékenységgel foglalkozni. Most így a Covid alatt is látni, hogy mennyien szenvednek, nélkülöznek, ugyanakkor csodálatosnak tartom, hogy mennyien végeznek segítő, szociális munkát. Elhatároztam, hogy utánajárok annak, hogyan és miként segíthetnék meg ösztönözhetnék másokat is erre. Ha belegondolok, hány évem telt el úgy, hogy csak magammal foglalkoztam meg a karrieremmel. 

Abban nem hiszel, hogy mindenkinek lerakják a maga Lázárját az ajtaja elé,  sokszor egy karnyújtásnyira van az, aki  a  segítségünkre szorul?

Lehetséges. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy sok szép dolgot kitalálok magamban, hogy mivel szeretnék foglalkozni, mondjuk óvodásoknak segíteni Debrecen mellett, miközben a nővéremmel hülyén bánok. Talán közelről kéne kezdeni. A párkapcsolatomra is több türelemmel, szeretettel kellene tekintenem. 

Jordán Adél platonovi alkatnak nevezett az AlkalMáté Trupp Mészáros Béla előadása kapcsán. Sokat szoktál tépelődni, önmarcangoló típus vagy?

Sajnos sokszor túlagyalok dolgokat, néha meg pont az a baj, hogy nem gondolom meg amit mondok, és egyből kiszalad a számon valami, aminek nem kéne. A szerepekkel és a magánéletemmel kapcsolatban is folyamatosan foglalkoztat, hogy mit lehetne javítani. Eléggé maximalista vagyok.

A  tiéd volt az egyik legbevállalósabb sztori életed három sűrű évére koncentrálva, a válásodra, az édesapád halálára, a hűtlenségeidre. Nem féltél attól, hogy túlságosan kiadod magad? 

Azt gondoltam, akkor van az egésznek értelme, ha mindent őszintén elmondunk magunkról. De nemcsak én, a többiek is így voltak vele. Felér egy élveboncolással, lelki terápiával. Utána sok minden átértékelődött az életemben. 

Pilisvörösvári srácként hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?

Valójában a nővérem akart inkább színészettel foglalkozni. Szerettem a verseket, tizenévesen érdekeltek a versmondó versenyek. Tizenkét évesen délutáni színházi szakkörbe jártam, ott kezdtem el színészgyakorlatokkal foglalkozni. A Katona József Gimnáziumnak volt egy színi tagozata, az ún. cilinderes osztály. Felvételizni kellett, mint a Színművészetin, verset mondani, énekelni, táncolni. Az érettségi után még fiatalnak éreztem magam a főiskolához. Ezért ötödévre ott maradtam a gimnáziumban ügyintéző – titkár szakon. Hasznos volt, mert megtanultam például vakon gépírni. Elsőre nem vettek fel a Színművészetire, egy évig az Új Színházban voltam stúdiós.

Tizenhét éve vagy a Katona társulatánál. Ilyen hosszú idő alatt nyilván felmerül a megunás veszélye. Minek szól ez a hosszú hűség?

Mint minden színészben, úgy bennem is felmerült olykor, hogy máshová szerződjek, aztán mégis maradtam. Vélhetően azért, mert magával ragadott a rendezők gondolkodásmódja, a színház ízlésvilága. Egyszerűen szeretem a Katonát, a kollégáimat, olyanok vagyunk, mint egy család. 

Mennyire érzed szükségét, hogy időről- időre újrafogalmazd a magad számára, hogy mit jelent a színészet, miért vagy ezen a pályán?

A lehető legegyszerűbb válaszom erre, még ha közhely is, hogy azért vagyok színész, mert ehhez értek valamennyire és nagyon szeretnék adni másoknak úgy, hogy közben én is kiveszem belőle a részemet. A kultúra, a művészet, a színészet adománya, hogy elgondolkodtatja a nézőket a nagy kérdéseken, mint hogy miért vagyunk itt a Földön, mi értelme ennek az egésznek. Csodálatos dolog, amikor nem csak azért kapunk visszajelzést, hogy szeretnek, hanem arra is, hogy van értelme annak, amit csinálunk, mert megmozgatja az embereket.

Mennyire vetted a lelkedre a Katona elleni „ liberális fészek, zaklató színház”  össztüzet a kormánymédia oldaláról?

Szerencsére még jobban összetartották a társulatot az elmúlt egy év történései, a Gothár- ügy, a zaklató színház megbélyegzés, amire rápakolt  az SZFE- ügy, legutóbb pedig a Covid. Az igaztalan vádak természetesen bántanak, nem értek velük egyet. De már annyian megnyilvánultak bal és jobboldalról egyaránt, nem kívánok ehhez hozzátenni. És senkit nem akarok megsérteni, megbántani.

Mi tart vissza attól, hogy beleállj a véleménynyilvánításba, hangot adj a tiltakozásodnak?

Nem az a típus vagyok, aki felszólal. De ott voltam Máté Gábor búcsúztatásán, az előadások utáni kiállásokon az SZFE  diákjai mellett.

Mekkora veszteség számodra, hogy Gothár Pétertől megvált a Katona?

Nagyon szerettem Péterrel dolgozni, igazán jó munkáim voltak vele. Sajnálom, hogy ennek már nem lesz folytatása.

A színház -szakmai válságban milyen megoldást látnál a mesterségesen szított nemzeti kontra liberális szembenállás kibékítésére?

Valahogy már túl kellene lépni ezen, meg kéne próbálni leküzdeni az ellentéteket. Bizonyára időbe telik majd. De ettől még ugyanúgy nézek a kollégáim szemébe, ugyanúgy partnernek tekintem őket anélkül, hogy azzal foglalkoznék milyen nézeteket vallanak. 

Hogyan látod magad mondjuk tíz év múlva? Hová szeretnél eljutni?

Művészileg jó lenne ugyanúgy továbbra is adni valamit az embereknek. Emberileg pedig jó lenne, ha családdal, két-három gyerekkel lennék megáldva. 

Szerző: Szentgyörgyi Rita

Színház Online