gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Már 27 éve dolgozom a levegőben” – Interjú Miltcho Kolev artistaművésszel

    2020. július 30., csütörtök 09:06

    A Főváros Nagycirkusz új műsorában egy, a cirkuszi szakma szerint is lélegzetelállító fliegende (lengőtrapéz) szám látható. A The Flying Wulber csoport vezetőjét, Miltcho Kolevet kérdezte a produkció megszületéséről, az artistaművészek mindennapjairól és a Tündértánc – Nővarázs című klasszikus cirkuszi műsorról Szekáry Zsuzsanna.

    Hogyan és mennyi idő alatt jött létre a fliegende számuk és miért ezt a zsánert választotta?

    Ez egy hosszú történet. Én eredetileg zsoké voltam, majd később lettem forgó egy fliegende számban. Aztán elkezdtem egy olasz cirkusznál dolgozni, ami történetesen az apósom cirkusza. Ott ismerkedtem meg a feleségemmel, Gilda Vulcanellivel, aki akkor még a testvérével lépett fel. Később mindannyian, az egész család együtt kezdtünk el dolgozni a közös számon, majd fellépni.

    Én már 27 éve dolgozom a levegőben. Egy ilyen fliegende számot, mint a miénk, minimum 4-5 évbe telik összerakni; ennyi idő kell ahhoz, hogy az ember elérjen egy bizonyos szintet. A fellépő partnereinket úgy válogattuk össze, hogy mindenki másban legyen jó és másfajta trükköket tudjon megmutatni, hisz minden ember más karakterrel rendelkezik. Aki jó az egyik trükkben, talán már nem tudja megcsinálni a másikat. Csapatként gondolkozunk, mindent közösen beszélünk meg, a legkisebb részletektől a nagy mutatványokig. A legegyszerűbb trükkökkel kezdünk és a legnehezebbel végzünk. Szépen lassan építjük fel a számunkat.

    Milyen hatással vannak a családi kapcsolatokra a közös fellépések? 

    Véleményem szerint nincs annál szebb és jobb dolog, mint a családoddal együtt dolgozni és közösen sikereket elérni. Sokkal egyszerűbb családtagokkal dolgozni, mint idegenekkel. Mint ahogy már említettem, a feleségem családjával is együtt dolgoztunk, sokkal kényelmesebb, nagyobb az összetartás. Sajnos sérülések miatt azt a csapatot fel kellett oszlatni, de a mostani csoporttal – a lányaimmal Michelle-lel és Nicollal, valamint Droguett Miquel Carlos-al és Arturo Patricio Alexis Henríquez Rojas-al – szintén nagyon elégedett vagyok.  

    Hogy telik egy átlagos napjuk? Hogyan és mennyit gyakorolnak?

    Reggelente normális esetben házimunkával vagyunk elfoglalva. Ma reggel például a feleségemet vittem orvoshoz, majd macskaeledelért mentünk. Ma vár ránk még egy egyórás próba. Amikor naponta két előadásunk van, szinte már nem is kell gyakorolnunk, de ez persze a több éves rutinnak és tapasztalatnak köszönhető. Természetesen mikor egy új számot rakunk össze, nap mint nap gyakorolni kell. Amikor naponta csak egy előadásunk van, szintén minden nap próbálni kell, hogy ne jöjjünk ki a gyakorlatból, és hogy ne fáradjunk el előadás közben.

    A sajnálatosan kialakult pandémiás helyzet miatt hónapok óta a Fővárosi Nagycirkusz vendégei. Hogy érzik magukat a társulatban?

    A kialakult pandémiás helyzet mindenki számára valóban egy nehéz időszak volt. A mi családunk nagyon szerencsés volt, mert húsz nappal a tervezett premier előtt érkeztünk Budapestre, és nagyon boldogok voltunk, hogy egy ilyen biztonságos országban és környezetben tölthettük el azt az időszakot. Egyúttal szeretnénk köszönetet mondani a Fővárosi Nagycirkusznak, hisz nagyon sok mindenben segítettek minket, többek között folyamatos próbalehetőségeket biztosítottak a The Flying Wulbernek és a lányaimnak, a Kolev Sistersnek.

    Sok szép pillanatot éltünk itt át, de az egyik legizgalmasabb periódus talán az volt, amikor kollégáimmal fliegende mesterkurzust tartottunk a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium tehetséges diákjainak (bővebben: https://fnc.hu/hirek/fliegende-mesterkurzus-a-fovarosi-nagycirkuszban/).

    Mit gondol a Tündértánc – Nővarázs című műsorról?

    Ez egy kivételes és igazán szép műsor, különleges látványvilággal, nagyon erős cirkuszi számokkal, kiváló artistákkal és sok rendkívül közreműködővel. Fekete Péter rendező mindenkivel nagyon jó munkát végzett. Az előadás a női lélek különböző aspektusait mutatja be világhírű képzőművészeti alkotások és artistaprodukciók segítségével. Nagy öröm több hónap kényszerszünet után végre ismét fellépni egy ilyen rangos cirkuszban. Boldogan lépünk porondra a The Flying Wulberrel a magyar közönség előtt.

    Szerző: Szekáry Zsuzsanna, Major Dorottya

    Fővárosi Nagycirkusz

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram