SZFEMolnár PiroskaWunderlich JózsefJátékszínJulie AndrewsGerlits Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 1., csütörtök

    “Azonnal bedobtak a mélyvízbe” – Interjú Ónodi Eszterrel

    2020. március 4., szerda 15:16

    Ónodi Eszter, a Katona József Színház művésze régi emlékekről, rituális borozásokról mesél, és az is kiderül, hogy közben mi történik a színfalak mögött…

    Tartalmi partnerünk, a Borsmenta interjúja.

    A Borsmenta oldalát ITT érhetik el.

    Ónodi Eszter, Fotó: Vető Gábor

    (…)

    A Színművészeti után egyenes utad volt a Katona József Színházba?

    Mondhatjuk így is, máshová ugyanis nem hívtak. Itt viszont mindent megkaptam, amit egy pályakezdő kaphat. Azonnal bedobtak a mélyvízbe, főszerepek sorát játszhattam el, pár év alatt belerázódtam, és viszonylag hamar jöttek a filmek is.

    Máté Gábor külön kurzust szentelt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a színpadi evésnek. Ilyen nehéz színpadon enni? 

    Nem egyszerű, mert olyankor az ember egészen másra figyel, és persze az se mindegy, hogy mit eszel. Vigyázni kell, nehogy a répa- vagy almadarabka a légcsövedbe menjen, mert rád tör a köhögőroham, és az maga a rémálom. Néhány étel ebből a szempontból teljesen tiltólistás, ilyen a sárgarépa is. Szeretjük, egészséges, jó ropogtatni, de jobb, ha a színpadon nagy ívben elkerülöd.

    Na és az ivás?

    Az egy kicsit még kellemetlenebb, mert ha sokat iszol, előbb-utóbb WC-re kell menned, márpedig a színpadról nem akkor jössz le, amikor akarsz. Játszottuk a Katonában az Abigél bulija című előadást, amiben folyamatosan ittunk, mert a történet végére lerészegednek a szereplők. A helyzet Jordán Adél kolléganőm számára volt a leggyilkosabb, mert ő este 7.10-kor felment a színpadra, és egyetlen pillanatra sem jött le. Én csak 7.20-kor kezdtem, de nekem is bent kellett maradnom a végéig. Toltuk magunkba a citromos vizet, mert az úgy néz ki, mint a gin-tonik, de tapsrendkor már alig bírtunk magunkkal. A meghajlás végén azonnal rohantunk a mosdóba. Ez az előadás mindannyiunk számára nagy önfegyelem-gyakorlat volt.

    A részegség eljátszására nyilván vannak technikák, de kerültél már olyan helyzetbe, hogy a rendező kifejezetten azt kérte, hogy igazi alkoholt igyál színpadon vagy filmen?

    Előfordult, de nem rendezői kérésre. Az alkimista és a szűz című filmet forgattuk Kamondi Zoltán rendezésében, jó sok évvel ezelőtt, és annak bizonyos részeit Románia kellős közepén, Bözödújfaluban vettük fel, egy nagyon hideg téli reggelen. Előző este még Szeget szeggelt játszottunk a Katonában. Előadás után beültünk egy kisbuszba Haumann Péterrel és Bodnár Erikával, és 12 órán keresztül zötykölődtünk úttalan utakon, míg végre megérkeztünk. Mínusz 20 fok volt. Ott álltam kimerülten, átfagyva, úgy éreztem magam, mint egy zombi. Az egyik öltöztető öreg róka volt már a szakmában, azonnal tudta, hogy mire van szükségem. Fogott egy vizespoharat, belezúdított vagy másfél deci vodkát, és a kezembe nyomta. Nem nagyon iszom tömény alkoholt, próbáltam tiltakozni, de hasztalan. Megittam, és igaza lett. Ez a dózis segített abban, hogy újra érezzem a meleget a csontjaimban. Így éltem túl a napot.

    Ónodi Eszter, Fotó: Vető Gábor

    Foglalkoztatott színésznő vagy, ha éppen nem színházban játszol, akkor filmet forgatsz, alkalmi produkciókban lépsz fel. Hogyan marad emellett időd a klasszikus családanyai szerepre? Szoktál például főzni otthon?

    Igen, most már egyre gyakrabban. Gyerekkoromban azt találtam ki, hogy semmiféle konyhatündérségben nem veszek részt. Nem segítettem a nagymamámnak tésztát gyúrni, nem sertepertéltem a konyhában, mikor anyu főzött. Ezt ma már nagyon sajnálom, de így alakult. Amikor megszületett a kisfiam, akkor gondoltam először arra, hogy nem lehet, hogy egy gyerek ne kóstolja meg az anyja főztjét, nekem igenis dolgom az, hogy asztalra teszem a vasárnapi ebédet vagy a szülinapi vacsorát. A barátok és az internet tanácsait követve tettem meg az első lépéseket a konyhában, de már elég jól megy. Próbálok egy kicsit egészségtudatosabban főzni, de a nagy klasszikusok is szerepelnek a repertoáron. Nagyon jó érzés a saját főztömet tálalni a családnak, az bosszant csak, hogy a hosszú előkészületek után egy pillanat alatt elfogy minden.

    Azt tudjuk, hogy nem szoktál ledönteni másfél deci vodkát egy húzásra, de hogyan viszonyulsz a borhoz?

    Ha alkoholt iszom, az 90%-ban mindig bor, és nyáron gyakran fröccs. Azt megtanultam, hogy a bor nem játék, és fontos, hogy legalább dupla annyi vizet igyunk hozzá, akkor nem lesz baj. Régebben a vörösbort szerettem, de mostanában inkább a fehérekre vagyok nyitott, és azt külön kedvelem, ha megmutatkozik benne a gyümölcs illata, íze. Ezért szívesen kóstolok illatos fajtákat, nyáron a Balatonnál egy jó rizlinget, de mostanában a furmint fajta izgat nagyon, szeretném minél jobban megismerni.

    Vörösbort már nem is iszol?

    De igen, csak ritkábban. A párom (Keszég László rendező – a szerk.) vajdasági születésű, és amikor arra járunk, mindig vásárolunk egy-két palack vranac nevű montenegrói vörösbort, mert azt különösen kedveljük, de nemrég kóstoltam egy villányi cabernet sauvignont, és az is nagyon ízlett. Csak száraz borokat iszom, az édes számomra értelmezhetetlen, és általában társaságban, bár vannak rituális borozások is az életemben.

    Például?

    A Katona József Színház egyik emblematikus előadásában, az Ivanovban egy tüdőbeteg nőt játszottam. A harmadik felvonásban volt egy nagyon intenzív veszekedésem a darabbeli férjemmel, és utána már nem tértem vissza a színpadra, a történet szerint ugyanis a nő meghal. Maga a veszekedés a színpadon mindig mélyen felzaklatott, nem volt könnyű utána megnyugodni, ezért sokat jelentett, hogy amikor feldúltan kijöttem a jelenetből, ott várt a büfében kitöltve egy deci fehérbor. Leültem, a következő felvonás alatt nyugodtan megiszogattam, és a tapsrendre már összeszedtem magam.  (…)

    Ónodi Eszterrel március 7-én a Gyengébb? Nem! kóstolóra c. rendezvényen is találkozhatunk, ahol egy mesterkurzus erejéig a kedvenc borairól mesél.

    További interjúk és érdekességek a Borsmenta oldalán.
    A Borsmenta az élet mindennapi fűszereiről szól. Mindarról, amitől egy kicsit más lesz az egyik nap, mint a másik. Mindarról, amitől emlékezetessé válik egy-egy alkalom, mindarról, amit jó megélni. Hétköznapi örömök, apró csodák, emberek, akikkel együtt lenni élmény. Ezt nyújtja a Borsmenta. Mindenkinek.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -