A felkészülés alatti próbák és az előadások komoly csapatmunkát követelnek, amelyeken a balettmesterek, a növendékek és a zongoristák együtt dolgoznak a siker érdekében. De vajon milyen kapcsolat alakul ki a balett növendékek és zongorakísérőjük között? Mennyire működnek szimbiózisban és hogyan kovácsolja össze őket a rengeteg közös gyakorlás és megmérettetés? Reich Margittal, a Magyar Táncművészeti Egyetem zongorakísérő csoport mesteroktatójával és Kaszab Bencével, klasszikus balett végzős hallgatóval beszélgettünk, akik elmesélték, hogyan forr össze a zene és a tánc a közös mindennapok során.
Gitta, mikor kezdett el zongorázni, és mikor vált egyértelművé, hogy hivatásként szeretne ezzel foglalkozni? Milyen út vezetett odáig, hogy most a Magyar Táncművészeti Egyetem Zongorakísérő csoportjának mesteroktatója?
Reich Gitta:Az általános iskola első osztályával párhuzamosan írattak be a szüleim az alapfokú zeneiskolába Szabadkán – ahol születtem és felnőttem -, akkor kezdtem el zongorázni. Gimnáziumi tanulmányaim idején (a konzervatóriummal párhuzamosan) nagyon sok minden érdekelt, művészetek és természettudományok egyaránt. Magának a zenei pályának a választása is egy komoly döntés volt, ugyanis sokáig vívódtam a zenei és az orvosi hivatás között. Érettségit követően felvételt nyertem Budapestre, az akkori Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (Zeneakadémia) zongora szakára. Zeneakadémista éveim alatt csodálkoztam rá a klasszikus balettre az Operaházban. A diploma megszerzése után módom nyílt megtekinteni egy tizenkét éves gyerekeknek tartott klasszikus balett órát. Mintha egy ismeretlen nyelven beszéltek volna hozzám. Kíváncsivá tett, hogyan lesz az alaplépésekből egyszer majd tánc, amely elvarázsolja a nézőt. Elhatároztam, megpróbálom megérteni a zene és a tánc összhatását. Beleszerettem egy műfajba, amely semmihez sem hasonlítható. Korrepetitorként az Állami Balett Intézetben (későbbi nevén Táncművészeti Főiskola) helyezkedtem el. Rájöttem, hogy könnyebb lesz megértenem az összefüggéseket, ha a klasszikus balett módszertanát is elsajátítom. Korán felismertem, hogy a zene szervesen kapcsolódik a mozdulatok képi megjelenítéséhez, ezért nem pusztán kiszolgálja a táncot, hanem annak egyenrangú partnere. Időközben az intézményben megindult a balettmesterek pedagógus képzése is, ahol felkértek a Balettzene című tantárgy oktatására. Az intézményben töltött éveim alatt a végzős évfolyamaim balett-termi képesítő vizsgáján kívül színházi vizsgakoncertek alkalmával kivételesen szép zongoraszóló feladatokat bíztak rám az Operaházban, illetve az Erkel Színházban. A hangszer mellől valódi szimbiózisban lehettem a táncosokkal Hans van Manen, Kenneth MacMillan és Seregi László által koreografált művek előadása közben.
Bence, te a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakirányának végzős hallgatója vagy. Hogyan ismerkedtél meg a balett műfajával? Mikor határoztad el, hogy egy életen át ezzel szeretnél foglalkozni?
Kaszab Bence: Mindig is egy örökmozgó kisgyermek voltam, de a balettművészettel elég későn, csak 14 éves koromban kezdtem el komolyabban foglalkozni. Igazából így belegondolva nem volt ez annyira nyilvánvaló számomra, rengeteg kétely volt bennem, még most is néha szinte meglepő, hogy idáig eljutottam. Emiatt nagyon hálás vagyok minden egyes mesteremnek!
Milyen kihívásokkal kellett megküzdeni az elmúlt időszakban, mint mesteroktató, illetve mint balett-táncos? Milyen nehézségeket kellett közösen megoldani?
R.G. Az elmúlt időszak számos nehézséget okozott tanároknak és növendékeknek egyaránt. A művészképző végzős hallgatóit különösen érzékenyen érintette a pandémia, hiszen az utolsó egyetemi megmérettetésre való felkészülésük szakadt meg. Amikor a jelenléti oktatás nem volt lehetséges, a munka akkor sem állt le, otthon mindenki dolgozott. Balettmester kollégámmal – akivel a végzős fiú évfolyamot tanítottuk – folyamatosan kapcsolatban álltunk, és egyeztettük a lépéseket, zenéket. Mindeközben izgultunk a hallgatókért is, hogy ne betegedjenek meg, és a kimaradt gyakorlások következtében ne történjen sérülés a visszatérésük után.
K.B. Sajnálatos módon a járványhelyzet és a sok megszakítás miatt, folyamatos bizonytalanság hatotta át az egész évet. A már amúgy sem egyszerű, sok lemondással járó hivatásunk az előadásokon tapasztalt élmények, sikerek nélkül különlegesen nehéz volt. Főleg megtalálni a motivációt a szürke hétköznapokban, de sikerült, elvégeztük! Szerencsére szinte mindenki talált is munkát a szakmában. Egy dolgot viszont biztosan állíthatok, eddigi életem legszebb évein vagyok túl!
Gitta, Ön a gyakorlatok során élőben kíséri a balett-táncosokat? Hogyan kell elképzelni egy zongorakísérő mindennapjait, illetve munkáját?
R.G. Minden lány, illetve fiú évfolyammal egy balettmester és egy zongorista dolgozik együtt, közös órák keretében. A klasszikus balett órák rúdgyakorlatokkal kezdődnek, majd középgyakorlatokkal és ugrásokkal folytatódnak, a Vaganova-módszertan szerint. A zongorista legyen felkészült, rendelkezzen sokszínű zenei matériával, hogy pillanatok alatt előhívhassa azokat a motívumokat, témákat, ritmusképleteket, esetenként táncformákat, amelyeket beépíthet a balettmester által demonstrált mozdulatsorba. Ezért fontos gyakorolni az improvizálást, mert amint a balettmester bemutatja a kombinációt, a zongoristának azonnal játszania kell a megfelelő zenét, amelyre a táncosok előadják a látott mozdulatokat. Napi munkámba új színt visznek az úgynevezett emelés órák, amelyek más jellegű kreatív művészi gondolkodásra késztetnek. Ez a foglalkozás is zenével történik, a fiúk és a lányok párban dolgozva pas de deux-ket, táncos dialógusokat adnak elő. Mindig inspirálónak érzem a „közös alkotás” szabadságát.
Bence, a gyakorlatok során Gitta volt az osztályod zongorakísérője. Egy táncos teljesítménye mennyire függ a zongorakísérettől?
K.B. Hatalmas mértékben, egy jó zongorakísérő nagyon fontos! Nagyon sokat tud segíteni a napi balett gyakorlatok során. Szerencsére a mi osztályunkat egy csodás zongorakísérő kísérte végig! Nagyon hálásak vagyunk a sok gyönyörű zenéért és a mindennapos támogatásért.
Mennyire fontos a személyes kapcsolat a táncosok és a zongorakísérő között? Mennyire kell szimbiózisban működniük?
R.G. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a balettmester-zongorista-táncos hármas egységnek szükséges működnie a hatékony munka érdekében. Ezt erősíti a jó személyes kapcsolat, amely a kölcsönös egymásra való figyeléssel kezdődik. A balettmester és zenei partnere tekintetében még önmagában kevés, hogy két jó szakember dolgozzon együtt, akik tisztelik és értékelik egymást. Két ízlésnek is találkoznia kell. Az idei végzős évfolyamom esetében az, hogy a fiúk ennyire muzikálissá váltak, Macher Szilárd mesternek is köszönhető. Minden téren megköveteltük a minőséget, és bíztunk egymás értékítéletében. Öröm volt számomra, hogy a vele való közös munka során átélhettem, hogy a zene együtt lélegzik a tánccal.
K.B. Egy zongorakísérő és a táncos között véleményem szerint, szinte két zenész szimbiózisára van szükség. Hiszen a táncosnak zenére kell lennie, a kísérőnek pedig képesnek kell lennie követni a táncost bizonyos esetekben. De valóban a zongorakísérő és a balett táncosok között nagyon szoros kapcsolat van, szakmailag mindenképpen. Nekünk soha egy panaszunk nem lehetett a kíséretünkre! Nagyon szépen köszönjük Gitta néni!
Gitta, Ön végig kíséri a növendékek fejlődését. A vizsgakoncert során is élőben kísérte a hallgatókat? Milyen érzés volt látni a közös felkészülés és munka eredményét?
R.G. Szívből sajnálom, hogy az eredetileg tervezett Dohnányi Ernő Változatok egy gyermekdalra című darabja végül nem kerülhetett bemutatásra az idei vizsgakoncerten. A zenekar szólistájaként élőben szerepeltem volna a végzős hallgatóimmal az Erkel Színházban. Már több hónapja gyakoroltam a darabot, amikor az a döntés született, hogy a pandémia miatti rendkívüli helyzetre való tekintettel a repertoár terjedelme csökkenjen. Abban a periódusban Bartók Béla Fából faragott királyfi című művének betanulása mind fizikálisan, mind mentálisan rendkívül intenzív munkamenetet diktált a hallgatóknak. A Leo Mujić koreográfus által színpadra vitt művet a vizsgakoncerten magas színvonalon adták elő a növendékek. Nagyon büszke voltam rájuk. Ezúttal már művészeket láttam a színpadon. Hasonlóan jó érzés volt megtapasztalni fejlődésüket a képesítő vizsgán, ahogyan hallották Verdit, Csajkovszkijt, Mendelssohnt, Webert. Változatosan szép lépéskombinációk eltáncolásával tanúbizonyságot adtak biztos technikai tudásukról és előadóművészi képességükről. A most végzett fiú osztályom egészen különleges. Nagyszerűek a fizikai adottságaik, és állandóan robbanásra készek. Nem volt könnyű tanítani őket. Nap mint nap feszegették a kereteket. Mindenről határozott véleményük volt, és ki is mondták azonnal. Keresik még a helyüket. Ugyanakkor igazi egyéniségek. Megszerettem őket. Szép jövőt és sok elismerő tapsot kívánok nekik!
Bence, mesélj kérlek kicsit a vizsgakoncert élményedről. Egy táncos életében ez a legnagyobb megmérettetés. Hogy sikerült az előadás, mennyire vagy elégedett az eredménnyel?
K.B. Hatalmas élmény volt, az egész folyamat ahogy a felkészülés, úgy az előadás maga is! Persze voltak nehéz pillanatok, de túléltük. Én alapjában véve elégedett vagyok az eredménnyel, bár ebben a szakmában a tökéletesség szinte teljességgel elérhetetlen. Így nyilván sikerülhetett volna jobban is, de úgy érzem mi mindent tőlünk telhetőt megtettünk.
Szerző: MTE
Színház Online