gate_Bannergate_Banner
Földes EszterMagyar SzínházSára SándorKosik Anita
  • facebook
  • instagram
  • 2022. december 2., péntek
    banner_bigBanner4

    Az élet rendezi a lehetőségeimet – Interjú Ujj Mészáros Károllyal

    2022. április 25., hétfő 06:00

    A film világa izgatta, reklámfilmeket csinált, majd jöttek a kisfilmek. Ismertségét két nagyjátékfilmje, a Liza, a rókatündér és az X – A rendszerből törölve hozták meg. Tízen éve a Pesti Magyar Színházban rendezett először, a színház, a színházban rejlő lehetőségek, az azzal járó új örömök magával ragadták. A Rózsavölgyi Szalon Gyerekek című előadása kapcsán beszélgettünk színházról, filmről, rendezéseiről Ujj Mészáros Károllyal.

    A Gyerekek érdekesen összetett darab, amellett, hogy hozzányúl egy ilyen rizikós témához, mint az atomkatasztrófa egy erőműben, úgy teszi, hogy egy nagyon izgalmas háromszereplős drámát állít fel, ahol egy régóta létező szerelmi háromszög története bontakozik ki. Azért is érdekes, mert a két nő és a férfi közel hetven évesek, ez a szerelem közel negyven éve, az atomreaktor telepítésekor történt, ahol akkor együtt dolgoztak. Ezt az erőművet most katasztrófa fenyegeti, ez a darab kiindulópontja. És a három ember életében szintén nagy baj van.

    Mintha a titkok mozgatnák az előadást, a címadó gyerekekhez fűződő titkok, az eltitkolt szerelem, az eltitkolt betegségek. A Rózsavölgyi kis, intim tere mintha még rá is erősítene erre a titok motívumra.

    Azért is nagyszerű a darab, mert izgalmasan építkezik. Nagyon hosszú ideig, az előadás harmadáig nem jelenik meg a férfiszereplő, Bill, csak a két nő, Rose és Hazel párbeszédét látjuk. Bár érzékeljük, hogy kettőjük között rengeteg probléma feszül, de fogalmunk sincs, hogy mi lehet az. Csak Bill megjelenésével bontakozik ki a történet, bomlanak ki az addig kimondatlan titkok, feszültségek. Lépésről-lépésre egyre többet tudunk meg szereplők múltjáról, életéről, az elmúlt negyven évükről, s ezzel párhuzamosan tudjuk meg az atomkatasztrófa fenyegetettségét.

    Érzelmileg egy megrázó utazáson keresztül jut el a néző a nagyon megindító végkifejletig. Ami engem megfogott a darabban, az pont az érzelmek, az érzelmi viszonyok hullámzása, kibontakozása. Eljutunk olyan vallomásokig, olyan revelatív pillanatokig, amik egy egész élet drámáját mutatják be.

    Emberi történetek. Pusztulástörténet is? Vagy annak a magasztossága, hogy mi van a pusztulás után?

    A díszlettel éppen ezt akartuk bemutatni. Egy angol hangulatot árasztó,  fa- és festett téglaburkolatú víkendházban vagyunk, kilátással a tengerre. A tenger, ami a katasztrófát okozta, mintegy negyedik szereplőként végig jelen van az előadásban. Ezt a pusztulást én még tovább gondoltam vinni, úgy szerettem volna befejezni az előadást, hogy a rohadás, ami a fa szerkezeteken látszik, elindul, s az egész teret befonja. Eredetileg ezzel a nagyon furcsa vizuális képpel zártam volna az előadást, ahol az épített, s folyamatosan fejlesztett civilizációnkat visszaveszi az enyészet. Végül letettem róla, úgy gondoltam, a kicsit magasztosabb befejezés talán jobb üzenetet közvetít, kevésbé közhelyes. Úgy éreztem, megérdemli a három karakter, hogy szépen búcsúzzunk el tőlük. 

    Fotók: Gordon Eszter. Forrás: Rózsavölgyi Szalon

    Amikor először olvastad a forgatókönyvet, képekben jelent meg az előadás, vagy előbb a szöveg ütött, s az hozta a képi világot?

    Egy szöveg olvasásakor először mindig az érzelmeimre hallgatok. Ha valamit érzelmileg elindít bennem, az egy nagyon fontos pont. Azt az élményt, azt az első érzést szeretném az előadáson keresztül közvetíteni, amit az első olvasáskor adott a szöveg. Ha nem találok ilyen kapaszkodót, nagyon nehéz elindulni.
    Mi volt ez az első élmény?

    Iszonyatosan meghatott ennek a három embernek a sorsa. Olyan dolgokkal kell akaratuk ellenére szembesülniük, a felelősségvállalásnak egy olyan stációjáig kell eljutniuk – mindent, az életüket is feladva, ami nagyon megérintett.

    Ez a három egymásba fonódó sors, a régi döntéseik súlya, amit mindannyian magukban hordoznak, azzal a kétséggel együtt, hogy mi van, ha mindegyikük máshogy döntött volna – ez nagyon jelenidejűvé teszi az előadást. Ennek a súlyát még mindig cipelik, élő konfliktusok maradtak, velük élnek. Nagyon megindító volt ez számomra. Hogy hogyan alakul ennek a vizuális megjelenítése, az sok mindentől függ, leginkább a tértől. Nagyon fontos volt számomra, hogy lássuk a tengert, a vízhez való kapcsolatot mindenképpen jelezni akartam.

    A tenger az erőt, a végtelent szimbolizálja?

    Itt a karaktereknél nagyobb erőt, akár a halált is. Az idő múlását a maga időtlenségével. A tenger erejét, hiszen az okozta a katasztrófát, de misztikus ereje is van, ami a darabban elég fontos, egy elnyelt városból harangzúgást lehet hallani minden alkonyatkor. Úgy éreztem, ki kell nyitnom a zárt teret a vetített háttérrel.

    Ujj Mészáros Károly / Fotó: Gordon Eszter

    Egri Márta és Kiss Mari is azt mesélte, mennyire telitalálat volt Rose és Hazel szerepét eljátszani. Te választottad a szereplőket?

    Zimányi Zsófia, a Szalon művészeti vezetője ajánlotta őket, Mártával és Marival sem dolgoztam még, de az első pillanattól egyértelmű volt, hogy melyikük Rose és ki Hazel. Főleg filmekből és tévéfilmekből emlékeztem rájuk, érdekes élmény, amikor mindez egyszercsak munkakapcsolattá válik. Nagyon tisztelem őket, aggódtam, hogy elfogadnak-e. Nagyon nagy élmény volt a közös munka, fantasztikus ajándéka a sorsnak, és persze Hegedűs D. Géza.  Az ő végtelennek tűnő energiái, állandó, játékos provokációi nélkül elképzelhetetlen lett volna ez az előadás. Végtelenül hálás vagyok ezekért a találkozásokért.

    A nagyközönség a filmes munkáidból – Liza, a Rókatündér, X-A rendszerből törölve – ismerhet inkább, de már tíz éve is volt színházi rendezésed, azóta több előadást rendeztél.  Hangsúlyosabb lett most a színház? Mindkettő egyformán fontos? Kényszerváltás is.

    Az első próbálkozásom a Pesti Magyar Színházban volt, megengedték, hogy a kisszínpadon, alig pénzből, megszülessen valami. Maros András Gyanús mozgások c. darabját rendeztem Hámori Ildikó és Rancsó Dezső szereplésével. Kisfilmeket, reklámfilmeket is készítettem ebben az időben, de nagyon szerettem volna nagyjátékfilmet forgatni. Balsai Mónit sokszor láttam színpadon, ő is unszolt, próbáljam ki a színházat, hogy mennyire érdekes lenne máshogy is dolgozni színészekkel. Most is pont ezt gyakoroljuk, vele készül a Shirley Valentine új pesti bemutatója a Centrál Színházban. Mónitól egyébként rengeteget tanultam a színházról. A színház a filmhez képest még intimebb közelséget jelent a színészekkel.

    A színészekkel való munka az egyik fénypontja a filmezésnek is. Amikor még csak reklámfilmeket csináltam, a színészektől rettegtem a legjobban, nem tudtam, hogyan kell őket instruálni. Ez változott meg aztán, s most ez a munka legörömtelibb része. Ez hozta a színház felé való nyitást is. Ráadásul a színház, még akkor is, amikor sok nehézséget is okoz, sokkal nyugisabb, sokkal játékosabb, maga a béke szigete. És sokkal kevesebb megfelelési kényszerrel jár.

    Talán azért, mert a filmhez képest, ami ha elkészült, már megváltoztathatatlan, a színháznál a bemutató után is van esély a változtatásra?

    Az elején ez zavart a legjobban, mert ha valaki az előadásban ugrik egy oldalt, ahol fontos információk vannak, egészen más élményt kap a néző. Rossz élmény volt nézni, milyen váratlanságok történnek. A Gyerekek a nyolcadik színházi rendezésem, s ehhez képest két nagyjátékfilmet készítettem, ha így nézzük, mára több közöm lett a színházhoz.

    Fotók: Gordon Eszter. Forrás: Rózsavölgyi Szalon

    Mindegyik általad rendezett előadásnak egyik fontos szála a titok. A Redőny előadásban egy házasság elfedett története, a Hamis hangban egy karmester háborús bűne kerül lassan felszínre, a Gyerekek c. előadás számos titkot rejt. Te keresed ezeket a témákat?

    Inkább ezek találnak meg. De érdekes, hogy maga a titok valóban ott van ezekben az előadásokban. A titok zseniális dramaturgiai húzás, amikor egy-egy karakter többet tud, mint a néző. Csak az a kérdés, hogy adagoljuk a konfliktus megértéséhez szükséges információkat. Az elhallgatás, mint az ókori drámák fontos eszköze, olykor többet mond el egy karakterről.

    Nagyon érdekes dramaturgiai játék, forgatókönyvekben is szívesen használom. A Gyerek előadásnál, amikor elkezdtük értelmezni a darabot, derült ki, hogy a fő történeten kívül mennyi apró, elrejtett titok bomlik még ki. Nagyon izgalmas volt kibogozni ezeket a színészekkel. Olyan organikus módszere ez az anyag kibontásának, ahol nincsenek sarokkövek, minden mozgásban van, a közös kíváncsiságunkkal alakult folyamatosan az előadás.

    Ezt a fajta munkát először a Hamis hangban használtuk, ahol az egész szövegkönyvet átírtuk, s folyamatosan alakítottuk a szöveget. Nagyon izgalmas, más, mint a film, ott nem lehet ekkora szabadsága az embernek, már csak a költségvetés miatt sem. Nagyon ki van csontozva a költségvetés, kísérletezésre nincs lehetőség. Ha van, az a kis költségvetésű baráti munkákban, ahol a nincstelenség is a kreativitást ösztönzi, ott talán ez a szabadságfok nagyobb. De a Lizánál vagy az X-nél, ahol ipari jellegű, nagy stábot mozgató film készült, ott snittről-snittre mindent lerajzolunk előre, nincsenek váratlanságok, a vágás ad maximum egy kicsi újrafelfedezést.

    Mi van most a filmes munkáiddal? Meghatározóbbak lettek a színházi rendezések vagy vannak még ötletek, vágyak újabb nagyfilmekre?

    Próbálkoztunk filmmel, a múlt évben fejlesztettünk egy nagyon izgalmas forgatókönyvet, de az NFI végül nem gondolta úgy, hogy folytatni kéne. Rengeteg sorozat-ötletem, tervem van. Most is dolgozunk egy sorozaton. Az élet rendezi el, sodorja valahogy a lehetőségeimet.

    Szerző: Marton Éva

    Online jegyvásárlása Rózsavölgyi Szalonba :ITT

    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram