Budapest Főváros Önkormányzata ötödik alkalommal hirdette meg a STAFÉTA pályázatot – a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új színpadi produkciók létrehozására. A kuratórium egyik tagját, Zrinyi Gál Vincét, a KOMA Bázis vezetőjét kérdeztük az idei Staféta pályázatról.

Hogyan találkoztál először a Staféta-pályázattal?
Mindig is külső szemlélője voltam, nem ismertem igazán, mondhatni, mint az egyszerű – de színházba járó – ember futottam össze ezzel a projekttel. Vagy a felhívást láttam először, vagy egy előadást, amiről később kiderült számomra, hogy Staféta-nyertes. Szóval tudtam, hogy létezik ez a pályázat, és hogy nívós darabok kerülnek be, tehát tényleg színvonalat jelent, ha valaki Stafétás lesz. Nagyon örülök, hogy a közelébe kerülhettem, megtisztelő volt részt venni benne, izgalmas volt olvasni a pályázatokat, és nem mellesleg profi csapat szervezi.

Milyen pályázatok érkeztek idén?
119 lezárt és a feltételeknek megfelelő pályamű érkezett, amiből én – kuratóriumi tagként – csak húszat olvastam, hiszen az első körös válogatást a konzulensek végzik. Ez a húsz igazán jól lett összeválogatva, egyrészt nagyon jó pályázatok mind formailag, mind tartalmilag, másrészt sokszínűek: tánctól kezdve, kicsit klasszikusabb színházon át, a teljesen elvetemült, progresszív dolgokig minden volt benne. Őszintén szólva, jobban értékeltem volna, ha a pályázók között még többen lettek volna az egyértelműen pályakezdők. Üdítő lenne látni mindig új arcokat a Stafétások között.

Milyen szempontok alapján döntöttetek a nyertesekről?
Azt hiszem, mindenkinek volt saját preferenciája, az én fő szempontom az volt, milyen a pályázat maga. Azt néztem, hogy írták meg a pályázatot, tehát milyen költségvetést adott le a pályázó, milyen utóéletet szán az előadásnak, kitalálta-e a forgalmazást, mennyire lesz eladható az előadás. De a döntésnél az is fontos szerepet játszott, hogy a szándék mennyire újító, az elgondolás mennyire izgalmas, illetve hogy az előadás közüggyel foglalkozzon, vagy közüggyé alakítható személyes történettel.

A KOMA Bázisnak, aminek vezetője vagy, szintén fontos a fiatalok felkarolása.
A KOMA Bázison hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozunk. Ez egyfajta tanoda típusú program, tanulástámogatást, mentorálást kapnak, segítséget a közösségi és szociális készségek fejlesztésében. Mi is nehéz helyzetben vagyunk a világjárvány miatt, hiszen ha olyan fiatalokat szeretnél közösségi létezésre nevelni, akiknek nincs meg a készsége, hogy beszélgetni tudjanak egymással, meghallgassák egymást, akkor meglehetősen ellehetetleníti a folyamatot az, hogy maszkban kell ülni másfél méterre egymástól, de legalábbis nem segít sokat. Mi a bázison hoztunk egy döntést, nem siránkozunk, hanem – mivel sejthetően sokáig fennáll még ez az állapot – ebből kezdünk el létezni. Nem szeretnénk bezárni, ezért elkezdjük megtanulni azokat a közösségi játékszabályokat, azokat a kommunikációs eszközöket, amik annak ellenére, hogy maszkban vagyunk, és messze vagyunk egymástól, megadják a közösségi létezést. Kialakítunk új szabályokat, amik nem gátolnak, hanem a játékot izgalmasabbá teszik. Ezen dolgozunk, és azt látom, hogy a fiatalok erre kaphatóak. Őket a siránkozás nem érdekli. Rájuk nagyon érdemes figyelni alkalmazkodóképesség tekintetében (is).

Kik járnak hozzátok?
Sokan a környékről, a 14-15. kerületből, vannak, akik átmeneti otthonból térnek be hozzánk, Rákospalotán van egy lánynevelő intézet, onnan is szoktak jönni. Akadnak olyanok is, akiknek a barátai járnak a KOMÁ-ba, és velük eljönnek. De mindenkit szívesen látunk. Szerződéssel dolgozunk körülbelül 30 gyerekkel, heti kétszer-háromszor jönnek iskola után. A vírus előtt 20-30-an megfordultak nálunk csak úgy, van egy úgynevezett alacsony küszöbű szolgáltatásunk, ami azt jelenti, hogy anélkül, hogy bármit kérdeznénk tőled, bejöhetsz, nem kell megindokolni, hogy miért vagy ott. Most kb. tízen bukkannak fel naponta, a vírus visszavetette picit a lelkesedést. Összesen 100 gyerek mozog nálunk heti egy-két alkalommal. Jó dolognak tartom, hogy nekik van hol időt tölteniük.

Emellett közösségi színházat is csináltok.
Idén négy bemutatót tervezünk, ebből az egyik közösségi színházi előadás, amire minden évben sort kerítünk. 8-10 hétköznapi résztvevővel, a saját élményeikből hozunk létre előadást, aminek most a témája a magány. Két további bemutatóban profi színészek a saját élményeik alapján dolgoznak. A negyedik bemutatónak az a története, hogy megkeresett egy srác, aki négy éve tiszta, de előtte, ami kanyar lehet az ember életében, az övében megvolt. Arra kért, csináljunk az életéből egy monodrámát, amit én játszok, aztán pedig ő feldolgozó foglalkozást tart, kvázi tapasztalati szakemberként.

Hogyan látod a mai fiatal alkotók helyzetét?
Nehéz eltekinteni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen éppen zajló eseményektől. Botrányosnak találom. Őszintén szólva, az érzelmeim átcsaptak a sajnálatba Vidnyánszky Attilával kapcsolatban. Ebből ő már csak rosszul jöhet ki. Megvetendő dolognak tartom azt, amit az egyetemmel művelt, hiszen nem fejlesztés történik, hanem elgyalulás. Nagyon nem irigylem a fiatalokat. Vannak olyanok, akikkel kapcsolatban vagyok a KOMÁ-n keresztül, és épp jövőre szeretnének felvételizni, de hova… Ők komolyan megijedtek, hogy ezt a szakmát tudják-e még úgy és ott tanulni, ahogy és ahol szerették volna.

Bordás Katinka

A 2020-as STAFÉTA pályázat nyertesei az 1. kategóriában Dobos Eszter és Trömböczky Napsugár, Fehér Balázs Benő, Göndör László, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre alkotóhármas, Pálinkás Bence György, Sarlós Flóra Eszter, Szabó Zoltán, Szeri Viktor, Vilmányi Benett, és a 2. kategóriában Fekete Ádám és Laboda Kornél.