gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Irodalmi és kutató központ is lehetne a Karinthy Színház”

    2020. április 14., kedd 08:06

    Az első magyarországi magánszínház az alapító Karinthy Márton halála után különösen nehéz helyzetbe került – számolt be a Népszava.

    Az alapító akarata szerint három tagú ügyvezetés vitte tovább a színházat. Az utóbbi hetekben azonban Földes Eszter művészeti vezető és Kerekes-Katz Petra, az ügyvezetés egyik tagja távozott.

    Az ügy hátterében állítólag az áll, hogy az eddig is kiemelt és állami, valamint önkormányzati támogatáshoz jutó Karinthyban az állam az eddiginél nagyobb szerephez jutna.

    Földes Eszter színésznő azonban a közösségi oldalán úgy fogalmazott: „A hármas ügyvezetés két tagja hozott egy döntést, amiből a harmadik felet valamilyen okból kizárták… Nem teljesen látok tisztán, az ügy részleteit tekintve. Csak annyit tudok, amennyiről tájékoztatást kaptam később az ügyvezetőktől”.

    A produkciós vezetői feladatokat is ellátó Kerekes-Katz Petra, a Karinhty Színházat működtető kft. egyik tulajdonosa úgy fogalmazottKarinthy Márton a színházat lányára, Verára,Major Attilára, a 25 éve mellette dolgozó ügyelőre, műszaki vezetőre és barátra, illetve rá hagyta, mindhárman ügyvezetők lettek. Földes Eszter egyöntetű döntésükkel lett művészeti vezető, Karinthy Márton iránymutatása szerint: “Aztán másfél hónapja, még jóval a hagyatéki tárgyalás előtt, Major Attila közölte, hogy nem tud velem együtt dolgozni és mindent megtesz, hogy ellenem fordítsa Karinthy Verát. Így is lett. Azt javasolták, hogy mondjak le a részemről Vera javára. Megkérdeztem, hogy hol van így Marci végakarata, de erre sem a lányától, sem 25 éve barátjától nem jött válasz. Nem adtam át a részem. Ekkor bejelentették, hogy az ügyvezetői pozícióból visszahívnak, és a marketingesként betöltött feladataimat sem kell végeznem. (…) Praktikusan nekem is távoznom kell.”

    Karinthy Vera egy nyílt levélben hozzátette: „Karinthy Márton végakaratában azt kívánta, hogy Színháza, mely 38 éven át polgári kultúrát közvetített és szórakoztatta a közönséget, halála után is fennmaradjon változatlan eszmei tartalommal. Halála óta a Színház vezetősége minden erejével azért küzd, hogy megmentse ezt a kultúrális örökséget, és hosszútávú, biztonságos, minden társulati tag számára fenntartható megélhetést biztosító megoldást találjon. Jelenleg tárgyalások folynak a színház jövőjéről, a támogatások lehetőségeiről. Az eredményekről tájékoztatni fogjuk a szakmát és közönségünket. A Karinthy Színház ügyvezetése szívesen fogad minden olyan ötletet és elképzelést, amely hosszútávon biztosítja a színház működését és a társulat fennmaradását. Biztosan tudom, hogy Édesapám szellemiségét és akaratát maximálisan szem előtt tartva  felelősséggel dolgozom a Színház jövőéért, hogy megőrizhessem Karinthy Márton szellemiségét, a ” karinthyságot” és az ő általa megteremtett 38 éve sikeresen működő polgári színházat és társulatát.”

    Oberfrank Pál, a veszprémi színház igazgatója, a Színházművészeti Bizottság tagja a Népszava kérdésére hangsúlyozta, a Karinthy Színház nemzeti kulturális érték, amely nem szabad, hogy veszélybe kerüljön: „Ezért is indult el egy közös gondolkodás, hogy az állam minként tudna segítőkezet nyújtani a Karinthynak”.

    A direktor szerint szó sincs személyes ambíciókról, csupán az ügy számít. Oberfrank Pál úgy véli, a színházi funkció mellett a jövőben irodalmi és kutató központ is lehetne a Karinthy, de hozzátette, hogy a majdani működés részleteiről még korai lenne beszélni.   

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram