Január 16-tól ismét a Budapesti Operettszínház online műsorán az Abigél! A teátrum mini interjúsorozatot indított, egyfajta virtuális tablót készítve a 7. osztály „tanulóiról”.

A Szabó Magda regényéből készült előadás 2008 márciusában, ősbemutatóként indult útjára, Somogyi Szilárd rendezésében.

A matulás osztály a főszereplők mellett fontos alappillére a történetnek, mégis kevés szó esik róluk. Az előadásban akadnak olyanok, akik a premier óta „koptatják a Matula padjait” és sok fiatal művész az Abigélben debütált.

Az alábbiakban Szente-Laboda Zsanettel olvashatnak villáminterjút, aki Jackó szerepében látható.

Mikor lépted át legelőször a Matula küszöbét? Milyen volt akkor, s milyen most az osztály részének lenni?

2008 márciusától, az ősbemutató óta a Matula növendéke vagyok. Akkoriban a Petőfi Musical Stúdió tagjaként kerültem be a szigorú leányintézetbe, a bemutató utáni évben pedig a Musical Ensemble tagjává váltam, így többek között az Abigélnek köszönhető, hogy a színház tagja lettem. Az elmúlt 13 évben a fiatal növendékek közül a rangidősek közé kerültem, de amikor a Matula egyenruháját felveszem, újra és újra „hetedikesnek” érzem magam. Ez a darab végigkíséri az életem, és remélem, hogy ez még sokáig így lesz.

Rengeteg előadást élt már meg a darab, turnék és szerepátvételek történtek az évek alatt. Hogyan lehet mégis megőrizni a kamaszlányok játékos frissességét?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hét helyen is ülhettem az intézet padsoraiban. Az évek során Murai karakteréhez kötődtem a leginkább, mert énekben és prózában is még több kihívást jelentett a szerep. Többször előfordult olyan is, hogy betegség miatt új helyre kellett beugranom, így a Matulában sosem unatkoztam. Az osztály összetétele is folyton változott, így mindig újabb impulzusok értek minket, időről időre új kis játékok alakultak ki köztünk.

Van kedvenc jeleneted az előadásban?

Az első felvonás vége, a „Kibékülés” jelenet a kedvencem, mert abban talál egymásra igazán az egész osztály. Ott válik az osztálytársakból egy összetartó család. Mindig jó érzéssel tölt el, hogy miként a Matula tagjai támaszt nyújtanak egymásnak a nehéz helyzetben, úgy mi, az az együttes tagjai is bármikor számíthatunk egymásra.

A vírushelyzet következtében a Budapesti Operettszínház előadásai átkerültek az online térbe. Hogy érzed most magad ebben az új, mindenki számára ismeretlen helyzetben?

Az eddig rögzített előadásoknál nagyon nehéz és furcsa volt egy teljesen üres, néma nézőtér előtt végigjátszani a darabot. A legtöbb darabunk esetében nagyon fontos a nézők folytonos visszacsatolása, reakciói, az Abigél viszont ebből a szempontból nekem egy különleges előadás, mert itt az egész osztály – mint a történetben is, a Matulában, – egy burokban van. A legtöbb energiát nem a közönségből, hanem egymásból merítjük. Ebben az új és szokatlan helyzetben azért minket is energiával tölt fel, hogy újra dolgozhatunk és a nézőknek is nyújthatunk valamit.

Milyen kívánsággal fordulnál most Abigélhez?
Félek, hogy ha elárulnám, akkor nem teljesülne, így ez maradjon egyelőre az én titkom! 😉