A Freeszfe Isten, haza, konyha, avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn című előadásáról írt a Thealteren Ferencz Hedvig.

Ferencz Hedvig: Lesz-e gyerek?

Az erős nők abban erősek, hogy tudják: szabadon választhatják az anyaságot. Nem kell döntenünk, vagy csak jól kell, és akkor minden rendben lesz. Szakítás után át kell nézni a hűtőt, hogy tudjuk: mi az, ami már soha nem fog elfogyni. Az exünk tárgyait tombolasorsoláson is el lehet adományozni.

Ehhez hasonló tanácsok és tanulságok derülnek ki Tózsa MikoltIsten, haza, konyha – avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn című performanszából. Nem nézők vagyunk, hanem valami egészen mások: nincsenek körvonalaink, annyit enged tudni magunkról, hogy aktívak vagyunk. Egyenként köszönt minket egy tükörből, másodlagos tekintetéből néz ránk. Ha pedig két percre nem figyelünk, egészen biztos, hogy lemaradunk valamilyen bravúrról.

Zaklatott szuszogás jön a hangszórókból, Mikolt felénk fordul, bevon minket az előadásba. A közönség nem lassan enged fel, hanem azonnal felszabadult nevetéssel, halk duruzsolással engedi el magát. A személyesség húzza be a nézőket, a saját élményekhez pedig tudunk kapcsolódni. Az előadó próbára teszi a testét, nem kíméli, az lesz mindennek a szimbóluma, egy tárgy, amivel szemléltet, ráír, megmutat és elfed: használ. Elcipel a hátán egy asztalt, magára írja Magyarország termékenységi mutatóját, magyar néprajz és történelem témájú könyveket pakol egymásra, azokon egyensúlyozik magassarkúban. Minden változik, szituációból szituációba helyezkedik, ehhez pedig mindig ruhát vált, folyamatosan átöltözteti a testét. Egyedül mondatok ismétlődnek, térnek vissza ugyanúgy, más-más helyzetben.

Az előadás érvényesen helyezi el és teszi humorossá a töretlen ironikus önreflexiót. Az önéleti megnyilatkozások alatt mindenféle, hozzánk kapcsolódó hangfelvétel hallatszik – előadás a hungarikumról és a nemzeti identitás jelentőségéről, miniszterelnöki beszéd, ilyesmi. Tózsa Mikolt Novák Katalin beszédét adja elő, amelyről csak utólag tudjuk meg, hogy nem a tipikus konzervatív álfeminista diskurzusra épült saját szöveg, hanem a jelen Magyarországon elhangzottakat tolmácsolja nekünk. Nemcsak önmagára és a Magyarországon intenzíven és károsan erősödő nemi szerepekre reflektál, hanem önmagában a színpadiasságra is – körbe-körbe szalad, aztán egyszer csak rákérdez: nem kellemetlen-e ez nekünk, a nézőknek egy kicsit?

A politikai utalások mindenhol jelen vannak – a szakításban és a fiatal felnőttlét-beli helyezkedésben is, ahogy önmagát próbálja elhelyezni az egyre magyarabbá válni akaró világban. A helykeresés eszközei különböző verbális és nonverbális megnyilatkozások: népdalok, a Miatyánk, önfojtogatás egy pohár borral vagy egy tál vízzel, fulladozás Magyarország házassági alaptörvényétől – ezekkel együtt a párkapcsolati magyarázkodásba és a keresztény demagógiába is belefullad.

Tölti a bort, mos, gyereket altat és hordoz magával, főz, zúg a mixer és a turmixgép, rendet rak, jógázik is. Novák Katalin tanácsát követve nem választ, nem dönt, mindent megcsinál – ahogy azt jó magyar asszonynak tennie kell. De a fullasztó magán- és közéleti körforgásban nincs kiút, csak visszatáncolás a káros mintákba, ahogy a frusztrált, toxikus működéseket produkáló extől is megkérdezzük: feljön esetleg mégis?

(Tózsa Mikolt: Isten, haza, konyha, avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn)

Fotó: thealterphoto2022

A blog jr. tevékenységét itt követhetik.