Itt a 30. Kabóciádé – Minden korosztály számára kínál programot

Július 28. és 30. között rendezi meg a Kabóca Bábszínház 30. Kabóciádé Családi Fesztiválját Veszprémben, a Kolostorok és kertek rendezvénytéren, ahol idén is minden korosztály számára kínálnak programokat.

Zsida Ágnes gyártásvezető, a Kabóca Bábszínház megbízott igazgatóhelyettese a keddi sajtótájékoztatón elmondta, a fesztivál a város egyik kiemelt programja. Emlékeztetett: 2021-ben a föld, tavaly a víz, idén pedig a levegő a fesztivál témája, amely visszaköszön majd az előadásokból, a kézműves és egyéb programokból.

Elhangzott, számukra évek óta fontos a fenntarthatóság, ezért arra ösztönzik a fesztiválra érkezőket, hogy ne autóval menjenek, ne vásároljanak palackozott italokat, és használják a szelektív hulladékgyűjtőket.

A megbízott igazgatóhelyettes elárulta, az idei műsor összeállításánál fontos szempont volt az is, hogy több korosztályt meg tudjanak szólítani. Lesz például városismereti séta Boróka királynővel, mely tavaly is nagy sikert aratott. Sok játszótér várja a gyerekeket, akiknek lesz felhővadászat, banyaforgó, csűrdöngölő mesejurta. Érdekes színfolt a légi akrobaták fellépése, ők nem csak bemutatót tartanak, a bátrabbak ki is próbálhatnak egy-egy trükköt.

Tizenöt vendégelőadást köszönthetnek majd a nézők a fesztivál három napján. A nyitóceremónián részt vesznek a Szárnyalj velünk színházi tábor gyerekei, akik az esti kalandtúrán is aktív szerepet kapnak. A Kabóca Bábszínház két előadással készül: látható lesz majd a Nyakigláb artisták a porondon című előadás, és lesz egy bemutató is, címe MaxiCirkuládé.

A darabot Boráros Milada írta és rendezte, a tervező Boráros Szilárd volt. Boráros Milada elmondta, a cirkusz sokszínű műfaj, arra törekedtek az alkotófolyamatban, hogy a bábokkal sokféle világot elevenítsenek meg. Lesznek óriásbábok, melyeket több ember mozgat, valamint pálcás bábok és árnyszínház. Nemcsak a jelenetek érdekesek, hanem a bábtechnika is. Hozzátette, a zene is gyönyörű, ez Takács Dániel érdeme. Az előadást kétszer is bemutatják a hétvégén.

A fesztivál pénteken délután négy órakor a nyitóceremóniával kezdődik. Szombaton és vasárnap egyaránt tíz órakor kezdődnek a programok, a záróceremónia vasárnap késő délután lesz.