December 9-én mutatták be a Pinokkiót a Vígszínházban. Karácsony közeledtével a zenés darab zeneszerzőjét, Presser Gábort és szövegíróját, Sztevanovity Dusánt kérdezte a Nők Lapja barátságukról, nagy sikerű közös munkáikról és a szeretetről is.
Presser Gábor és Sztevanovity Dusán A padlás óta először dolgozott együtt musicalen. Azt mesélik, ezer éve, utoljára talán 1988-ban, A padlás bemutatója után fotózták őket együtt…
Presser Gábor A padlásra visszaemlékezve kifejtette: „Zsennyén volt egy alkotóház, és mi kínunkban, mert meg voltunk késve Zorán hatodik lemezének dalaival, hogy ne hagyjuk cserben őt, leköltöztünk oda egy hétre Dusánnal. A zűrös pesti életünkből le a nyugiba. Alkotóházban még soha életünkben nem voltunk, hátha ott jobban megy a meló, és végre befejezzük a Zorán-anyagot. Az egyik szobában állt egy pianínó, annál próbáltunk magunkból valamit kicsiholni, de valahogy akadoztunk…”
Sztevanovity Dusán hozzátette: Pótcselekvés gyanánt sikerült rábeszélnem Picit, hogy fussunk egyet az erdőben. Nem volt kis teljesítmény! (Mosolyog.) De még a kitűzött táv felénél se tartottunk, bőrig áztunk. Tocsogós tél volt. Hazaérve kitettem a zongorára a jegyzetfüzetet, amiben egy librettó váza állt. Ez volt A padlás. Kíváncsi voltam, Pici mit szól hozzá. Addigra megszáradt, odaült a zongorához, beleolvasgatott a füzetembe, és hamarosan csodaszép dallamokat kezdett játszani.”
„Nem mintha könnyű lett volna elolvasni Dusán kézírását, de amit elsőre kihámoztam a szövegből, az nagyon tetszett. Nem sokat beszéltünk, csak ültünk a vacak pianínó mellett, a Nem szólnak a csillagok szövegét olvasgattam, és nemsokára kész volt a dal. Ilyesmi nem túl sűrűn fordul elő, nem mondom, hogy égi jel volt, de valami üzenet érkezett A padlásról… Órákat töltöttünk a dalkezdeményekkel, annyira feldobódtunk, hogy a következő három napban befejeztük az összes Zorán-dalt, ő aztán hétfő délután meghallgatta mindet, és azt mondta: “Gyerekek, ez k… jó!” – fűzte hozzá Presser Gábor.
A Szilvásgombóc című dalról szólva Sztevanovity Dusán a Nők Lapja interjújában elárulta: “A szilvás gombóc csak akkor került a képbe, amikor Marton László már letette a voksát az előadás
mellett. Annyit mondott, amikor elolvasta: “Ez szép!”, és minden erejével támogatta. Gyakorlatilag a semmiből raktuk össze az előadást. Filléres, összehordott díszletek, néhány fatákolmány – ez volt a színpadkép. Picivel kettesben szereltük az antennát a háztetőre, amivel Rádiós a jeleket fogta a világűrből. Marton folyton mondogatta, hogy kellene még valami kaja a darabba, valami, ami szimbolizálná a nagymama szeretetét. Akkor toppant be Radnóti Zsuzsa dramaturg édesanyja egy nagy tál szilvás gombóccal. Mind befaltunk, és valaki közben a homlokára csapott: ez az! Szilvás gombócot hozzon fel a padlásra Mamóka.”
Barátságukra kitérve Presser Gábor elmondta, a Bartók Béla úton laktak Zoránék, amikor elkezdtek hármasban dolgozni az első szólóalbumán.
„Sokat lógtunk együtt, nagyon jól ismertem, tudtam, hogy nem zenekari ember, hanem szólista. Ez nagyon nagy váltás volt, de szép lassan alakult az első lemez. Dusánt kértük fel dalszövegírónak. Hónapokig agyaltunk hármasban a lakásukon (…) Egyszerűen elkezdtünk dolgozni, és ment. Később írtunk dalokat Katona Klárinak, az LGT-nek, Révész Sándornak, de még az Omegának is. Az első Zorán-munkákig Dusánt csak futólag ismertem (…)”
Sztevanovity Dusán legújabb közös munkájukra, a Pinokkió-musicalre kitérve arról mesélt, hogy A padlás után sok felkérés érkezett egy következő musical írására, filmrendezők küldtek elképzeléseket, de egyik sem nyert.
„Úgy két évvel ezelőtt aztán Gábor felhívott azzal, hogy a Vígszínház szeretne egy Pinokkió-musicalt. A feladat annyira abszurdnak tűnt, hogy azonnal igent mondtam. Pinokkió-musicalről én sem tudtam, ahogy Gábor sem. Talán nem véletlenül. Szóval, az üzenet… Pinokkió szerintem úgy tizennégy évesen jön erre a barátságtalan világra. Egy helyes kis gazembert, naiv hőst tudok elképzelni, aki dadogva rászedi a dörzsölt jegyszedőt, szónoklatával megríkatja a kőszívű diktátort, akaratlanul is lázadást szít a rabság ellen, és még sorolhatnám. Nagyon lehet őt szeretni. De az étterem ajtaján ott lóg a felirat: “Fabábut nem szolgálunk ki.” Vegyük le onnan.”
Presser Gábor hozzátette: „Engem azonnal érdekelt az új kihívás, bár gyanús volt, hogy adott egy világhírű mesefigura, s az ezer színpadi változat között nincs egy etalonnak számító zenés színházi mű, amit a világon mindenütt játszanának. Vajon ledobja magáról ez a történet a zenét? Aztán már nem járt más a fejemben, mint hogy az a jó, hogy milyen sokféle karakternek lehet sokféle dalt írni.”
Azt is elmondta, hogy A Pinokkió valójában egy mese a meséről, a szeretetről, az elfogadásról, a naivitásról, a jó és rossz felnőttekről, meg egy egészen kicsi orrnövés is van benne…
A teljes beszélgetést a Nők Lapja 50-51-es lapszámában olvashatják.