Szürreálisan realista, futurisztikusan hétköznapi jelmezei és díszletei többször felkeltették a szakma és a közönség figyelmét, az idei Színikritikusok Díjánál is jelölt volt a legjobb díszlet kategóriában. Hogyan nyer előadásról előadásra inspirációt, és mit jelent számára az autonóm alkotási folyamat – erről is beszélgetett Németh Fruzsina Lilla Izsák Lili látványtervezővel.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2024.10.10 – 30,31. oldal

Építésztervező művészként végezett. A kérdésre, mikor és miért kezdték el érdekelni a terek, a látványvilág, Izsák Lili elmondta:
„Apukám, Izsák József festőművész volt, és egy nagy műteremlakásban nőttem fel. A téli műteremben volt a nappalink, a galérián a könyvtárunk és a konyhánk. Az iskolai szünetek egy részét alkotóházakban töltöttük, Szigligeten, Zsennyén. Egyszóval a terek, amelyek körülvettek, nem voltak átlagosnak mondhatók. Sokat utaztunk, kiállításokra jártunk. Az építészetet azért választottam, mert azt éreztem, hogy ez egy polihisztor szakma, amely folyamatosan reagál a környezetére. Ez érdekelt benne a legjobban. A díszlettervezés vicces módon sokáig nem érdekelt, mert itthon legtöbb esetben múzeumszerűnek láttam az előadások esztétikáját. Aztán jött a Krétakör. Utána meg a külföldi színház élményeim. Akkor megértettem, hogy ezt lehet máshogyan is csinálni.”

Azt is elárulta, bármi tudja inspirálni., egy épület, egy installáció, egy táj vagy ezeknek az egymáshoz való viszonya: „Egy Ólafur Elíasson-installáció ugyanúgy triggerel, mint az a kupleráj, ahogyan Budapest sok része kinéz. Tehát a legminőségibb igényesség és a legidegesítőbb értékherdálás, igénytelenség is.”

Arról szólva, mekkora alkotói szabadsága lehet egy díszlettervezőnek, ha elsősorban a rendező koncepciója alapján kell elindulnia, úgy vélekedett:
„Az alkotói szabadság nem feltétlenül ellentéte az alkalmazott művészetnek. Nem attól leszek alkotóként autonóm, ha képzőművészetként tekintek a munkámra, nem pedig alkalmazott műfajként. Nekem egy jó előadáshoz elengedhetetlen az értelmes koncepció vagy szándék. Tudnom kell, hogy akivel vagy akinek dolgozom, miért akarja megrendezni az adott darabot, mit akar vele közölni, kit akar vele megszólítani. Itt indul az én munkám. És ideális esetben ez ettől a ponttól műhelymunka. Ami azt jelenti, hogy ha van egy erős gondolat vagy világos szándék, akkor mind azért dolgozunk, hogy ez létrejöjjön. A saját szakterületemhez nyilván jobban értek, mint a rendezők, és az a dolgom, hogy a díszlettel, térrel, jelmezzel egy olyan világot hozzak létre, amelyben az adott előadás működni tud.”

Számos díjjal elismerték már a munkásságát, idén is jelölt volt a Színikritikusok Díjára a Katona EMBTRAG díszletéért, tavaly is nyertes volt a legjobb jelmez kategóriában az Örkény Színház The Black Rider kosztümjeivel. Arról szólva, fontos-e a visszaigazolás, azt felelte:
„Persze. Egy olyan országban élek, ahol a kultúrát valami liberális allűrnek tartják. Felesleges pénzkidobásnak. Minden visszajelzés, amely akár a nézőktől, akár a kritikusoktól jön, és megerősít abban, hogy még van értelme, nem hibás döntés maradni, az nagyon jólesik.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2024.10.10 – 30,31. oldal