Janisch Attila filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára (SZFE) tanára. Azok közé tartozik, akik folytatják az oktatást. Úgy gondolja, személyes frusztrációk és ma még nem világos célok miatt támadták meg az egyetemet. A rendezővel az Index.hu készített interjút.
„Először is, szeretem, ha konkrétumok hangoznak el, mert már épp elég szó esett olyasmiről, ami nem konkrétum. Onnan kell kezdeni, hogy mit történt, mi vezetett idáig. (…) A Vidnyánszky-csapatnál először is épp az ismeretek hiányát kifogásoltuk. Hol van az, hogy bejárunk az iskolába, beülünk az órákra, megnézzük a vizsgákat, a vizsgafilmeket, bekéredzkedünk a szenátusi ülésekre, mélyinterjúkat készítünk a hallgatókkal, tehát fölmérjük azt, min, mit, hogyan és miért akarunk változtatni. Az, hogy itt ideológiai képzés van, meg ilyenek, az hablaty, semmi alapja nincs” – kezdte szavait Janisch Attila.
A rendező szerint a az első igazi támadás az volt, amikor Kerényi Imre 2014-ben bejelentette, hogy „itten a buzi lobbi működik”, de facto ezekkel a szavakkal: „A dramaturgokat említette, akiknek az egyik lábukon lila, a másikon zöld harisnya van. Majd hozzátette, hogy ha ő alkirály lenne, bedöntené az egészet és csinálna egy újat. Szerencsére nem volt alkirály, de erre is hivatkoznak a mostaniak. Ekkor kezdődtek a nyílt támadások az egyetem ellen. Vagy ott van az a kijelentés, hogy már a rendszerváltás után át kellett volna alakítani az egyetemet.”
A kérdésre, szakmai szempontból milyen alkotónak tartja Vidnyánszky Attilát, azt felelte: „Azok közé tartozom, aki az ő művészi eredményeit – amelyeket azelőtt mutatott, míg össze nem házasodott a politikával – nagyra értékelik. Látomásos, egyedi, erőteljes előadásokat hozott létre. Egyébként az egész szakma elismeréssel fogadta megjelenését a beregszászi színházzal. Rengeteget segítettek neki, nem sorolom fel mindet, de például az SZFE másfél évre befogadta a tanítványait. Most nem részletezem, miként lett belőle sértett, önmagát kirekesztettnek érző művész, de nagyon tanulságos és minden alkotó ember számára intő példát mutató folyamat.”
Az átalakítás mellett állók egyoldalúnak, ideológiával terheltnek látják az egyetem eddigi oktatási rendszerét. Erről szólva kifejtette: „A kultúra organikus, létező valami, amiben mindennek helye van. Ők is ezt mondják, lásd az Index Kálomistával készített interjújának vagy Vidnyánszky Attila és Máté Gábor a Nemzeti Színház honlapján olvasható közös interjújának idevágó részleteit, de később mégis teljes önellentmondásba kerülnek. Én egy szót sem szólok ideológiáról, hanem a kultúra organikusságáról, sokszínűségéről, sok elemének az együttműködéséről beszélek, miközben ők azt mondják, várjon, felírtam, szó szerint idézek egy cikkből:
„KERESZTÉNY, KONZERVATÍV, NEMZETI SZELLEMI METÓDUS.” MONDJA MÁR EL VALAKI, MI EZ A SZEMLÉLET, PONTOSAN MIT IS JELENT. AMIKOR EZEKET A SZAVAKAT EGYMÁS UTÁN KIMONDOM, NEM TUDOK MÁSRA GONDOLNI, MINT HOGY EZ EGY IDEOLÓGIA.
Nem formai, tartalmi, hanem ideológiai, sőt olykor kifejezetten pártpolitikai és többnyire egyoldalú megközelítés. Kálomista azt mondja, minthogy az ő színházában mindenki azt gondol, amit akar, szabad a politikai szemlélet, lásd Molnár Piroska, de a színpadra nem lehet fölvinni az ideológiát. De közben azt mondják, hogy nálunk pont ez az általuk mindannyiszor és hangsúlyosan nevesített ideológia hiányzik a színjátszásból. Mi nem beszélünk arról, hogy van egyfajta ideológia. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen nincs ideológiai képzés. Ezt kijelentem, állítom. Aki az ellenkezőjét mondja, az jöjjön oda, üljön be az órákra, érjen tetten. Többször felajánlottam, hogy az én óráimra bejöhetnek, akár álruhában is beülhetnek a hátsó sorba. Elég kicsi a terem, észre fogják venni, de ha bekopogtat maga Kálomista Gábor, és azt mondja, szeretném meghallgatni, hogy az óráidon milyen ideológiai oktatásban részesíted a diákjaidat, akkor behívom, hogy a saját szemével győződhessen meg arról, része-e bármi ilyesmi az óráimnak. De tőlem beszereltethetnek rejtett mikrofonokat és kamerákat is, nincs titkolnivalóm, és szerintem egyetlen tanárnak sincs az egyetemen. Ha én azt várnám el a diákjaimtól, hogy ideológiailag hozzám idomuljanak, már rég abbahagytam volna a tanítást. A művészképzésnek a leglényege, hogy egyoldalú, egyszemléletű ideológiáktól mentes legyen. Sőt, még szakmai szempontból sem várom el az idomulást. Beszélek az órákon a klasszikus szabályokról, mondjuk, a filmnyelv használatát illetően, de akkor vagyok a legboldogabb, ha egy tehetséges hallgató felrúgja ezeket a szabályokat és megalkotja a sajátjait. Egy tanárnak ez a legnagyobb öröm, és nem az, ha a saját képére formálja a hallgatóit” – fejtette ki Janisch Attila.