KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 18., hétfő

    “Az SZFE a világ legjobb filmes egyetemeinek élvonalába tartozik” – Janisch Attila reflektál Lajos Tamás szavaira

    2020. augusztus 10., hétfő 09:25

    “Megdőltek a baloldal hamis mítoszai” címmel közölt cikket a Magyar Nemzet a Színház- és Filmművészeti Egyetem sürgetett modellváltása kapcsán, amelyben többek közt Lajos Tamás operatőr, producer, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja is megszólalt.

    Lajos Tamás szerint kevés “mostanában” az a “komoly produktumokat előállító rendező, aki az egyetemen, annak rendezői szakán végzett”. 

    “A másik fájó hiány a forgatókönyvíró-képzés. Amíg ezeket nem hozzák rendbe, a magyar filmgyártás a saját árnyéka után kullog” – jelenti ki Lajos Tamás, aki a modellváltás sürgetése és az egyetem autonómia megszüntetése ellen való tiltakozást úgy kommentálja: “Többekkel együtt meggyőződésem, hogy a tanárok által felheccelt és manipulált diákok tüntettek”. 

    A filmproducer hozzáteszi: “a székükhöz való ragaszkodás mozgatja az oktatókat”. Ezekre a sorokra reflektált Janisch Attila filmrendező, az egyetem tanára.

    Janisch Attila sorai:

    Megszólalt az alapítványivá deformált SZFE kuratóriumának egyetlen filmes tagja is.

    “Gyakorló producerként (Szász Attila összes – J.A.) azt kell mondjam, nagyon kevés mostanában az a komoly produktumokat előállító rendező, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve annak rendező szakán végzett. A másik fájó hiány a forgatókönyvíró-képzés. Ameddig ezeket nem hozzuk rendbe, addig a magyar mozgóképgyártás a saját árnyéka után kullog. … Többekkel együtt meggyőződésem, hogy a tanárok által felheccelt és manipulált diákok tüntettek. … A székükhöz való ragaszkodás mozgatja az oktatókat.” (Részletek a Magyar Nemzet A történelemből jól ismert kommunista tempóval állunk szemben című, 2020. augusztus 6-án megjelent cikkéből)

    No comment!

    Mert mit lehetne ehhez hozzáfűzni azon kívül, hogy amennyiben minimális ismeretekkel is rendelkezik az SZFE-n folyó filmes képzésről, akkor hazudik, mint a vízfolyás (ami persze egyáltalán nem szokatlan és meglepő a fideszesek és az SZFE-t rágalmazók és gyalázók körében) vagy gőze sincs, hogy valójában milyen filmes képzések folynak az egyetemünkön, és hogy az itt folyó oktatói munkának mik a nemzetközi hírű eredményei.
    Egyik változat rosszabb, mint a másik. De mindkettő jellemző.

    Én 15 éve tanítok az SZFE-n, és már akkor volt önálló forgatókönyvíró képzés.

    Kis Hajni, Freund Ádám Student Oscar jelölése és Kovács István, aki el is nyerte ezt a diplomafilmjével nem elég jelentős eredmény ennek az embernek? Ez a három siker egymást követő három évben történt. És most nem sorolom fel a szekérderéknyi díjat, amelyet a hallgatóink nyertek a vizsgafilmjeikkel.

    És a korábbi generációkról, a középgenerációról nem is beszélve. Mudruczó Kornél – filmje most van versenyben Velencében – vajon hol végzett? És nem sorolom, mert minek. Ezek hazudnak, mint a vízfolyás.
    Hát ennyit a tájékozottságról, a jellemről, a korrektségről, és minden egyébről, ami egy embert jellemez.

    A posztomhoz csatolom a Színház- és Filmművészeti Egyetem pdf formátumú (letölthető ésvagy online is megtekinthető hírlevelét, amely áttekinthető és közérthető összefoglaló az egyetemen folyó színházi- és filmes művészképzés különböző ágazatairól, a különböző filmes és színházi szakok oktatási metodikájáról és a hallgatók vizsgamunkáinak nemzetközi sikereiről.

    Mindezek alapján szerénytelenség nélkül kijelenthető, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folyó filmes oktatás (az infrastrukturális hátrányok ellenére, amely az évtizede tartó pénzügyi kivéreztetés következménye) a világ legjobb filmes egyetemeinek az élvonalába tartozik.
    Aki mást mond hazudik, ferdít, rágalmaz, mint most éppen Lajos Tamás operatőr, producer, aki az alapítványi SZFE antidemokratikus módon kinevezett kuratóriumának filmes tagja.

    Janisch Attila

    - Színházi pillanatok az Instagramon -