„Semmi nem pótolja a színházat” – Járványnaplót írt Bíró Kriszta
2020. május 18., hétfő 06:24
Bíró Kriszta, az Örkény Színház színművésze a Magyar Narancsnak írt összefoglalójában vall arról, milyen gondolatokkal, érzésekkel árasztotta el szívét, lelkét az elmúlt pár hónap, a karantén időszaka.
Részlet a vallomásból:
„Az első percben bekapcsolt a gyomorszájamnál a nagyanyámtól örökölt vészcsengő. A szerkezet kétféle rugóra jár: hajnalban szorongást, napközben és este vad tevékenységvágyat generál. Aztán, ahogyan múltak a hetek, szinte minden kettőssé vált. Először az idő, ami egyszerre múlik felfoghatatlan lassúsággal és telik sistergő sebességgel. Minden erőmmel, bár inkább ösztönömmel, a normalitást akarom megőrizni, munkát találni magamnak, vagy-is inkább csinálást. Valamit folyton csinálnom kell” – írja a Magyar Narancsban Bíró Kriszta.
„Kitaláljuk, hogy a karanténra való tekintettel színészek olvassanak fel részleteket az online oktatásba szorult diákoknak. Ebből szabályos mozgalom lesz, MOTTO néven. Tizenegyen vagyunk a csapatban, és a helyzet fonáksága miatt úgy jöttünk össze, hogy van olyan ember köztünk, akivel korábban soha nem találkoztam, most mégis napi nyolc-tíz órában együttműködünk” – teszi hozzá.
„Én is készítek videókat, és kiröhögöm magam, mert úgy készülök egy-egy felvételre, mintha előadásra. Gondosan választok ruhát, ami vicc, a kép legfeljebb a galléromig mutat majd, deréktól lefelé viselhetnék pizsamát akár. (…) Jó, hogy van az életemben kell. Például szerkesztenem kell. Életútinterjút Molnár Piroskával. Gyürkőzöm azzal, hogyan lesz az élő szóból mondat, de úgy, hogy Piroska személyisége süssön belőle.
Olvasom vissza a hangban rögzített, majd beírt anyagot, és nem tud nem eszembe jutni: midőn ezt felvettük, tiszta volt az ég”.
„Beindul az Örkény Színház Vers csak neked akciója, telefonon olvas a társulat verseket azoknak, akik regisztráltak a színházhonlapján. Ilyen közelségben aligha találkoztam még a közönséggel, felemelő az egész, és nagyon hamar világossá válik mindannyiunk számára, hogy a vers majdnem – csak majdnem! – másodlagos jelentőségű. Ami igazán fontos, az a beszélgetés.
Megejtő bizalommal vallanak nekem vadidegenek a családjukról, a munkájukról, a félelmeikről.
Az is különös, hogy a véletlen kifürkészhetetlensége összekapcsol egy telefonhívás erejéig a húgom volt óvodástársának százegy éves nagyanyjával. Erről ő világosít fel, én persze nem emlékszem rá. A hölgy fejből és hibátlanul idéz komplett Ady-verseket, a csavar megfordul: nem én adok elő, ő szerepel nekem. Létállítóan fontos az első onleány társulati ülésünk, bámuljuk egymást bélyegképpé kicsinyítve, és végre valóban meghallgatjuk a másik történetét.
Lemállik rólunk a színházi belső büfé zaja, senki nem akar a másik fölé kerekedni sem egy poénnal, sem egy tromffal. Megdöbbentően hiányzik mindaz, ami hat hete néha az őrületbe kergetett. Semmi nem pótolja a színházat, nincs az a világhálós próbálkozás, ami visszaadhatná a cukorpapírok recsegését este hét és tíz között.
A köhögést a legszebb sorom közben, a késők szolidan döndülő székfoglalását” – vallja Bíró Kriszta.
A teljes járványnapló a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2020.05.14 – 42. oldal