Az utóbbi időben nem csak a képernyőn, hanem egyre gyakrabban látható a Pesti Magyar Színházban is. Jaskó Bálint mesélt Huszár Eszternek a Qulissza.hu oldalán kívülállóságról és a szerelemről is.

A teljes interjú itt érhető el.

„Nemrég kezdtük el próbálni Pass Andi Kő, papír, olló című darabját a Pesti Magyar Színházban, ahová másfél éve szerződtem, teljesen váratlanul. A szabadúszás hosszú évei után volt bennem egy vágy, hogy újra csapatban dolgozzak, és eddig kőszínházban nem nagyon voltam. A Komában játszottam, nekem az volt a társulatom, és párszor mentem kőszínházba játszani, meg a Nézőművészetinél voltam több előadásban, de társulati tag sosem voltam. Volt bennem egy kíváncsiság a covid után, hogy ez hogyan nézhet ki, és akkor örültem is egyfajta biztonságnak. Azóta most próbálok először, hiszen előtte én csak átvettem szerepeket. Ezzel az előadással most a színházi nevelés felé kanyarodtam vissza. (…) foglalkozást. Mi végzős gimnazistákat játszunk, és nekik is fogjuk előadni. Én arra emlékszem, hogy ennyi idősen vagy hatalmas vágyaink vannak, vagy fogalmunk sincs merre kell menni. Van egy mumusszerű, túlhalmozott nyomás a döntés körül” – mesélte a színész.

Négy gyerek közül ő a legfiatalabb, ráadásul az egyetlen fiú. Ennek kapcsán elárulta: „Évekkel ezelőtt jöttem rá, hogy mennyire el vagyok kényeztetve, sokáig azt gondoltam, hogy abszolút nem vagyok. A védelmezés a nővéreimnél inkább a figyelemben nyilvánult meg, ami a legkisebb testvérre irányult. Talán ez össze is ér azzal, hogy miért lettem színész, hiszen ott is megkapom ezt a figyelmet, miközben magánemberként nagyon nem szeretem, teljes mértékben introvertált vagyok. Nem szeretek saját magamként fellépni.”

A beszélgetésben arról is szó esett, nem áldozná fel a magánéletét a színház oltárán: „Nem. Az biztos, hogy meghatározó, hogy én egy ép családban, jó környezetben, biztonságban nőttem fel, együtt vannak a szüleim, vannak testvéreim. Van arra egy jó példám, hogy lehet így élni, nekem lehet egy társam és családom. Onnantól kezdve, hogy én találkoztam a feleségemmel, akire azt tudom mondani, hogy ő a társam, minden más elhalványul. Sokkal jobban érdekel, hogy ő hogy van, együtt hogy vagyunk. Az, hogy saját magamat, a gondomat, örömömet meg tudom osztani vele, és én megkaphatom tőle ugyanezt, azután az már csak hab a tortán, hogy azzal foglalkozhatok nap mint nap, amivel. Ez tényleg sokkal nagyobb ajándék, mint bármilyen szakmai siker. Dolgozni is úgy szeretek, hogy nem egymást tiporva, hanem egymást becsülve tesszük a dolgunkat, különben minek tesszük. Kitüntetett dolog, hogy mi ezzel foglalkozhatunk, és ennek csak úgy van értelme, hogy mi tudjuk, hogy ez jó, és örömmel tesszük. (…) Ne ez az önemésztő dolog legyen a művészet, hiszen nem csak a gyötrődésből születhet meg a művész. Én is sokat nyomasztottam magam, szorongtam, de ezt nem akarom, nem akarok beledögleni ebbe. Jó lenne, ha ez a nézet változna a világban, és meglátnánk, hogy abból is születhet igazán jó, ha nem szenvedünk, nem csak közepes minőség. Amikor én tartom kézben az életemet, az az igazán izgalmas érzés” – fejtette ki Jaskó Bálint.