Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    Jazz és kortárs tánc fúziója – A Feledi Project Náray Erikával lép fel

    2024. július 10., szerda 11:13

    A TáncPark keretében július 15-én ESSZENCIA című kortárs jazz-táncest különlegessége, hogy Feledi János és Oláh Dezső párosa ezúttal Náray Erika énekes-színművésszel egészül ki, aki először lép fel a Nemzeti Táncszínház színpadán.

    Feledi János táncművész és a népszerű jazz-zongorista, Oláh Dezső hosszú évek óta dolgoznak együtt, idén nyáron immár a harmadik közös munkájuk lesz újra látható a Nemzeti Táncszínház szabadtéri fesztiválján, a TáncParkon a Millenárison.

    Náray Erika énekes, színművész először dolgozik így a csapattal és nagyon izgalmas az élőzene, tánc mellett az énekes és prózai részek, melyek szerves részei a darabnak.

    Bartók Béla 15 magyar parasztdala adta az inspirációt az Esszencia című esthez, ahol az érzetek és érzelmek találkoznak. Az előadás környezetünk és lelkünk szépségeire fókuszál, a táncosok alkotta emberi csoport, közösség állandó formálódását, épülését követhetjük nyomon.

    Az ütőhangszerekre, bőgőre és zongorára készített adaptációban részben a tradicionális, részben a kísérletező megközelítés dominál, miközben a modern jazz és tánc fúziója folyamatosan reflektál a gyűjtéseket alapul vevő bartóki alkotásokra.

    Jegyet itt tudnak váltani.

    Táncművészek: Bakonyi Jusztina, Frank Flóra, Nagy Csaba Mátyás, Julien Klopfenstein, Gyugos Dominik
    Próza, ének: Náray Erika
    Zene: Oláh Dezső-zongora, Oláh Péter-bőgő, Pecek Lakatos András-dob, Szaniszló Richárd-vibrafon
    Látvány-jelmez: Henez Mariann, Matisz Gábor, Feledi János 
    Fénytervező: Hepkó Miklós 
    Rendezés – koreográfia: Feledi János, Harangozó Gyula-díjas 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram