Szabó Márk József színész. Játszik a Jannus Egyetemi Színházban és néha a Pécsi Nemzetiben. De drámatanár is az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezetben. A JESZről, a drámatanárságról és a pályája kezdetéről is mesélt Radnai Évának a JESZ oldalán.

A JESZ interjúja.

A JESZ honlapja szerint 2008 óta több mint 30 előadásban vettél részt.

Egészen pontosan 33-ban. Számszerűleg 66 premierem volt eddig, aminek a fele JESZ-es, ez nagyon sok idő. Nagyon sok élmény, sok ember. A JESZ-en kívül voltak esélyegyenlőségi projektek, műkedvelői csoportok, vásári komédia, falunap, búcsú, fesztiválhakni, báb, zene, minden. 2012 óta a Pécsi Nemzetiben is bohóckodom. Az Addikt például úgy kezdődött, hogy egy augusztusi este Frank Fruzsina felhívott, hogy reggelre be kellene menni olvasni. Ötödik évada megy.

Csináltunk egyszer a POSZT-ra is előadást, Ahmann Timivel, Kutival meg Zakival, az volt a címe, hogy Posztgraduális Művészeti Képző. Küldetése volt a hétköznapi embereket múzeumlátogatókká tenni. Ezt vittük el Banja Lukára, ahol angolul adtuk elő, és a másfél órásra nyúlt interaktív előadás végén a szerbek ott énekelték, hogy „Kisangyalom….”.

Elég kalandos és sokszínű színészi élet. Honnan jössz, és hogy kerültél annak idején az egyetemi színházba?

Kamaszkoromban Zala megyében tagja voltam a Táltos Színház ifjúsági csapatnak. Csütörtök vagy péntek este kimentünk Almásházára, a világ végére, ott töltöttük a hétvégét. Babzsákokon aludtunk kupacokban, együtt legeltettük a kecskét a csoportvezetővel, szemetet szedtünk a faluban – egyszerűen olyan összetartás és alázat és igényesség volt bennünk, ami máshol hamar földbe állna az egók miatt. Megszoktuk a buszéletet, mentünk mindenfelé az országban, akkor kaptam rá a stoppolásra is. Győzedelmes csapat volt, a többség azóta is pályán van. Nagyon sokat tanultunk Lázár Pétertől, olyat is, amit csak később értettünk meg. Érettségi után valamelyik tanfolyamon egy osztálytársam mondta, hogy van a JESZ, és el is mentem meghallgatásra. Másnaptól gyorsan végignéztem az összes futó előadást, mert azelőtt egyet sem láttam.

Az egyetemre nem felvételiztél?

Istenem, dehogynem. Kaposváron több olyan emberrel találkoztam, akikkel később együtt játszottunk a JESZ-ben. Inhóf Kornéllal például akkor még nem sejtettük, hogy aztán évekre összekötjük az életünket. Csak később mondta el nekem, hogy akkor az agyára mentem. Láthattam György Zolit is, kölyökszínészként, teljesen más ember lett azóta. Amúgy nagyon jó tapasztalat egy ilyen felvételi, annak is, aki aztán nem ezen a pályán folytatja. Csomó új arcot lehet megismerni, akik más-más környezetből jönnek.

Mesélj egy kicsit a JESZ-es előadásokról, amikben játszottál!

A Bakkhánsnők előtt 10 + 14 napot tréningeztünk. Imádom. Ha nincs, akkor hiányzik, és mindig irigyelem az újakat, akik jönnek a JESZ-be és részük van ilyenben. Az előadásokat a nézőkért csinálod, de a tréninget saját magadért. Volt, hogy elmentünk Zakival, egy kolléganővel és egy tréningvezetővel Gödre 6 napra. Ez megint egy más műfaj, mintha húszan lettünk volna, nincs olyan, hogy rossz napod van, nem lehetett hazudni. Együtt ébredtünk, együtt ettünk, együtt lélegeztünk. Negyedórás szólókat nyomtunk zuhogó nyári esőben, amit a többiek bentről néztek. Olyan volt az egész, mint egy terápiás intézet, hatásában is. Mint amikor kijössz a vízből a szárazföldre, de még mindig érzed a hullámzást. Nem találod a helyed a külvilágban. A hétköznapi viselkedések is teljesen átalakultak. Ilyesmi élmény lehet Afrikában sziklát mászni. Mert ugye ott van a „színházi gyártás”, ahol van másfél hónap összerakni egy produkciót, és a színésznek adott feladatot kell végrehajtania: rendezőt nem érdekli, hogy el tudsz játszani 15 féle Jágót, ő egyfélét kér tőled.

A tréningezésben az újdonság a lényeg, és az, hogy meglepő dolgok jönnek elő. A tréninges munkafolyamatokat nagyon szerettem: a Bakkhánsnők, Antigoné, az Egy fő … Vagy a szokatlan, új helyzetek. Például az Antigonéban felhúztak jó magasra, az para volt, aztán mikor a Pusziboltban Zaki azt az instrukciót adta, hogy basszgitározzak egy pallón 4 méter magasan, tudta, hogy meg fogom tudni csinálni. Voltak aztán jó kis nyári melók is, mint az Úri muri vagy a Küklópsz a vásárhelyi székely cimborákkal. A próbatermi levegőtlen ötvenkilenc fokból mentünk ki a hatvanfokos tűző napra. Aztán a Medvevár. Nagyon bírom Keresztesi Józsi agymenéseit.

Vannak kedvenc szerepeid?

Nevezzük újra feladatnak. Ezt lehet onnan is nézni, hogy mi az, amivel tudsz azonosulni. A Baal mélyen érintett ilyen szempontból, és jó azt megélni, mikor a csapat túlnő a készülő produkción. Hintz a K.-ban nagyobb kihívás volt, ugyanez a társaság. Vagy a Philoktétész ötösfogata, Kacsa, Popa Máté, György Zoli, kukában. Aztán előfordul, hogy nincs is „szerep”, de nagyon bírtam DADA-s előadások bátorságát, küldetését. Talán ha kedvencet kellene mondanom, akkor a Csongor és Tünde, ahol 3 ördögöt játszottunk Horváth Marinnal és Nagy Petivel, az nagyon állat trió volt a sok rohangálással, birkózással, rókaevéssel meg létrás akrobatikával, pedig előadás előtt negyven perccel már nem hagytak bagózni, hogy fessem ki őket. Egyszer egy körmömet is otthagytam a járásban. A másik az Egy fő az egy főben Csinifiú Charles, az Emberszabású Tájfun. Sajnos az is én vagyok.

Drámatanárként dolgozol. Mesélj egy kicsit erről!

17 éves korom óta foglalkozom gyerekekkel, állami gondozottakkal is dolgoztam, tréningeztem felnőtteket. Az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezettel van épp öt futó tantermi előadásom, négy futó drámaóra. A drámában a játszókon van a hangsúly, a színház egy eszköz ahhoz, hogy jól tudjunk beszélni bonyolult témákról, felnövésről, háborúról, generációs szakadékról, hazafiságról, kábítószerekről. A függőség kérdése több fronton megtalált. A Mákkirályfi és az Addikt kapcsán is beszélgettünk érintettekkel, szakemberekkel, és nekem is át kellett gondolnom az életmódomat a sok megkerüléssel meg önigazolással. Aztán a Biztonsági sávban jött az iskolaelhagyás témája. Csupa érzékeny társadalmi kérdés, amit nem nekünk kell megválaszolnunk, de nagyon pontosan kell feltennünk.

A JESZ hol van most az életedben?

Öregszem. Idén elkezdte a munkát a JESZ-ben egy fiú a janusos gimnáziumi színjátszó csoportomból. És persze amíg kellek, én is játszom tovább.

Szerkesztette: Radnai Éva – JESZ