Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Jó lett volna, ha Eszenyi Enikő bocsánatot kér” – Megszólalt Hegyi Barbara

    2020. március 23., hétfő 07:56

    2020. március 19-én Eszenyi Enikő lemondott a Vígszínház éléről és visszavonta igazgatói pályázatát is.

    „Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést” – írta Facebook oldalán.

    A március 20-i Reggeli gyorsban Pálinkás-Szüts Róbert beszélgetett erről Hegyi Barbarával, aki nemcsak a Vígszínház színésze, de a társulatot is ő képviselte a szakmai bizottság meghallgatásán az igazgatói pályázatokkal kapcsolatban.

    „Fontos, hogy ne kelljen további sebeket feltépni a nyilvánosság előtt” – mondja Hegyi Barbara, aki a teátrum dolgozóit képviseli.

    „A színház egy sajátos hely, ahol sok mindent el kell viselni egészen addig, amíg az a produkció sikerét szolgálja. Ám a hatalommal való visszaélés itt sem tolerálható, mint ahogy más munkahelyen sem. Ezért volt lényeges, hogy a közösség összefogjon” – mondta a színésznő.

    Hegyi Barbara / Fotó: Dömölky Dániel

    „Fontosnak tartjuk, hogy Eszenyi Enikő meghozta ezt a döntést. Jó lett volna, ha bocsánatot kér a társulattól, azoktól, akik már elmentek és azoktól, akik ott maradtak. Ez nagyon fontos lett volna, mert rengeteg a feszültség, most aztán különösen, hogy nem tudjuk mi fog történni” – fejtette ki Hegyi Barbara.

    „Sok helyen előfordulhat hatalmi visszaélés, ez a jelenség nemcsak a színházra jellemző. Nyilván illúzió azt gondolni, hogy egy csapásra megszűnik mindenhol, de az, hogy egy közösség kiállt ez ügyben, talán némi enyhülést hoz az elszenvedők számára” – fogalmazott Hegyi Barbara.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram