Furcsa párt fog alakítani Fehér Anna és Pikali Gerda a József Attila Színház következő produkciójában. A túlzott precizitásával mindenkit őrületbe kergető Florance szerepéről Fehér Annát kérdeztük, aki humora mellett jelmezek iránti szenvedélyét is megcsillogtatja a darab kapcsán. 

A művészt a színházak bezárása előtt faggattuk, akkor, amikor még színpadra léphetett.

Milyen stílusú előadás kerül a publikum elé?

Jól megírt, verbális humorra építő, ironikus és önironikus darabra készülünk. Neil Simont játszani csodálatos, de fegyelmezett és jó ritmusú csapatjátékot igényel. Az író remek emberismerő, bátran bele lehet kapaszkodni, tudja, mitől lesz élő, sodró, itt-ott akár keserű a történet. Fogja a kezünket, mi színészek pedig ha pontosak vagyunk, bátrak és szabadok is lehetünk a játékban. Fontos, hogy ebbe a határozott tempóba a saját személyiségünk, reakcióink is beleférjenek. Olyan, mint amikor egy zenekar játszik: szabad vagy benne, de kötött a ritmus. Szeretem az ilyen előadásokat. 

A Furcsa pár melyik karakterét játszod?

A rendmániást, aki ebben éli ki saját fontosságát, ebbe kapaszkodik. Az a nőtípus, aki egyfolytában szolgálja a családját, és közben nem veszi észre, hogy ebben mindenki kicsit fuldoklik. Ellenpárját, – a Furcsa pár másik tagját, akit viszont bántóan nem érdekel a rend- Pikali Gerda alakítja. Ennek a két különböző karakternek az együttélése a központi motívum, körülöttük zajlik a történet. Szoros baráti társaságunk tagjait Kovalik Ági, Jakus Szilvi, Jónás Andi és Fazekas Zsuzska alakítják, valamint Lukács Dani, Peller Karcsi és Horváth Sebestyén Sándor lesznek a spanyol fiúk, akik a játékot fantasztikusan fűszerezik. Mindenkinek megvan a maga helye, pillanata, hangszere, fontossága. Ettől is jó a darab.

A jelmezek a Te ízlésedet dicsérik.

Nagyon szeretem a jelmezeket, hiszen a csomagolás is fontos, sugároz valamit és hozzátesz az előadáshoz. Már többször felkértek, hogy kisebb stúdiódarabokhoz találjak ki öltözéket. Ennek ellenére nem vagyok tervező, és miután ma már mindenki „mindenhez ért”, óvakodnék attól, hogy magam annak nevezzem. Azt hiszem azt már vállalom, hogy van érzékem hozzá. A Furcsa pár kapcsán hétköznapi ruhákban gondolkozunk, amelyek azonban mégsem köszönnek vissza az utcáról. Izgalmas feladat, kicsit több feszültséget okoz nekem, járatlanabb vagyok ezen a területen. Mai ruhák is meg nem is: a 80-as években vagyunk, különbözőek a karakterek, de az összképnek mégis egybe kell csengenie. A feladat egyszerűnek tűnik, de küzdünk vele, a többiek is segítenek.

Szeretsz öltözködni?

Válogatós, mondhatni finnyás vagyok, viszont utálok vásárolni. Szeretem azt a néhány exkluzív darabot, amit veszek, és azokat addig hordom, amíg tönkre nem mennek. 

Otthon is pedáns vagy, ahogyan a darabban? 

Szeretnék rendes lenni, persze nem annyira, mint Florence. A rendetlenséggel megvagyok, a koszt viszont nem viselem el, az nálunk nem lehet. Fontossági sorrendben a rendrakás általában hátrébb szorul, időnként azután nekiállok és összepakolok. Azért nem tartozom a napi szinten rendrakók közé, mert egyszerűen nincs rá időm.

Gondolom, akkor hobbira se nagyon marad.

Sokféle hobbim volt életem során. Esztétikára jelentkeztem az egyetemen, mert szerettem volna még tanulni, de eluntam, mert túl elméleti volt nekem. Kíváncsi voltam, milyen lehet a szak, egy-két ott tanító irodalmárt szívesen hallgattam, de fél évnél többet nem bírtam. Utána műtárgy becsüs iskolát végeztem. Megértettem és megtapasztaltam, hogy nem lehet semmit csak „úgy”csinálni. Ahhoz, hogy az ember valamihez értsen, gyakorolni kell, amire viszont sosem volt időm. Érdekeltek a régi bútorok, szőnyegek, tárgyak. Azután néhány évig a festészet vonzott, majd jött a főzés, amit azóta is nagyon szeretek. Piacra járok, rendszeresen főzök. Egy idős barátunk évek alatt megtanított rá, hogy az nem csak egy mondat, hogy „az vagy, amit megeszel”. Ez ma egyre fontosabb. Van kertünk, szívesen gondozom és szeretem a gyerekem szemén keresztül újra felfedezni a világot. Megadatott nekem az a csoda, hogy láthatom, ahogy egy kis lélek fejlődik. Fiatal anyuka életet élek a lassan 10 éves fiammal. 

Harminc éve fűz hűséges kapcsolat a József Attila Színházhoz.

Szeretem a színházamat. Szerencsém volt, sokfelé sok műfajban játszhattam, mégis mindig ide tartoztam. Lehetett máshol játszanom, majdnem mindent kipróbálnom a szakmámon belül. 

Milyen darabokat játszotok többségében a József Attila Színházban? Melyik műfaj áll legközelebb Hozzád?

Ritkán kapcsolják össze a színházunkat az alternatív műfajokkal, jóllehet sok eltérő formanyelvű, korszerű előadást műsorra tűzünk. Van egy stúdiónk, amelyet Gál Erzsi különleges produkciói fémjeleztek, és ami sajnálatos korai halála után most már a nevét őrzi. Itt sokféle előadással próbálkozhattunk. Ahogyan más színházak, úgy a mienk is széles palettát kínál a nézőknek. A műfaj élni akar, ezért mindenféléket kitalálunk. Számomra nem a műfaj a legfontosabb, hanem az azon belüli minősége egy előadásnak. „Alkalmazott” művész vagyok, amire kérnek, abban szeretnék a legjobb lenni.  Ha az előadás a saját műfajában jó, akkor arra büszke vagyok akkor is, ha könnyedebb, akkor is, ha különleges formanyelvű. Két dolog nélkülözhetetlen: a jó csapat és a jó darab. 

Híres vagy a finom humorodról.

Őrzöm, és szeretem megmutatni filmen is, színpadon is. Élvezem, hogy az évek múlásával egyre több remek karaktert, groteszk és humorral teli figurát játszhatok.

Mi vár Rád még ebben az évadban?

Jön a karácsony, amit a kisfiammal mindig izgatottan várunk! Szeretem megadni a módját: készülődését, csöndjét és a varázsát. Minden sokkal lassabb, kényelmesebb és jó együtt lenni. Tavasszal Bodrogi Gyula állítja színpadra az Egy szoknya, egy nadrág című zenés vígjátékot, amelynek egyik remek karakterét fogom alakítani. Egyetlen rendezésében sem dolgoztam még Gyulával, nagyon szeretem őt, alig várom, hogy nap, mint nap találkozzunk.

Milyen érzések foglalkoztatnak a járvány egyre erősödő hullámával kapcsolatban? Megélni magát a jelenséget és az ebből fakadó állandó bizonytalanságot művészként sem lehet könnyű.

Estéről estére azt sem tudjuk, jönnek-e a nézők, hiszen –érthető módon- aznap döntik el, mitévők legyenek. Sokszor érzem, hogy nagyon szeretnének színházba jönni, de félnek. Tavasszal különleges, vártalan, szokatlan élethelyzetet teremtett a járvány. Jó volt, hogy olyan sokat együtt tudtunk lenni a fiammal. Soha életünkben nem lesz többet alkalmunk ennyi időt közösen tölteni és persze ez így is van rendjén. Valahogy úgy képzeltük, hogy ha ennek vége, megy tovább az életünk, ezt az időszakot zárójelbe tesszük és megőrizzük. De most sokkal nehezebb a folyamatos stressz, bizonytalanság, félelem, vagy annak elengedése; hogyan vigyázzak magamra, a családomra. A kisagyunkban hátul állandóan van valami árnyék, ami hol erősebben, hol kevésbé nyomaszt. A színháznak ma napról napra kell élnie, nehéz eldönteni, mire tartalékoljunk, hogyan jönnek a nézők, miként gazdálkodjunk.

Mégis mindig mosolyogsz és pozitív a kisugárzásod.

Van egy gyermekem. Az ő mondatai, kíváncsisága, világhoz való viszonya sok boldogságot jelent. Nagyon hiányzott tavasszal a színház, hiszen olyan még soha nem fordult elő, hogy hónapokon át ne játsszak, ezért most örülök, hogy próbálunk, hogy vannak előadásaink, és drukkolok, hogy senki ne legyen beteg. Sok a dolgunk és észrevétlenül telnek a napok, viszont a gyakran kimondatlan feszültség állandóan velünk él. Amikor azonban vége a napnak és elalvás előtt mesélek a kisfiamnak és beszélgetek vele, minden megnyugszik, kisimul, és akkor tudom, hogy mi a dolgom, és az jó.

Szerző: GKT