gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 9., kedd
    banner_bigBanner3

    “Jobb, ha a magam ura vagyok” – Interjú Csányi Sándorral

    2022. június 1., szerda 06:00

    A jó értelemben vett amatőrség, a főiskola előtti évek lelkesedése vitte arra, hogy magánvállalkozásban csináljon színházat, barátokkal körülvéve, akik apait-anyait beleadnak a munkába. Producer, rendező, színész, és még sok minden mást is csinál a Csányi Sándor Produkció keretein belül. Évek óta tervezték feleségével, Tenki Rékával, hogy egy közös „ügyet” találnak maguknak, amelyben egymás színpadi partnerei lehetnek. Edith Eva Eger A döntés című regénye aztán beindította a fantáziájukat, az érzékenységüket. Székely Csaba lényeglátó adaptációja, Tenki Réka sokarcúsága az önfeledt lánytól a megalázottságában is erős deportált asszonyon át az életet tudatos döntések sorozataként vállaló nőig, Csányi Sándor a legnagyobb rémségbe is humort csempésző karakterbravúrjai együtt teszik emlékezetessé ezt a fontos előadást. Egyszersmind A döntéssel felavatták a MOM Kulturális Központ színháztermét a maga színházi funkciójában.

    Milyen körülmények között találkoztál Edith Eva Eger történetével?

    Régebben is beszéltünk arról Rékával, hogy jó volna valamit csinálnunk közösen, de nem tudtuk, mi legyen az. Réka olvasta először A döntést, mondta, hogy egy Auschwitz-történet. Nekem az villant be, hogy ebben a témában már semmi újat nem lehet mondani. És csak akkor jöttem rá, amikor elolvastam, hogy A döntés nem pusztán a Holokausztról, hanem az elfogadásról szól, egy kézikönyv arról, hogyan lehet boldognak lenni a legnagyobb pokol kellős közepén is. Te döntöd el, hogy mire figyelsz. Annyira pozitív és erős volt az üzenet, hogy azt éreztem, ezzel az anyaggal mindenképpen kezdenünk kell valamit. Először felmondtuk a 400 oldalas szöveget hangoskönyvként, ami önmagában 13 óra. A színpadi verzióban az időkorlátok miatt csak a legjobb részeket akartuk elmesélni. Ehhez viszont keresnünk kellett egy író embert, aki dramaturgként működik.

    A döntés / Fotó: Horváth Judit

    Székely Csabát kértétek fel a színpadi változat elkészítésére…

    Aki nagyon hamar egy remek verzióval állt elő. A színpadilag legizgalmasabb mondatokat hagyta meg a regényből. Utána elkezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen képi világot alkossunk meg. Az elmúlt egy évem lényegében erről szólt: Auschwitzról szóló könyveket olvastam, fotókat néztem, személyesen is elmentünk Auschwitzba, Birkenauba. 

    Mi volt a legmegrázóbb élményed?

    Nagyon furcsa érzés volt Auschwitzban megtapasztalni a nagy nyüzsgést, a sokunk számára olvasmányélményeinkből ismerős helyszíneken. Ezután felkerestük azt a helyet, ahol a romák voltak elkülönítve, rajtunk kívül egy teremtett lélek nem járt arra. Valahogy a cigányok még a koncentrációs táboron belül is kisebbséget képviseltek, holott 21 ezer embert megöltek, elgázosítottak közülük! De megesett velünk egy vicces történet is. Úgy terveztük, hogy elmegyünk a birkenaui táborba és Réka ott elmondja a vége-monológot, mintegy rákészülve az előadásra. 

    De annyira elhúztuk az időt Auschwitzban, hogy délután öt előtt tehát zárásra értünk oda, úgyhogy nem akartak beengedni minket. Könyörögtem az őrnek, hogy bejuthassunk, hiszen hat és fél órát utaztunk ezért Budapestről. Az jutott eszembe, hogy ritka helyzet lehetett ebben a kapuban, hogy az emberek befelé könyörögtek, nem pedig kifelé! Amúgy az egész könyvre, meg a darabunkra is jellemző, hogy a főhős mindig megtalálja a humort a legnagyobb szörnyűségben és tragédiában. Nagy nehezen beengedtek minket, pont akkor ment le a Nap, ez a pillanat nagyon megérintett. A birkenaui tábor nagyobb hatást gyakorolt rám, mert több mindent hagytak érintetlenül, például azt az iszonyatos mennyiségű barakkot…

    A döntés / Fotó: Horváth Judit

    Melyik rétege érint meg leginkább Edith Eva Eger elbeszélésének, amit szívesen gyakorolnál?

    Faludy György ír arról a Pokolbeli víg napjaimban, hogy a börtönben tartottak intellektuális szeánszokat. Igaz az egy más szituáció lehetett, politikai foglyok, egy kifejezetten intellektuális csapat, egy szűk elit volt oda bezárva. Akik elmaradoztak ezekről a szeánszokról, azok szép lassan kezdtek leépülni, ők haltak meg a legkorábban. Egernél is van egy karakter, aki nem került bele a darabba. Ő arra vár, hogy eljöjjön a karácsony, mert azt hiszi addigra felszabadítják őket. Mindez életben tartotta egészen karácsonyig. Amikor kiderül, hogy mégsem szabadítják fel őket, pár napra rá meghal. Az erő, a küzdeni akarás tettenérhető minden egyes pillanatban, amikor valami szörnyűség éri Egert. Amikor Mengele meg akarja erőszakolni, retteg ugyan, de egyszer csak feltámad benne valami, ami ragaszkodik az élethez. A halál közelsége a halál félelmét is okozhatja, meg az elképesztő ragaszkodást az élethez. Azt, hogy mi történik veled, nem tudod befolyásolni, azt viszont tudod, hogyan reagálsz a dolgokra. 

    Réka finomsága, játékossága, hajlékonysága, érzékenysége révén képes arra, hogy megelevenítse az önfeledt kislányt, akit jó körülmények közül 14 évesen elhurcolnak, egészen az érett nőig, aki visszatekint az életére.  Partnereként alázatosan alázenélsz, untermannkodsz pár mondatos karakterekben. 

    A színházban nem olyan fontos a személyes siker, mint a csapat sikere. Statisztaként kezdtem Kaposváron és ez a darab most visszarepít a főiskolát megelőző időszakhoz. Egy művelődési házban próbáltuk, amikor éppen nem volt kisállatbörze. Ha volt, akkor lementünk a pincébe. A professzionális színház helyett pont azt kerestem, arra vágytam, hogy olyan kihívás érjen, mint diákkoromban. Mi magunk díszítünk, kellékezünk. Egy személyben én vagyok a súgó, az asszisztens, a fénytechnikus, a hangosító. Mind Kaposváron Babarczy Lászlónál, mind a Krétakörben Schilling Árpádnál azt tanultam: a legfontosabb az, hogy a csapat nyer-e vagy sem. Nem pedig az, hogy passzolsz-e, gólt lősz-e vagy jól védesz-e. Nem véletlen, hogy olyan legendás társulatok formálódtak a kezük alatt. Ha a csapatot úgy tudom segíteni, hogy pici szerepekben rohangálok, egyáltalán nem derogál, sőt, nagyon élvezem. A vicces karakterek amúgy abban is segítenek, hogy a közönség végre elkezdjen nevetni a borzalmakon túl. Adott egy kislány, aki szerelmes egy fiúba, könyvklubba jár, készül az Olimpiára, majd egyszercsak beterelik őt egy marhavagonba, ahol az is állva marad, aki meghalt.

    A döntés / Fotó: Horváth Judit

    Nagy váltás a pályádon, hogy pár éve önállósítottad magad. A Thália művészeti vezetőjeként fogalmazódott meg benned, hogy a kőszínházi struktúrából nem kérsz? Ezért hoztad létre a Csányi Sándor Produkciót?

    Amikor eljöttem a Thália Színházból teljesen egyedül maradtam, nem volt se munkám, se fizetésem. Ott játszottam A Férfiagy című stand-up előadásban, ahol megéreztem, hogy képes vagyok egyedül is helytállni a színpadon, illetve tudok olyan dolgokat mondani, amire odafigyelnek. Korábban ezt nem hittem el magamról. Kétszáz előadást játszottam belőle, ami adott egy komoly önbizalomlöketet. A produkció nagy része improvizáción alapult. Miért ne tudnék írni ebből a témából egy saját történetet? – gondoltam. Aztán ez megtörtént, négy-öt hét alatt megszületett a Hogyan értsük félre a nőket? című darabom. Ezt követően kerestem embereket, akik az előadásokat értékesítik, a Facebookot kezelik, foglalkoznak az ügyfélszolgálattal, a jegyértékesítési rendszer bérlésével, tárgyalnak a művelődési házakkal, továbbá a pénzügyeket kezelik. Ahogy teltek az évek, minden területnek meglett a megfelelő gazdája. Réka anyukája végzi a kapcsolattartást a művelődési házakkal, van marketingesünk, ügyfélszolgálatosunk, internetes rendszer felelősünk, és persze van aki a pénzügyi háttérrel foglalkozik. Nemrég elkezdtük bővíteni a repertoárt, bevettük a Hisztis királykisasszony című gyerekdarabot, amit Réka húga, Tenki Dalma és a férje Georgita Máté játszanak, továbbá Domokos Lászkó barátom székely stand-up estjét. Így most jelenleg négy előadásunk fut. Eddig szerencsére sikerült teltházakt produkálni velük. 

    Annak azért csak adsz esélyt, ha egy izgalmas produkcióba hívnak…

    Nem igazán érdekel. Belefáradtam a kőszínházi álprofizmusba. Hívtak sokfelé, de már nem tudnám úgy elképzelni az életemet, hogy társulati tagként ki van írva a próbatáblára, kivel, mit játszom. Sokkal izgalmasabb így az élet, hogy senkinek nem vagyok a beosztottja. Ha valahol, Pintér Bélánál nagyon szívesen játszanék. Beszélgettünk is erről, gondol majd rám, ha úgy adódik. Érdekel a személye, a társulata. Kőszínházba semmiképpen nem mennék… Elmesélek valamit. A művelődési házas próbák után öt alkalmunk volt a MOM-ban próbálni A döntést. Ennél az előadásnál létfontosságú a világítás. Nincs díszlet, minden helyszínváltást világítással oldunk meg. 74 fényváltás van az előadásban. Ezeknek a beállítása rengeteg munkát igényelt, mondatról mondatra kellett menni. Az egész stáb ott volt, nagyjából tízen. Hét órát próbáltunk egyben, egy perc szünetet sem adtam, nem lehetett kimenni se cigizni, se pisilni. Este tízkor megköszöntem a stáb összes tagjának a heroikus munkát. Egyetlen kérdés hangzott el: “a vége vetítést még nem nézzük meg?” Még fél órát ráhúztunk… Kőszínházban elképzelhetetlen az ilyesmi, tíztől kettőig tart a próba, közben délben van egy szünet. A legjobb értelemben vett amatőrizmusnak nevezem ezt a fajta lelkesedést, odaadást.

    Tenki Dalma és Georgita Máté

    Fordított utat jársz be, mert sokan egy idő után már a kényelmet keresik…

    A kényelem már megvolt. Ha csak az öltöző szempontjából nézzük, 18 évesen Kaposváron a statisztaöltözőben kezdtem, aztán mentem feljebb a „ranglétrán”, hiszen a Radnótiban már ketten öltöztünk egy helyen, a Tháliában már volt saját öltözőm.

    Minek a hatására ismerted fel, hogy a színészet önmagában már nem elégít ki?

    Azért foglalkozom a produceri munkával, dramaturgiával, rendezéssel, hogy a lehető legjobban tudjak játszani. A kőszínházaknál mindig az volt a bajom, hogy ha valamiről úgy éreztem, lehetne viccesebb is, lebeszélt róla rendező, mondván: “jó lesz ez így”. Sok minden kattogott a fejemben, amit nem állt módomban kipróbálni, megvalósítani, mert más felségterületének számított. Most viszont én választom ki a legjobb munkatársakat Székely Csabától Benedek Mariig.

    Az előadásaitok önmagukat méretik meg. Mégiscsak lehet hasznot termelni a kultúrával? 

    A mi színházunk egyetlen fillér állami pénzt, pályázati támogatást nem vesz igénybe. Az előadásaink úgy tudnak rentábilisak lenni, hogy az egyszereplős stand-upra épülnek. Nincs társulat, díszlet, öltöztető, kellékes, nem kell teherautót bérelni. Havi nagyjából húszat kell játszanom a stand-up estemből az ország különböző pontjain ahhoz, hogy megtérüljön a sok utazás. Amúgy A döntéssel is hívtak minket több helyre, még szabadtérre is, de a MOM az ideális helyszín a színpad mélysége, a projektor távolsága miatt. Talán kivételt teszünk Réka szülővárosával, Debrecennel.   

    Néhány éve filmterveket dédelgettél. Milyen történeteket mesélnél el filmen?

    Teljesen ki akarok szállni az állami rendszerből. Nem akarok függni semmilyen kormánytól, szervezettől. Mindenben jobb, ha a magam ura vagyok. Elképzelhetőnek tartom, hogy pár millió forintból, akár egy kamerával, akár egy helyszínen is megvalósítható lenne a Hogyan értsük félre a nőket. Igaz, ki kell találni hozzá a formát, hátha tud annyira érdekes, vicces lenni, ami elviszi a látvány hiányát.

    Mások filmjében szerepelnél?

    Jó lenne még filmezni. De amibe eddig hívtak, ahhoz nem volt kedvem. Nem is nagyon láttam mostanában olyan magyar mozit, amiért nagyon fájna a szívem. Alapvetően nincs bajom a történelmi filmekkel, amelyeknek most nagy „divatja” van, de olyan alkotásokra is szükség van, amelyekre munka után beülnek az emberek nevetni. A filmgyártásnak éppúgy dolga igényes szórakoztatással foglalkozni, mint a nemzeti összetartozással, a neveléssel.

    Szerző: Szentgyörgyi Rita

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram