John Steinbeck fiának írt levele több mint 32 ezer dollárért kelt el

John Steinbeck tinédzser fiához szóló levele több mint 32 ezer dollárért (13,6 millió forintért) kelt el csütörtökön egy bostoni árverésen.

Az irodalmi Nobel-díjas Steinbeck kétoldalas, kézzel írott levelében tanácsokat adott a 14 éves kamasznak, aki először volt szerelmes – számolt be róla az árverést szervező RR Aukciósház.

„Ha az ember szerelmes, az jó dolog, talán a legjobb, ami valakivel történhet. Ne engedd, hogy bárki kisebbítse vagy elhalványítsa” – írta, arra biztatva fiát, hogy vállalja az érzelmet, miközben óvatosságra is intette. „A szerelem tárgya a legjobb és legszebb. Próbálj meg megfelelni neki.” „Ha szeretsz valakit, nem lehet baj, ha kimondod, csak ne feledd, hogy egyesek nagyon szégyenlősek, és mielőtt elárulnád szerelmedet, ezt figyelembe kell venni” – fogalmazott.

„A lányok vagy tisztában vannak vele, vagy megérzik, hogy mit érzel, de általában szeretik hallani is. Azért az is előfordul, hogy az érzelmeket nem viszonozzák, de ettől még a te érzelmeid nem lesznek kevésbé értékesek és jók”.

Steinbeck azt tanácsolta fiának, ne siettesse a dolgokat, mert a jó dolgok úgyis megtalálják.

Steinbeck, aki az Érik a gyümölcs című regényéért kapott Pulitzer-díjat 1940-ben, és 1962-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, 1968-ban hunyt el. Fia, Thomas Steinbeck 2016-ban halt meg.

A levelet korábban nyomtatásban már publikálták az író levelezését tartalmazó, 1989-ben megjelent kötetben.

A bostoni árverésen 150 ezer dollárért (64 millió forintért) kelt el Edgar Allan Poe egy adományról szóló levele, és 62 500 dollárt (26,7 millió forintot) fizetett egy licitáló Benjamin Franklin egy leveléért.