Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Jön a Bondoró – Júniusban újra utcaszínházi fesztivál Kapolcson

    2021. március 21., vasárnap 12:02

    Mint Virág Zsóka fesztiváligazgató elmondta, a fesztivál nyolc helyszínén több mint száz programmal készülnek. Amennyiben júniusban mégsem rendezhetik meg a fesztivált, a pótdátum szeptember 3-5. lesz.

    Bondoró Porondon mások mellett a Langaléta Garabonciások, a BAB Társulat és a Harkels Puppetry előadásait láthatja a közönség. Fellép a Szabadkai Gyermekszínház társulata, a Bélaműhely, a Kajárpéci Vízirevü, az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció, valamint a Kreatív Kráter Kör, amely Csillagpásztor című előadásával várja az érdeklődőket.

    Bondoró Színpadon láthatja a közönség a Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, amely a múlt századi vándorcirkuszok világát jeleníti meg. A Freak Fusion Cabaret zsonglőr-, akrobata-, légtornász- és burlesque jelenetekre épülő előadását a Firkin koncertje követi majd. A zenei palettát színesíti Sena Dagadu zenekarának koncertje is, amelyben soul, funk és elektronikus hatások is megjelennek. 

    Bemutatkozik a szicíliai Gaia Santuccio és Georgina Cassels közös légtornászprogramja is.

    Bordűr – Bor- és Művészeti Páholy Balaton-felvidéki borokkal, borkóstolókkal és más ínyencségekkel várja a fesztiválra látogatókat. Fellép a Swing a la Django, a David Spischak Quartet és Kárász Eszter, valamint a Bin-Jip és Lantos Zoltán hegedűművész is. A legkisebbeket Mórocz Adrienn előadásában Marék Veronika két ismert figurája, Boribon és Annipanni várja. Az Opera Guitta előadásában operaáriák csendülnek fel az Olasz Kultúrintézet jóvoltából, és a helyszínen Tompos Kátya és Hrutka Róbert ad majd zárókoncertet.

    Torkolat-Sörkertben lép fel a Mörk zenekarból ismert Mark & Jason, valamint a Gypo Circus zenekar és O’Sullivan is. 

    Itt lesz látható Sallai László és Szabó Benedek közös műsora, Egyedi Péter gitáros-énekes szólóprojektje, az Mmamt és a Broken Essentials is.

    MeseKertbe érkezik Fabók Mancsi, a Dobronka Cirkusz, a Ziránó Színház, valamint a Szamárfül Projekt is. Teremtésmesét mond Écsi Gyöngyi, de fellép majd Papito, az argentin bohóc, Gulyás László vándormuzsikus, az Álomzug Társulat, valamint Fekete Dávid és a Barboncás Társulat is. A Ledpuppets társulás vizuális kísérleti színházzal érkezik a Bondoróra: a fénybábokkal kísérletező csapat Japánba kalauzolja a nézőket. Danny Bain amerikai származású zenész-előadó és Ágoston Béla zeneszerző pedig meséket ad elő.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram