Rég láthatta a közönség filmen Jordán Adélt, aki korábban olyan sikerprodukciókban állt kamerák elé, mint az Akik maradtak, vagy a Csak szex és más semmi. A fiatal színésznő a mozikban október 3-tól látható kosztümös, romantikus magyar filmben, a Bolond Istókban tűnik fel újra a nagyvásznon. Az 1836-ban játszódó, Arany János vándorszínészként eltöltött fél évét felelevenítő filmben a karrierje végéhez érő, egykor sikeres színésznőt formálja meg.
Jordán Adél filmbeli figurája kitalált. A Bolond Istók forgatókönyvírója, társrendezője, Hegedűs Georgina fejéből pattant ki a tündöklő karrierjét már maga mögött tudó színésznő alakja, aki a vándortársulatot vezető férje, a törekvő és csalfa Hubay Emmánuel mellett átélt megpróbáltatások során szinte elsorvadt a hosszú évek alatt. Abortuszok, betegségek gyengítették, idővel még a hangját is elvesztette.
Emiatt már a társulatba bekerülő fiatalokkal sem keresi a kapcsolatot. Közülük csak a fiatal Arany János kelti fel valamelyest az érdeklődését. Bár ingerli a naivsága, alig leplezetlen módon fejezi ki azt a szándékát, hogy szeretné elvenni a fiú ártatlanságát. A főhőst Liber Ágoston alakítja, míg a nő mindenható férjét Pál András formálja meg. A film további szerepekben pedig Gellért Dorottya, Hajdú Steve és Puskás Balázs látható.
A Bolond Istók című filmet a Filmsquad gyártotta és forgalmazza. Producere Major István, akinek a nevéhez olyan nagyszabású hazai és nemzetközi filmek kötődnek, mint az Aurora Borealis, a Szia, Életem!, a Liza, a rókatündér, vagy a bemutatás előtt álló Slingshot és a Nuremberg.
A rendezői feladatokat Rohonyi Gábor (Brazilok, Szia, Életem!) vállalata el, aki mellett társrendezőként közreműködött Hegedűs Georgina, a Bolond Istók forgatókönyvírója. A film képi világért Gosztola-Schenker Ábris (Mellékhatás, A Király, A tanár) operatőr felelt, míg a látvány Valcz Gábor, a jelmezek Kemenesi Tünde munkáját dicsérik. A Bolond Istók vágója Czakó Judit, a zeneszerzője pedig Csengery Dániel (Liza, a rókatündér, A nemzet aranyai, Ida regénye) volt.
A Bolond Istók című film története
Az alig 19 éves Istók (Liber Ágoston) arról álmodozik, hogy színész lesz, így hátat fordít a tanulásnak és otthagyva a neves Debreceni Kollégiumot csatlakozik egy vándorszíntársulathoz. Kezdetben csak színfalak mögötti munkákat kap, de igyekszik elérni, hogy a világot jelentő deszkákra léphessen, ráadásul ezt a vágyát még inkább felkorbácsolja a társulathoz kalandos úton csatlakozó ifjú színésznő, a rejtélyes múltú Sári (Gellért Dorottya), akihez kezd egyre jobban vonzódni. A lány sem közömbös iránta, de a kapcsolatukat olyan viharok kísérik, amelyek Istók reményeit és szándékait a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt próbára teszik. Nehéz döntések várnak rá, amik az egész életére hatással lesznek.
Fotókredit: Gordon Eszter/Filmsquad