Jordán Tamás a 168 órának a színházak helyzetéről, a POSZT megszűnéséről és arról is beszélt, mi vár rá a jövőben.
A felvetésre, miszerint kevés olyan konszenzuskereső embert ismerni, mint ő, Jordán Tamás úgy fogalmazott: „Tudom az okát, hogy miért vagyok kompromisszumkereső, árkokat betemető, hidakat építő, és most már merek is erről beszélni. Eddig ezzel óvatosan bántam, mert demagógnak tűnik. Ebben a kereszténynek mondott országban le vagyok döbbenve, mennyire különbözik mindaz, amit tapasztalok, attól, amit tanultam. A családomban erős katolikus nevelésben volt részem. Az egyik nagybátyám 1937-ben Sao Paulóban megalapította a bencés rend misszióját. Számomra a kereszténység első számú szabálya a szeretet. Gyerekkoromban belém ivódott, hogy a szeretet a legfontosabb parancs. Nyomaszt, hogy ebben az országban nemhogy a szeretetről nincs szó, de egyre inkább elharapódzik a gyűlölet. Ez elviselhetetlen számomra, ezért keresek mindenkivel konszenzust. Már évtizedekkel ezelőtt is nehezen tudtam elviselni a társadalmi feszültséget, most egyre jobban generálják.”
Arról szólva, hogy amikor 2017-ben Szombathelyen nem akarták meghosszabbítani a szerződését, rengetegen tüntettek mellette, kifejtette:
„Ez az egyik legfontosabb momentum az életemben. Ez szeretetcunami volt. (…) Ebből nem lehet kihagyni a politika szélesebb köreit, a Magyar Teátrumi Társaságot, akik nagyon nem akarták, hogy direktor legyek. Amikor még a Magyar Színházi Társaság elnöke voltam 2008-ban, többen kezdeményezték, hogy legyen egy másik szakmai testület. Ekkor már lehetett tudni, hogy 2010-ben a jobboldal jön. Közölték, azért hozzák létre ezt a szervezetet, hogy ne mi kapjuk az igazgatói kinevezéseket, a pénzt. Könyörögtem, hogy ne csinálják, nem szült jó vért a két újságíró-szervezet és a két írószövetség sem. Abból soha nem származik semmi jó a szakmának, ha megosztja önmagát. Létrejött a Magyar Teátrumi Társaság, és ezzel teljes mértékben belépett a politika a színházi életbe. Több helyen kő kövön nem maradt, ahová ők betették a lábukat. A legeklatánsabb példája ennek a Pécsi Országos Színházi Találkozó, amely éppen most szűnik meg. (…) Az elmúlt tíz év hozzászoktatott ahhoz a gondolathoz, hogy ehhez már semmi közöm. Megszüntettek mindent, amit fontosnak tartottam benne. Például azt, hogy rengeteg művészetet tanuló fiatal jött a POSZT-ra. A koruknál, a mozgékonyságuknál fogva igazi fesztiválhangulatot tudtak teremteni.”
Arról szólva, mit gondol a színházak helyzetéről, úgy nyilatkozott: „Szeretnék szelíden fogalmazni. Katasztrofálisnak és majdnem reménytelennek tartom a helyzetüket. Az, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt, a csúcspélda. De a színházigazgatói kinevezéseket, vagy azt, hogy ki miért mennyi támogatást kap vagy nem kap, ugyanígy említhetném. Elsősorban politikai szempontokat preferálnak.
Azt is elárulta, fellép-e még Szombathelyen: „Nincs ilyen terv. A Rózsavölgyi Szalonban játszom öt-hat produkcióban, kérdés, mik mennek ezekből tovább. A legfontosabb projektem most egy Ady-est, arra készülök. Megmenti a mindennapjaimat, mert hallatlan öröm ezen dolgozni. (…) Ady újságíró volt, és azután lett költő, tán ezért is beszél borzasztó éleslátással a világról.”
Azt is megemlítette, hogy párjával, Zsuzsival szeretnének találni Pesten egy helyet, amely egy kicsi Merlin lehetne: „Életem utolsó időszakában szeretném újra azt csinálni, ami elindult az Egyetemi Színpadon, és folytatódott a Merlinben. Szeretnék közösséget létrehozni, fórumot, találkozókat, és persze előadásokat tartani.”
A teljes interjú a 168 órában olvasható.
168 óra 2021.03.11 – 46,47,48,49. oldal