Jordán Tamást utolsó szombathelyi munkanapján kérdezte a Vaol.hu.
A teljes interjú ITT olvasható.
„A Facebookon vagy az Instagramon – egyiket sem ismerem eléggé – valaki feltett mostanában egy fotót, vélhetőleg 1997 végéről, 1998 elejéről. Ott vannak a merlinesek. Horváth Ákosnak akkor született gyereke, akkor született a mi fiunk, Benedek. Nem szoktam elérzékenyülni – csak kivételes esetekben –, de ez a fotó elvarázsolt engem. Nekem különösen nagy értéket jelent, hogy Fehér Gyurit is ott látom a háttérben – és arra gondolok, hogy mennyire boldogok voltunk, hogy az én igazgatásom alatt volt egy boldog társulat. Aztán arra gondolok, hogy a Nemzetiben is volt egy boldog társulat – és az összes nehézséget legyőzve Szombathelyen is sikerült boldog társulatot létrehozni” – fejtette ki Jordán Tamás.
„Nem tudok senkire se haragudni. Hogyan lehet jól igazgatni? Nagyon kell szeretni – nemcsak a színészeket, hanem a színház valamennyi dolgozóját. És akkor lehet, hogy valójában nem értesz az igazgatáshoz, lehet, hogy eltéveszted a műsortervet, lehet, hogy a közönségszervezésed rossz – ez mind lehetséges. De ha van kohézió, ha van, ami összetartja a színházat – és akkor már nagy baj nem lehet –, az nem más, mint a minket összekapcsoló szeretet. Nálam ezt kézzelfoghatóan tapasztalhatta mindenki, aki akár a Merlinben, akár a Nemzetiben, akár Szombathelyen megfordult. (…) Ha igazgatót kellene nevelni – legyen szó színházról vagy matracgyárról –, akkor az lenne az első szabály, hogy nagyon kell szeretni a munkatársakat. Nem mesterkélten, mert azon átlátnak. A metakommunikáció gazdagabb, mint az emberi nyelv” – tette hozzá a Nemzet Színésze.
Jordán Tamás munkabírása legendás. Arról szólva, hogyan tovább, azt felelte: „Három éve, amikor eldöntöttem, hogy nem pályázom, természetesen kellett foglalkoznom a jövővel. Megkönnyíteni az elszakadást. Most azon fáradozom, hogy Budapesten legyen egy hely, amelyik olyan, mint egy pici Merlin. Mehetne ott például a Szókratész védőbeszéde – aktuálisabb, mint valaha. Tavaly csináltam néhány helyen, hihetetlen, hogy mennyire fogékony rá a közönség. József Attilának is helye van a színpadon: jönnek az újabb és újabb generációk. Ezek életben tartanak engem – és nem tudok letenni arról, hogy legyen egy hely, ahol az emberek találkoznak, beszélgetnek – még akkor is, ha Szombathelyen ezt nem sikerült maradéktalanul megvalósítani. De olyan világban élünk, ahol minden téren szükség van az összefogásra.”
A teljes interjú ITT olvasható.
Fotó: Éder Vera