Lengyel TamásSZFENagy ErvinPelsőczy RékaSodró ElizaÁgoston PéterSzabó Máté
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 4., szombat

    “Már vágjuk a centit” – Jordán Tamás üzenete a Színházi Világnapon

    2020. március 27., péntek 10:36

    Jordán Tamás a színházi világnapon – március 27-én – a hivatalos világnapi üzenet mellett a koronavírus miatti kényszerpihenő kapcsán üzen a közönségnek.

    “Március 27. a hivatalos üzenet mellett én is szeretnék szólni Önökhöz ebből az alkalomból. Aggodalommal tölt el bennünket is ez a váratlan csapás, a koronavírus megjelenése és annak kiszámíthatatlan következménye. Féltünk mindenkit és részvéttel osztozunk a járványban elhunytak hozzátartozóinak gyászában. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk mindannyian, így a színház is. Azt veszítettük el, remélhetőleg csak átmenetileg, amiért élünk. (…) Vágjuk a centit, mint a börtönben” – fogalmaz Jordán Tamás, aki arról is beszélt, mennyire hiányzik társulatának a közönség.

    “Ha betartjuk azokat a szabályokat, amiket elvárnak tőlünk, akkor a járvány és a vele járó szobafogság ideje, harmadára csökkenhet” – hívta fel a figyelmet a Nemzet Színésze.

    Jordán Tamás nemcsak színháza üzenetét tolmácsolta a nézőknek, ő olvassa fel idén a Színházi Világnapi Üzenetet is, amelyet a pakisztáni drámaíró, Shahid Nadeem fogalmazott meg.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -