Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 11., szombat
    banner_bigBanner4

    Jótékony Színház címet kapott a Játékszín

    2021. november 22., hétfő 13:41

    November 19-én a Játékszín adott otthont a Szülők Háza Alapítvány sajtótájékoztatójának. A Tegyél Jót! Angyali Küldetés című kezdeményezés keretében idén karácsonykor 500 állami gondozásban élő gyermek kívánságát teljesítik a Szülők Háza angyalai. Magánemberek mellett neves művészek, cégek és intézmények csatlakoztak a programhoz.

    A színház igazgatója, Bank Tamás kiemelte: „Fő profilunk a szórakoztatás, de ez a műfaj is elképzelhetetlen empátia nélkül – bár valójában inkább apaként, nem pedig színházi emberként érintenek meg a gyereksorsok. Bízom benne, hogy egy-egy gesztussal legalább pillanatokra feledtethetjük a gyermekekkel a nehézségeiket.”  

    A Játékszín évek óta fogadja előadásain az alapítvány kedvezményezettjeit – állami gondoskodásban élő és nehéz sorsú gyerekeket, családokat -, és a jövőben még szélesebb körben kívánja ezt a lehetőséget kiteljesíteni.

    A Jótékony Színház kitüntető elismerést a Szülők Háza alapítvány elnöke, Regős Judit adta át Bank Tamásnak.

    A sajtótájékoztatón részt vett még Nyári Alíz énekesnő, Csonka András színművész, Barabás Kiss Zoltán színművész, Dr. Ponyai Katinka, a Dermart Buda Klinika tulajdonosa, bőrgyógyász főorvos mint az Angyal Járat főtámogatója, valamint Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest ügyvezetője.

    Regős Judit bejelentette, hogy idén minden álmukat meghaladva immár 500 Tegyél Jót Angyal (önkéktes) kapja meg a gyerekek leveleit, és még az adventi időszak előtt teljesítik a karácsonyi kívánságokat, az ajándékokat az alapítvány munkatársai személyesen adják át a gyerekeknek.

    Az Angyal Programba bárki bekapcsolódhat, ha ajándékokkal vagy egyéb felajánlással segítené a programot. Információ: www.tegyeljot.hu, illetve az angyalprogram@szulokhaza.hu címre is várják a felajánlásokat.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram