Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Jövő héten választják meg az új Nemzet Színészét

    2024. március 29., péntek 10:50

    Mint ismert, Benedek Miklós 2024. január 9-i halála óta nem választották meg az új Nemzet Színészét. Legutóbb Vidnyánszky Attila balesete miatt halasztották el a szavazást. Ezt követően Bodrogi Gyula azt nyilatkozta, a Nemzeti Színház igazgatójának nem kellene feltétlenül jelen lennie az eseményen.

    Budapest, 2016. március 30. Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Benedek Miklós Jászai Mari-díjas színész, rendezõ, érdemes és kiváló mûvész Budapesten, a Játékszínben 2016. március 30-án. MTI Fotó: Czimbal Gyula

    Jordán Tamás szerint az örökösen 12 tagból álló díjazott csapat jövő héten összeül, hogy új tagot válasszanak maguk közé.

    Jövő héten gyűlünk össze a Nemzeti Színház igazgatói irodájában, hogy megválasszuk, ki legyen Miklós után a 12. tagunk, aki a Nemzet Színésze címet viselheti. Nagyon komolyan vesszük ezt a szavazást, előtte nem is beszélünk erről a témáról, csakis ott, helyben. Kicsit a pápaválasztáshoz tudnám hasonlítani, amikor a Sixtus-kápolnából felszáll a fehér füst. Merthogy addig ki nem jövünk a helyiségből, amíg egyhangú döntés nem születik

    – mondta Jordán Tamás a story.hu-nak.

    Az Index nemrég arról írt, hogy előfordulhat, hogy a Nemzet Színésze kitüntetést most megszüntethetik, és beolvaszthatják a Nemzet Művésze címbe.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram