gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 21., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Jövőre újra látható a Csinibaba Táncdalfesztivál a Katona művészeivel

    2023. november 3., péntek 12:16

    A Csinibaba Táncdalfesztivál a koncert és a színház fúziójából jött létre, és 2023 tavaszán közel telt ház előtt debütált a Budapest Parkban. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel, a korábbi résztvevők mellett még több katonás színésszel, új énekesekkel, illetve extra dalokkal színesítik a műsort, amelyet 2024. május 23-án láthat majd a közönség. Az esemény a Mastercard támogatásával valósul meg. A szervezők azt kérik, hogy aki teheti korabeli – 60-as, 70-es évek – stílusú ruhában érkezzen, hogy még autentikusabbá tegyék a hangulatot.

    A jegyértékesítésnovember 6-án 10 órakor indul a Budapest Park felületein, azonban a Katona József Színház Pártolói körének tagjai és hírlevél feliratkozói, illetve a Park releváns jegyvásárlói már november 3-án 11 órától biztosíthatják a helyüket!

    Idén először, kísérleti jelleggel, a Katona József Színház fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából rendezték meg elsöprő sikerrel a Csinibaba Táncdalfesztivált, amely a színház és a Budapest Park közös szervezésében valósult meg. Egy különleges élőzenei műsor, amelyben a Katona művészei a Parkban gyakran megforduló fellépőkkel állnak színpadra. Két különböző műfaj képviselőinek ereje egyesül tehát ezen az estén, hogy közösen alkossanak valami meghökkentőt, valami újat. Az előadás Vajdai Vilmos rendezésében jön létre és azok számára is tud majd izgalmasat, meglepőt nyújtani, akik a tavalyi élmény után ismét megnéznék a produkciót.  

    A Budapest Park igazgatója, Pálffy András szerint a szenzációs és egyedülálló előadást kár lenne nem megismételni. Ahogy elmondta:

    “A Katona József Színház és a Budapest Park csapata is rengeteg munkát és kreativitást fektetett a Csinibaba Táncdalfesztivál megszervezésébe. Ez mindannyiunk számára új terep volt, ami nem csoda, hiszen tudomásunk szerint nem született még hasonló jellegű előadás, főképp ekkora volumenű. A közönség visszajelzése alapján a célunkat is elértük: a műsort egyaránt élvezték a zenerajongók és a színház elkötelezett közönsége is. Azt gondolom, közösen sikerült egy előremutató, a műfaji korlátokon átívelő műsort alkotnunk, és egy újfajta megközelítést mutatnunk a közönségnek, ami által a könnyűzene rajongói befogadható módon találkozhatnak a színház világával, és fordítva, ez a Budapest Park egyik fontos küldetése. A produkció visszhangja is fenomenális volt, ezért úgy döntöttünk, kicsit felfrissítve jövőre újra színpadra állítjuk ezt a kivételes műsort.”

    Ónodi Eszter, aKatona József Színházművésze így emlékszik vissza a tavalyi koncertre: 

    “Amikor a társulat a nyitány után remegő lábakkal, kiszáradt torokkal, az izgalomtól halálra váltan felment a színpadra, és még egy hangot nem énekeltünk, egy szót sem szóltunk, csak álltunk, de máris kilencezer ember fülsiketítő örömujjongását hallottuk, egymásra néztünk Pálmai Annával és csak azt tudtuk mondani: ÚÚÚristeeen!!! – na akkor kezdtem sejteni, hogy elég jó esténk lesz. Reméljük, hogy a csodálatos közönségnek köszönhetően jövőre újra átélhetjük ezt a semmihez nem hasonlítható élményt!”

    Máté Gábor,a Katona József Színház igazgatója:

    „Nem igazán tudtuk, hogy pontosan mibe is vágunk bele, amikor 2022-ben elindítottuk a Budapest Parkkal közös esemény szervezését. A végcélt csak körvonalakban láttuk, érzéseink, terveink és reményeink voltak. Na meg persze nagy adag lelkesedés azzal kapcsolatban, hogy a Katona társulata egy eddig ismeretlen terepen mutathatja meg magát. Az az elsöprő siker, amit végül a produkció aratott, minden várakozásunkat felülmúlta. Örülünk, hogy lehetőségünk van a ráadásra!” 

    És hogy mit is takar pontosabban a Csinibaba Táncdalfesztivál? Az este gerincét a legendás Csinibaba című film betétdalai, illetve a 60-as évek kultikus táncdalaiadják, meglepő formákban, sajátos feldolgozásokban. A zenét a Meggyes Ádám vezette, fúvósokkal, vonósokkal, vokalistákkal és ütősökkel kiegészített kísérőzenekar (Nart Orchestra) szolgáltatja, amelynek magja: Dési Tamás „Guba” – dob, Szekér Ádám – gitár, Matus Péter – basszusgitár (mindhárman Irie Maffia) és Premecz Mátyás – billentyűk (Kéknyúl). Hozzájuk pedig újabb és újabb katonás színészek és parkos előadók csatlakoznak. Az egyedülálló koncert-show egy egészen különleges időszakba és miliőbe kalauzolja a nézőket.

    Az esemény támogatója ezúttal is a Mastercard.

    “Nagyon örülünk és büszkék vagyunk rá, hogy az első táncdalfesztivál sikere elvezetett a folytatáshoz. Biztosak vagyunk benne, hogy a mostani estén is teret kap majd az az egyedi, innovatív gondolkodás, ami a színművészetben a Budapesti Katona József Színház, a szórakoztatásban pedig a Budapest Park sajátja, és amiért évek óta szívesen dolgozunk velük partnerként is” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.”

    A koncertre kizárólag állóhelyek válthatóak! A teraszokon korlátozott számban vannak székek, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik! Teraszjegyek korlátozott számban állnak rendelkezésre.

    Alkotók:

    Látvány: Schnabel Zita
    Stylist: Giliga Ilka
    Dramaturg: Bíró Bence
    Koreográfus: Duda Éva
    Zenei vezető: Szepesi Mátyás
    Korrepetitor: Wagner-Puskás Péter
    Videó: Török Marcell, Nagy Réka
    Produkciós vezető: Kazimir Annamari (Katona József Színház), Tűzkő Lili (Budapest Park)

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram