Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Kádár L. Gellért, a Hunyadi főszereplője: „Eldöntöttem, hogy márpedig ez a szerep az enyém lesz”

    2023. július 29., szombat 06:53

    Hunyadi János megformálásához a karakter dühe volt az egyik kulcs, a felkészülés pedig kihozott belőle egy addig elfojtott férfienergiát, mondta Kádár L. Gellért, a háromszéki származású színész, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadáról került minden idők legnagyobb költségvetésű magyar koprodukcióban készült sorozatának főszerepébe. A Telex kérdezte. Lapszemle.

    A teljes interjú itt érhető el.

    Majdnem egy éve forog a Bán Mór regénysorozata alapján készült tízrészes Hunyadi, amelyhez a magyar állam eddig példátlan mértékű, 10,5 milliárd forintos támogatással járult hozzá. A Hunyadi János életét bemutató történelmi sorozat kapcsán arról kérdezte a TELEX Kádár L. Gellértet, hogyan viszonyult pályakezdő színészként, még a marosvásárhelyi társulat tagjaként a kosztümös sorozatokhoz:

    „Azt hittük, hogy könnyen összejöhet egy szerep de egy-két év alatt rájöttünk: ez nem így megy, és az az igazság, hogy beleuntunk a sorozatos elutasításba. (…) Muhi Zsófi casting director készített az erdélyi magyar társulatok színészeiből egy adatbázist, abba én is bekerültem, és kis idő elteltével fölhívott, hogy van egy történelmi sorozat, ahová elkérték az én adataimat is, és küldjek magamról felvételt. Így kezdődött, felvételekkel, aztán kaptam jeleneteket, azokat is fel kellett vennem egy-két percben, majd behívtak castingra. Közbejött a covid-járvány, ez megnehezített mindent, főleg azt, hogy én Romániából, Vásárhelyről eljussak Budapestre. A megkeresésemtől addig, amíg megkaptam ezt a szerepet, kb. két év telt el. De már akkor, amikor megkerestek, éreztem, hogy ez az enyém. A hitem magam iránt akkor erősödött meg, amikor elkezdtem sportolni, edzeni, úgy 10 évvel ezelőtt. Ez egy olyan pont az életemben, amikor láttam magamon a fejlődést mind fizikálisan, mind mentálisan, és rájöttem, hogy kemény munkával bármire képes az ember. Érdekes volt, mert épp kezdtem érezni a testem, kezdtem érezni, hogy ki vagyok én, és akkor jött ez a szereplehetőség. Eldöntöttem, hogy márpedig ez a szerep az enyém lesz, mert képes vagyok rá” – mesélte Kádár L. Gellért.

    Rujder Vivien Szilágyi Erzsébetként és Kádár L. Gellért Hunyadi Jánosként – Fotó: The Orbital Strangers Project

    A forgatásról szólva elárulta, legalább fél évig készült rá, ezalatt a kaszkadőrökkel minden nap 8-10 órát edzett, a nulláról felépítettek egy harcost: „A kaszkadőrökkel közös munka olyan nyersességet, egy olyan erőt adott, ami akarva-akaratlanul kihozott belőlem egy olyan elfojtott férfienergiát, ami addig nem volt. Pontosítok: azt hittem, hogy van bennem, de rájöttem, hogy nincs. Amikor a nap tíz órájában össze vagy zárva húsz-harminc kaszkadőrrel, ahol csak a tesztoszteron árad, akarva-akaratlanul kijön belőled is az állat. Hálás vagyok nekik, mert a velük való munkával nem csak alázatot, fegyelmet tanultam, de elő tudtam magamból hozni azt az ént, ami addig mélyen megbújt. (…) Amikor a munkán van a hangsúly, akkor azt ezer százalékkal tolom, odateszem magam, viszont az énidő, főleg egy ilyen hosszú produkciónál, kötelező, nagyon-nagyon fontos a pihenés, mert én formálom meg a karaktert, én lépek a kamera elé, viszont ahhoz, hogy a kamera elé léphessek, energia is kell.”

    Azt is hozzátette: „A Hunyadi forgatásán realizáltam, hogy Hunyadi, akarva-akaratlanul, de ma is velünk él. Nekem ugyan egyértelmű volt, hogy világszerte a nándorfehérvári diadal miatt harangoznak délben, de ez máshol kevésbé ismert tény – és biztos vagyok abban, hogy a sorozat hozzá fog járulni a déli harangszó legendájának széles körben történő megismertetéséhez. Hisz Hunyadi egész életével, áldozatvállalásával, hősiességével, kitartásával – és nem utolsó sorban eredményeivel üzen a mának, hacsak a harangszó által is.”

    A teljes interjú itt érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram