Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Káel Csaba a Müpáról: „A magyar és a közép-európai kultúra stabil fellegvára szeretnének lenni”

    2023. július 10., hétfő 10:57

    A Forbes szerint a világon a hetedik legismertebb magyar márka a MÜPA, amely nem csupán egy kívül-belül 21. századi előadó-művészeti központ, hanem valódi kulturális agora. A nagykorúságát idén márciusban ünneplő intézmény vezérigazgatójával, Káel Csabával a Mandiner beszélgetett.

    A kérdésre, hogyan vonná meg a 18 év mérlegét, Káel Csaba elmondta.
    „Az elmúlt közel két évtizedben fekete-fehéren bebizonyosodott, hogy ez a nagyszabású kulturális beruházás milyen fontos volt, és milyen hiányokat tudott pótolni a magyar kultúrában. És ami még ennél is lényegesebb: a Müpa léte mennyire helyzetbe tudta hozni az előadó-művészetet Magyarországon. Gondolok itt elsősorban a zenei területekre, de az idők során fokozatosan beléptek a társművészetek is: 2005-ban hat műfajjal kezdte a ház az üzemelést, ez mára tizenkettőre bővült, köztük olyan kuriózumokkal, mint az újcirkusz. Ezen műfajok és az egyes művészek ráadásul nemcsak itthon kaptak ezáltal nagyobb figyelmet, hanem nemzetközi kontextusba is kerültek. A kezdetektől kapcsolatban vagyunk a világ hasonló intézményeivel, sokszor közösen hozunk létre produkciókat, a menedzserek, impresszáriók pedig egyre sűrűbben maguk keresnek fel minket; fontos lett fellépni a Müpában.”

    Káel szerint a Müpából valódi kulturális agora lett: „Már nem is közönségünk, hanem közösségünk van. Méghozzá speciális közösségünk, amelyet a nálunk fellépő művészek, az őket befogadó, szerető közönség és a kettejük egymásra találásának lehetőségét megteremtő kollégáink háromszöge alkot. Mindez ráadásul úgy jött létre, hogy egy dologból nem engedtünk soha: az első pillanattól a minőségi kultúrát képviseljük.”

    Arról szólva, hogy az utóbbi években egymást követő válság-helyzetek mennyire vannak hatással a nézőszámra, kifejtette: 
    „Annyira még nem érezzük a csökkenést, de az tény, hogy hozzánk a 2008-2009-es gazdasági válság hatásai is csak némi késéssel gyűrűztek be. Az biztos, hogy ugyan a covidjárvány után nem vesztettünk nézőket, a jegyvásárlási szokások megváltoztak: jóval előre sokkal kevesebben váltanak jegyet bármilyen produkcióra. Hogy a koronavírus-járványból jól jöttünk ki, annak az is az oka szerintem, hogy a Müpa a karanténidőszakokban sem hagyta magára a közönségét. Mivel gyakorlatilag tíz éve streamelünk folyamatosan, hamar át tudunk állni élő közvetítésre. A legemlékezetesebb az volt, amikor a parkolónk óriási autósmozivá alakult: a benti koncertet egy hatalmas kivetítőn lehetett látni, a hangot pedig, akárcsak a hőskorban, az autórádión fogni. Emellett is rengeteg marketingfogással próbáltuk és próbáljuk azóta is megtartani a nézőinket.”

    Káel azt is elmondta, hogy a magyar és a közép-európai kultúra stabil fellegvára szeretnének lenni.

    A jövőre vonatkozóan meghirdették a kulturális fenntarthatóság stratégiáját is. Ennek kapcsán elárulta:
    „Amiről eddig beszéltünk, annak tulajdonképpen az összes eleme valahogy kapcsolatban van a fenntarthatósággal, ami három lábon áll. Az első a környezetünk fenntarthatósága, ami abszolút prioritás, hiszen ha a környezet megszűnik, nincs miről beszélni. Létezik a gazdasági fenntarthatóság, ami a mi esetünkben azt is jelenti, hogy igyekszünk nem csupán az állam támogatására alapozni, hanem minél több saját bevételre is szert tenni. És van a kulturális fenntarthatóság, vagyis az arra való törekvés, hogy a kulturális környezetünket minél gazdagabban, élhető módon adjuk át a következő nemzedékeknek. Mert igenis mindannyiunknak van egy – hívjuk így – kulturális dns-e is, amely révén az őseink kultúrájához kapcsolódunk, és amely táplál minket.”

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram