gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Káel Csaba: „A kulturális szektort nehezebb újraindítani, mint működésben tartani”

    2021. január 8., péntek 10:06

    A nehézségek ellenére a Müpa számtalan digitális fejlesztést, új programokat valósított meg a 2020-as évben – mondta el Káel Csaba vezérigazgató, kiemelve, hogy az idén is a munka folytatása a céljuk, koncertjeik továbbra is élőben, ingyenesen követhetők az intézmény online platformjain.

    A Müpa január 31-ig nem fogad látogatókat, ám a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nézők nélkül megvalósuló koncerteket a közönség továbbra is követheti az intézmény online platformjain. A következő időszakban a Müpa Home Live programjában olyan szólisták, zenekarok és együttesek követik egymást, mint Olivier Latry orgonista, a Lázár tesók, a Nemzeti Filharmonikusok és a Romengo.

    „Számunka továbbra is a művészeink, nézőink, munkatársaink biztonsága a legfontosabb, így 2021 is arról szól majd, hogy ezt biztosítsuk számukra és minden eszközt megragadjunk arra, hogy ne álljon le a területen a munka”

    – mondta Káel Csaba, hangsúlyozva: a kulturális szektort időről időre újraindítani sokkal nehezebb, mint új, innovatív megoldásokat bevetve, a lehetőségekhez alkalmazkodva, akár más formában, de működésben tartani. A Müpa a következő időszakban is ezen dolgozik.

    Mint mondta, feladatuk – ahogyan a Müpa-márkát felépítették a nemzetközi színtéren is -, hogy minél láthatóbbá tegyék a magyar művészeti élet ikonikus alkotóit világszerte Liszttől Bartókon át a kortársainkig.

    Elmondta: 2020 a kulturális élet minden szereplőjének valódi próbatétel volt, itthon és világszerte egyaránt. „Sokat tanultunk összetartásról, az egymás iránti felelősségről, a krízisekben rejlő lehetőségekről, kreativitásról, rugalmasságról, kitartásról” – mondta, hozzátéve, hogy egy régiós jelentőségű előadóművészeti intézmény küldetése nem változik egy ilyen rendkívüli időszakban sem. Hozzátette: hatalmas feladat volt minél gyorsabban, ugyanakkor kiváló minőségben online platformokra költöztetni a programok jelentős részét.

    Káel Csaba
    Káel Csaba

    Elmondta: a Müpa gyorsan reagált a kihívásokra, számtalan digitális fejlesztést valósítottak meg, új formátumok és programok születtek azzal a céllal, hogy a közönség ne maradjon élmény nélkül és a művészeknek is védőhálót nyújtsanak.

    Az intézmény a járvány okozta veszélyhelyzet miatt már nem ünnepelhette élőben a 15. születésnapját márciusban, ám a lezárást követően megnyitotta a Müpa médiatárát, majd elindította a Müpa Home közvetítéssorozatot.

    A tavaszi időszak 14 hete alatt 90 előadást láthatott a közönség, ebből 51 a Müpa saját programja, míg 39 nemzetközi produkció, az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO) tagjaival összefogásban megvalósult közvetítés volt. Az együttműködésének köszönhetően nem csupán a hazai nézők pillanthattak be egy-egy nagy európai hangversenyterembe, de a magyar produkciók is bemutatkoztak a nemzetközi közönség előtt.

    Az őszi időszakban is folytatódott a Müpa Home: nemcsak korábban nem publikált koncertfelvételeket osztottak meg a közönséggel, hanem a Müpa Home Live sorozat részeként ingyenesen, élőben streamelték az előadásokat.

    Az elmúlt évben 114 közvetítés valósult meg, az online produkciókat összesen több mint 110 ezren követték a világ számtalan pontjáról. A Müpa Home sorozatot rangos kreatívipari díjjal jutalmazták a járványhelyzetre innovatív és kreatív választ adó, kiemelkedő projektek kategóriájában.

    Káel Csaba felidézte: egyedülálló kezdeményezés volt a Müpa felszíni parkolójában nyáron megvalósult autósmozi, ahol sok zenekarnak és együttesnek a karanténidőszak után elsőként adtak újra színpadra lépési lehetőséget.

    A vezérigazgató kiemelte: a Müpa Zeneműpályázat életre hívásával az volt a céljuk, hogy minél gazdagabb műfaji palettán segítsék elő új magyar zeneművek megszületését és segítséget nyújtsanak, perspektívát teremtsenek a hazai művészeknek. A pályázatra 14 zeneművészeti kategóriában 258 pályamunka érkezett, amelyek közül 48 zeneszerző és alkotótársaik 54 művét díjazta a szakmai zsűri.

    Káel Csaba hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a pályázat nyertes művei mielőbb színpadra kerülhetnek, segítve az előadóművészeti élet minden szegmensét. Az első ősbemutató január 15-én valósul meg, amikor a Müpa Virág Anna Virág Therapy of a Bipolar Bear című kamarazenekari művét közvetíti az Átlátszó Hang fesztiválon.

    A 2020-as évet a Müpa karácsonyi kisfilmmel és egy virtuális adventi kalendáriummal zárta, továbbá partneriskoláinak pedagógusait és diákjait 50 ezer különleges hangjegyfüzettel és egy interaktív zenei játékkal ajándékozta meg.

    Káel Csaba kiemelte: sok hasznos tapasztalatot szereztek az online térben, a Müpa csapata erőn felül állt helyt és nagy eredményekre lehetnek büszkék.

    „Ugyanakkor az előadóművészet arról szól, hogy az adott pillanatban emberek közösséget alkotnak, személyesen vannak jelen, együtt gondolkodnak, összekapcsolódnak – ez rendkívüli érték, olyan élmény, amelyre szükségünk van, szükségünk lesz”

    – mondta.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram