Kálid Artúr: „Az igazgatóhelyettes adta be a jelentkezési lapom a Színművészetire”
2020. augusztus 22., szombat 11:52
Tagja volt a Vígszínháznak, a Bárkának, majd a szabadúszás mellett döntött. 22 éve házasok Murányi Tünde színésznővel, akivel új produkcióra készülnek. Kálid Artúrt Tóth Ildikó kérdezte.
A HOT interjújából:
A kérdésre, intézetben nevelkedett gyerekként milyenek az első emlékei, Kálid Artúr elmondta: „Öt- és nyolcéves korom között szülőanyám magához vett. Arra határozottan emlékszem, hogy tél van, nagyon hideg, kiküldenek a hóba egy vesszőért, amivel aztán elvernek. (…) Nekem megvan a családom: Winklerék, akikre kilencéves koromtól úgy tekintek, mint a szüleimre. (…)
Azt gondolják, hogy aki intézetben nevelkedett, az nem kap szeretetet. Pedig nagyon sokat kaptam.
Kézről kézre adtak a gondozónők, egész Szabolcs-Szatmár megyében nem volt félvér gyerek rajtam kívül. Kiríttam a környezetemből a göndör hajammal, a bőrszínemmel, kis csodabogár voltam. Ugyanakkor okos, értelmes, kedves és tisztelettudó gyereknek tartottak. Kivételeztek velem” – tette hozzá a színművész.
Gyermekei is a Winkler nevet viselik. Arról szólva, ennyi névvel hogyan oldotta meg, hogy önazonos maradjon, elárulta: „Aztán az Angyalbőrben forgatása idején Usztics Mátyás és Szurdi Miklós javasolta, hogy vegyek fel egy művésznevet. Anyám nem mondott le rólam hivatalosan, pedig sokan akartak örökbe fogadni, köztük egy Khaled nevű arab orvos is, így ebből lett a Kálid.
Az igazolványomban a Winkler Artúr név áll. Nem ezen a néven lettem színész, de még van rá esély, hogy a fiam, Tamás Ábel Winklerként ismert művész legyen – most vették fel Kaposvárra, színész szakra”
– fejtette ki a színész.
Arról is mesélt, ki irányította a színi pálya felé: „Az osztályfőnököm, Sárika néni veszekedett velem, amikor katonai középiskolába akartam jelentkezni azzal, hogy ott szakmát is tanulok, szakács lehetek. Nem írta alá a jelentkezésemet, gimnáziumba küldött. Aztán hamar eldöntöttem, hogy színész leszek. Középiskolásként Kálloy Molnár Péterrel felváltva nyertük a szavalóversenyeket. (..) Már a harmadik fordulón is túljutottam, amikor a Ki Mit Tud? még csak az első adásnál tartott. A versenyre nem is akartam jelentkezni: a gimnáziumi igazgatóhelyettes adta be a jelentkezési lapomat.”
Végül Szirtes Tamás osztályába járt: „Négyünket is vitt volna, de nem sértődött meg, amikor elmondtuk, hogy a Vígszínházba szeretnénk menni. Beszélt Marton László igazgatóval. Szirtes tanár úr fantasztikus osztályfőnök volt, meghallgatta a diákokat. Azt tanácsolta, hogy járjunk sokat színházba, utána üljünk be a büfébe, és oda menjünk, ahol a legjobban érezzük magunkat. Fiatal csapat jött össze a Vígben, az első néhány év mámoros volt.
Ha elmegyek a színház mellett, ma is megdobban a szívem. A Bárka, ahol szintén eltöltöttem hét évet, nagy szerelem volt. Bűn, hogy vége lett; benne volt még jó néhány év abban a színházban”.
Kálid Artúr ismét közös bemutatóra készül a feleségével, Murányi Tündével: „Tavaly volt 25 éve a Trisztán és Izolda bemutatójának, és végre újra együtt játszhattunk a Meghallgatásban. Idén Balázs Ágnes Keresztrejtvény című karanténdrámáját olvassuk fel Tündével a Trip hajón, szeptemberben”.
A teljes interjú a HOT-ban olvasható.