Kálmán Mátyás Fortuna vendégei című dokumentumfilmjét FIPRESCI-díjjal jutalmazták a ZagrebDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon. A film a regionális versenyprogramban szerepelt.
A FIPRESCI (Fédération Internationale de la Presse Cinématographique) a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a filmkritikusok legrégebbi és legismertebb egyesületének díja, amelyben a világ ötven országából vannak tagok.
A rangos díj háromtagú zsűrijét idén Josip Jurčić horvát filmújságíró és kritikus, korábban a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűritagja, Maximilian Schäffer német író, filmkritikus, korábban a lipcsei és a tallini filmfesztiválok zsűritagja, valamint Ana Šturm szlovén filmkritikus, történész és szociológus, korábban a 70. Berlinale zsűritagja alkotta.
A zsűri az alábbi szavakkal jellemezte a filmet: „A Fortuna vendégei egy egyszerű és együttérző dokumentumfilm, amely méltósággal és odafigyeléssel kezeli szokatlan témáit. Kálmán időt szakít arra, hogy őszinte kapcsolatot alakítson ki főszereplőivel, és sikerül elkerülnie a cukormázas ábrázolást, másrészt pedig azt, hogy a szereplők hibáit kihasználja. A Fortuna vendégei lényegre törő portréja annak az alapvető emberi igénynek, hogy szeressenek és elismerjenek minket.”
Forrás: Facebook, Kultúra.hu, Papageno