Zimmer Feri, Kojot, Csak szex és más semmi, Kaméleon. Ezek a híres magyar filmek mind Kálomista Gábor nevéhez köthetők, csakúgy, mint az oly sokat emlegetett Elkxrtuk. A producert a 168 óra kérdezte.

A felvetésre, miszerint az Elkxrtuk felkavarta az állóvizet a közbeszédben és a filmes szcénában úgy reagált: „A körülményekhez képest a film nagyon tisztességesen teljesített a mozikban. A Budapest Filmmel persze konfliktusba keveredtünk, ami mögött politikai döntésből fakadó rosszindulat állhatott, vagy egyszerűen nem értenek a szakmához. Végül nekem lett igazam, hiszen a film az első héten telt házzal futott a mozikban.”

Úgy tűnhetett sokaknak, hogy a filmbéli Dobrev Klára szinte sátáni ábrázolása nem véletlen, hiszen az előválasztás egyik legesélyesebbjeként indult. A kérdésre, mit szólt, amikor végül Márki-Zay Péter nyert: Kálomista Gábor elmondta: „A filmet nem három hét alatt dobtuk össze, bőven az előválasztás bejelentése előtt készült el a forgatókönyv. Egy valóságból táplálkozó politikai krimi nyilván abban a környezetben marad talpon, amelyben éppen sokat beszélnek a politikáról. Valószínűleg a választások után senkit sem érdekelne a téma, úgyhogy egy korrekt produceri döntés keretein belül próbáltuk meg a filmet sikeressé tenni. Ráadásul idén volt a 2006-os események tizenötödik évfordulója. Teljesen mindegy, hogy a baloldal főszereplője Dobrev Klára, Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc vagy Márki-Zay Péter, az eseményekről határozott véleményem van. Nem politikai filmeket készítek.”

Arról is faggatták, hogy már korábban is előfordult, hogy a szakmai rendszert hibáztatta a filmjei esetleges elkaszálásáért, a Budapest Filmmel többször került összetűzésbe. A felvetésre, lehet-e ennek köze ahhoz, hogy rendszeresen nyílt kritikákkal illeti azt a baloldalt, amely szerinte egyébként meghatározza a magyar kulturális közeget, úgy vélekedett: „Régóta kritizálom a baloldalt. A kultúrában ideje lenne egy rendszerváltásnak. (…) A fővárosi kulturális közegben mozgó emberek 90 százaléka balliberális, ami önmagában nem baj. Azonban mindenkit megpróbálnak kirekeszteni, és én itt a színházban, de a filmgyártásban is napi küzdelmet vívok. Liberálfasizmusban élünk. Ha véletlenül nem értek egyet egy baloldali kultúrában sokat feszengő emberrel, akkor rögtön fasisztának neveznek. A párbeszéd nem belőlem hiányzik, hanem belőlük.”

Azt is leszögezte: „A politikai batyumat leteszem a színház és a filmgyártás kapujában. (…) Elég a Tháliában körbenézni. Ez a legliberálisabb színház ma Magyarországon.”

Arról is szót ejtett, nem szereti a kettős mércét: „Nem egy színház él abból, hogy a darabjai napi politikai eseményekre reflektálnak. Az általam mélyen tisztelt és kiváló színházialkotónak tartott Pintér Bélától ez az attitűd maga az istencsászárság, ellenben ha én merészelek a 2006-os eseményekről filmet forgatni, az a nettó fasizmus. Mivel nem velük vagyok, úgy látják, ellenük vagyok. Holott nem így kellene lennie, szükség van párbeszédre. A most futó gyerekfilmünkben, az El a kezekkel a papámtól! című műben például három színész is szerepel, akik a Katona József Színház tagjai, többek között régi barátom, Elek Ferenc. Nem lehet rám sütni, hogy politikai alapon válogatok.”

Azt is kifejtette, a filmes világ 2010 előtt abszolút baloldali befolyás alatt állt, de én már akkor is sokat dolgozott: „Az ideológiai skatulyázás nagyon nehéz kérdés. Kifejezetten kedvelem például Enyedi Ildikót, de biztosan nem egyezik a közéleti véleményünk. Nincs se jobb-, se baloldali túlsúly. Talán enyhén baloldali a fölény, de csak azért, mert onnan sokkal több alkotó érkezik. A jobboldalnak még sem ideje, sem energiája nem volt létrehozni az utánpótlásbázisát. A kultúra ezen része még nem lépett át a jobboldal küszöbén. Itt azért rengeteg tennivaló lenne.”

Azt is hozzátette: „Az, aki ma önmagát színházi elitnek nevezi, de nem hajlandó másokkal egy asztalhoz ülni, az a balliberális közeg. Azt mondják, a művészet mindig a rendszer ellen lázad, amit készséggel el is fogadnék, ha nem ültem volna velük Tarlós Istvánnál számtalan igazgatói értekezleten, ahol konkrétan a hátsó felét nyalták fényesre. Tarlós István ténylegesen támogatni próbálta a színházakat. Olyan jó soruk a fővárosi színházaknak sosem lesz, mint a Tarlós-éra alatt. Amelyik színházigazgató ezt cáfolja, az hazudik.”

Leszögezte, konfliktust soha nem kezdeményez: „Ha engem nem sértegetnek, én sem sértegetek senkit. Ellenkező esetben beleállok. Egyébként teljesen mindegy, mert nincs jobb- és baloldali színház- és mozinéző. Színháznéző és mozinéző van. Nem terhelhetjük őket ezekkel a belterjes vitákkal, mert előbb-utóbb ráunnak. (…) Molnár Áront például tehetséges fiúnak tartom, de már aktivizmusba hajló módon köt bele mindenbe. Mégis a mai napig a legdrágábban készülő magyar film főszereplője. Ez nem ellentmondás? Vagy ott van Herendi Gábor, aki a legdrágább magyar filmet rendezte, és a mozi előtt mondja el könnyes szemekkel, hogy ő a rendszer kitaszítottja.”

A teljes interjú a 168 órában olvasható.

A NÉZŐK RÁUNHATNAK A BELTERJES VITÁKRA

168 óra 2022.01.13 – 10,11,12,13. oldal