gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Kanadába utazik a Loveshake! – Rezes Judit és Szabó Győző színházi duettje

    2022. október 18., kedd 12:03

    Loveshake – Az élet összeráz címmel mutatta be a Delta Produkció 2018-ban a Jászai Mari-díjas Rezes Judit és Szabó Győző színművészek első önálló színházi duettjét. A két sztár párkapcsolatának igaz története összművészeti produkcióként, élőzenével és tánccal, kendőzetlen őszinteséggel és sok humorral tért vissza két év kihagyás után idén tavasszal a színpadra. 

    A nyári, magyarországi turnésorozat után az előadás meghívást kapott Észak-Amerika legnagyobb magyar kulturális intézményébe, a torontói Magyar Házba. A környék magyar diaszpórájának kulturális központja céljául tűzte ki, hogy aktuális programlehetőségeket kínáljon, olyan eseményeknek adjon otthont, amelyek hozzájárulnak a közösség összekovácsolásához. A külhoni magyarok számára a Loveshake vendégjátékához hasonló rendezvények identitásmegtartó és nemzeti összetartó erőt jelentenek, hiszen amellett, hogy alkalmuk nyílik megtekinteni egy Magyarországon is játszott, közkedvelt színdarabot, mindezt anyanyelvükön tehetik meg.

    Rezes Judit és Szabó Győző, egyúttal a Delta Produkció missziója is a további nyitás más országok magyar közönségei felé. 

    A Loveshake egy formabontó párkapcsolati játék, melyben az előadók közismert dalok és izgalmas koreográfiák segítségével mutatják be egy kapcsolat ívét, annak csodáit és nehézségeit. Történeteik saját történetek, megélt, igazi állomások. Az előadás ezért személyes érintettséggel, őszintén és kendőzetlenül mesél, kerüli azonban a dokumentarista realitást, így a valóság és fikció keserédes keveréke jelenik majd meg a színpadon. 

    Az előadás november 27-én várja a torontói közönséget a Magyar Házban. Rezes Judit és Szabó Győző párkapcsolati vallomása Budapesten a 6színben látható, idén utoljára október 24-én. A belföldi vendégjátékok, valamint a nagyszabású külföldi út miatt a Loveshake legközelebb csak 2023-ban várja a fővárosi nézőket. 

    Fotó: Horváth Judit

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram