KulisszaSzász JánosVígszínházSzarvas JózsefHegedűs D. GézaBródy Vera
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 24., vasárnap

    “Most újrafogalmazhatjuk önmagunk” – Grecsó Zoltán vallomása

    2020. április 7., kedd 07:00

    KaranTÉMA címmel indított sorozatot a Jurányi Inkubátorház, melynek keretében megszólalnak a független területen alkotó művészek. Arra kérdésre válaszolnak, milyen gondolatokat ébreszt bennük a jelenlegi helyzet, a karanténban töltött időszak.

    ,,Számomra ez egy nagyon érdekes helyzet, miközben az is nagyon foglalkoztat, hogy miért pont most történik ez velünk. 

    Most nem a globalizációból eredő problémákra gondolok, de persze lehetne arra is, főleg, ha közben eszembe jut, hogy mindeközben sáskajárás van Afrikában. Így már egészen kísérteties. Kedvencem a Két pápa című filmben az a rész, amikor Benedek pápa, az ima után, az eloltott gyertya füstéjről mesél: “Igen, az emberségnek most lefelé száll, csak az a kérdés, hogy odafigyelünk-e ezekre az „apró” jelekre”. 

    Grecsó Zoltán / Fotó: Dömölky Dániel

    Az életvezetési tanácsadómmal, Masa Horváth Gabriellával, akivel most már elég hosszú ideje dolgozunk együtt, megtaláltuk azt a kulcsfontosságú, a személyiségem és a karrierem egyik meghatározó jegyét, ami most fontos nekem ezekben a napokban is: Azt, hogy jól működöm válsághelyzetekben.
    Legalább is azokban a helyzetekben, amelyeket én annak ítélek meg.

    Ilyenkor jól spórolok, sokat és kitartóan dolgozom, amíg helyre nem áll a rend. 

    Ilyenkor inkább a pihenéssel van gondom. Azt ilyenkor egyáltalán nem tudok,  aminek köszönhetően mindig sikerül idővel viktimizálnom is magam.

    S ha ezeknek az állapotoknak vége is szakad egyszer, sok időre van szükségem, hogy leengedjek és ez általában nem hamarabb, mint nyáron szokott csak sikerülni.

    Éppen azon dolgoztunk sokat Gabival, hogy mik lehetnek azok a jegyek a személyiségemben, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy azzá válhassak, aki most lehetek, de most már inkább hátráltatnak, mintsem segítenek. 
    Talán ez a jelenség, ahogy én krízishelyzetekre reagálok, az is egy ilyen. 
    Hiszen be kellett vallanom, hogy legtöbbször nem is áll fenn valódi krízishelyzet, és így kénytelen vagyok generálni.

    Hogy ez a mostani, mennyire krízishelyzet, az is annyira relatív. Akár a vírus okozta helyzeteket, akár a most élesedő belpolitikai eseményeket nézzük: El tudok képzelni rosszabbat is sajnos. Persze nem feltétlenül szeretnék.

    De talán nem is erről kellene írnom, mert azt hiszem, hogy ami fontos lehet most, és amiért én pozitívnak látom ezt a helyzetet – tudom, hogy az életünk a legdrágább kincsünk és nem szeretném ezeket az eseményeket alábecsülni – az az, hogy mi tétlen, tünetmentes hordozók, miközben otthon ülünk: újrafogalmazhatjuk önmagunk.

    Ha visszagondolok az eddigi életemre, mindig akkor lépett számottevően előre, amikor hirtelen minden megállt körülöttem és nekem számot kellett vetnem az addigiakkal.

    Ezek persze mindig nagyon nehéz korszakok: ilyen volt az érettségi vagy a diploma utáni időszak, de az is ilyen volt, amikor először éreztem azt, hogy ezentúl, egy-két kivételtől eltekintve, csak a saját munkáimban szeretnék táncolni.

    Nagyon sokat vállaltam, mint táncművész és annyira reméltem, hogy a Mindenható észreveszi, hogy milyen keményen küzdök. Aztán szerencsére egyszer csak minden megállt.  Akkor jöttem rá, ha sokat dolgozol, nincs lehetőséged kitalálni, hogy mire is vágysz igazán.

    Otthon vagyok és leginkább tanulok és persze azon gondolkozom, mire is vágyom igazán. Most éppen leginkább olyan anatómiai ismereteken alapuló metódusokkal foglalkozom, amelyek használják a vizualizációt, anélkül, hogy feltétlenül direkt mozgást is alkalmaznának. Ezeknek általában az a célja, hogy újramodellezzék a neuromuszkuláris (ideg-izom) szokásokat és ezzel csökkentsék az interferenciát, amit a véletlenszerűen megjelenő szokássá vált viselkedések alakítottak ki.

    Mindeközben persze tanítok is. Napközben az egyetemen tanuló növendékeim fogadom, esténként pedig az amatőröket várom ingyenes táncórákra a közösségi médiák felületein. 

    Hogy miként viselem ezt a helyzetet? Gyakran kérdezik. Általában jól. 
    A gondolkozásmódommal nincs most semmi gondom: nem pánikolok vagy szorongok feleslegesen, de mellkasom szokott fájni a szomorúságtól. Olyan érzés szokott eluralkodni rajtam, mint tinédzserkoromban a szülőfalumban volt jellemző: érdekes, hogy ilyen erős jeleket küld a testem számomra, hogy ingerszegénynek találja a jelenlegi életmódom. 

    Most nincsenek hosszútávú terveim. Ha azokra gondolok, kicsit el szoktam keseredni. Az addiktológiában van egy mondás, amit függőbeteg jól ismer:
    “Csak a mai nap.” 

    Mostanában csak az adott napnak keresek értelemet és célt. 
    Hogy meddig lesz ez még így és mi lesz ezután… Úgysem tudhatjuk!

    Grecsó Zoltán

    Látogasson el a Jurányi Inkubátorház Facebook oldalára,
    amelyet itt érhet el.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -