Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 15., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Karinthy Frigyes szerepére készül Scherer Péter a Nézőművészeti Kft.-vel

    2021. március 16., kedd 10:01

    Az Utazás a koponyám körül című kisregény színpadi adaptációjának bemutatására készül a Nézőművészeti Kft. Karinthy műve világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás.

    Egyrészt egy rendkívül precíz, analízáló leírása a betegség körül kibontakozó történéseknek, másrészt a belső víziók, álmok és reflexiók bonyolult szövevénye. Éppen ezért a készülő adaptáció, a színészi játék személyességén túl, erős zenei hatásokra kíván építeni.

    A rendhagyó olvasópróbára a B32 Galéria és Kultúrtérben került sor, mely március 18-án 19 órától két napon keresztül ingyenesen lesz megtekinthető a Galéria Facebook oldalán.

    Karinthy Frigyes szerepében Scherer Péter látható. Partnere és a zenei részek megalkotója Marton Róbert.

    A színházi bemutatóra – a tervek szerint – 2021 őszén kerülhet majd sor. 

    Scherer Péter szavaival a darabról:

    „Ha szigorúan vesszük, és elkezdek kutatni az agyamban a múlt eseményei körül, akkor azt gondolom, hogy én Karinthy miatt lettem színész. Mert azokkal a bizonyos általános iskolás színdarabokkal; Röhög az egész osztály, Tanítom a kisfiamat, Magyarázom a bizonyítványomat stb., mindig megnyertem a városi Ki mit tud versenyeket, pontosabban a városi Úttörő Kulturális Seregszemléket. Tíz és tizennégy éves korom közt ajkai suhancként, – aki egyébként a közeli dombra járt ugrabugrálni, és a mellette lévő erdőbe, a patak mellé szalonnát sütni – a színház világa valahogy már megérintett, és ezeken a darabokon keresztül a nevetés, a nevettetés mámorával együtt a színpad is beszippantott.

    A középiskolában fizika tagozatra jártam Szombathelyre. Ez családi hagyomány volt, mert a családban mindannyian; apám, tesóm, és én is jók voltunk a reál tárgyakból, apu pedig kiváló, szóval nem volt kérdés, hogy hova megyek, és mit tanulok. Tulajdonképpen négy évig egyáltalán nem foglalkoztam színjátszással, sem versmondással. De amikor felvételizni kellett, akkor visszajött ez a dolog, és beadtam a Színház-és Filmművészetire a jelentkezésemet, ahova nem vettek fel, sőt az első rostán ki is estem.

    A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre azonban felvettek, Pestre kerültem, és az első dolgom az volt, hogy színházi csoportot kezdtem el keresni, ahol játszhatok. Egy barátommal együtt meg is találtam Debreczeni Tibor drámapedagógus minitársulatát, és később pedig Somogyi Istvánt, és az általa alapított Arvisura Színházi Társaságot, ahol tizenkét évig voltam, közben lediplomáztam, de a szakmám helyett is inkább ezt a színházas dolgot csináltam. Úgy gondolom, bár nem mondtam folyamatosan Karinthy műveket, hogy mind a mai napig maximálisan meghatározó szerepe volt abban az írónak, hogy színész lettem, színésszé válthattam” – nyilatkozta Scherer Péter.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram