Tóth Sámuel Csaba az Opera vezető korrepetitoraként dolgozik, és 2019-ben karmesterként is sikerrel debütált a dalszínházban. Minden szabad percét családjával tölti, de a karantén időszaka alatt alkalma nyílt hódolni különleges hobbijának, az autófelújításnak is. 

Verasztó Annamária írása

Mit takar pontosan, hogy az autófelújítás a hobbija?

Akárcsak a zene szeretetét, ezt is édesapámnak, az Opera énekkari művészének, Tóth Csabának köszönhetem, akinek korábban volt egy autószerelő műhelye. Öcsémmel kialakult bennünk az autók iránti szenvedély (már-már őrület), de most először újítok fel járművet. Remek kikapcsolódás, és a karantén hónapjaiban több időm volt az alkatrészek felkutatására is. A karosszéria-lakatosságban édesapámnak asszisztáltam, most pedig az összeszerelés következik. Erre csak nyáron van alkalom, mert évad közben a család és a teendőim teljesen lefoglalnak. Ez a felújítás alatt álló 1982-es évjáratú Mercedes W123 életem első autója: egy családi barátunktól vettem, és érzelmileg erősen kötődöm hozzá, mert az esküvőmön ez volt a menyasszonyi autó. A cél, hogy megkapja az oldtimer minősítést, aztán minden felszabaduló percemet a családomnak szentelem majd.

A munka és a család tehát kitölti az ideje 100%-át. Hogyan változtak ezek az arányok, amikor megszületett a kislánya?

El sem tudtam képzelni korábban, milyen nagyszerű dolog apukának lenni, pláne egy kislány édesapjának. Felfoghatatlan érzés. Azon a héten, amikor megszületett, elmentem próbálni, de semmi másra nem tudtam gondolni, csak rá. A legjobb dolog hozzá hazajönni. Johanna most tizenöt hónapos, és a karantén alatt láthattam az első lépéseit, az értelme kinyílását: ha megszakítás nélkül dolgozom, nem tudtam volna ilyen mértékben része lenni az életének. Hálás vagyok, hogy itthon lehettem, mert leírhatatlan volt követni a fejlődését.

A karantén idején korrepetitori feladataiból tudott bármit is más formában folytatni?

Mindenki félt a személyes találkozástól, ezt a munkát pedig online nem lehet végezni. A pécsi növendékeimmel konzultáltam, de az operai teendőket nem lehetett így megoldani. Szerencsére, amikor már nagyon hiányzott a zene, adódott egy szép feladatom: Kovács János vezényli majd Vajda János A képzelt beteg, avagy Őfelsége komédiása című új operáját, amelyet még sohasem adtak elő. Hogy a rendező mégis hallhassa, összekötöttem a számítógéppel az elektromos zongorámat, és feljátszottam, felénekeltem az összes szólamot. Nagyon élveztem a kísérletezést a felvétel készítése során: az időigényessége miatt ez is csak ebben a helyzetben volt kivitelezhető.

A zeneszeretet kezdetektől meghatározta a sorsát, de miként dőlt el, hogy ezen belül mely területekkel foglalkozik hivatásszerűen?

A Jóisten vezetése mindig jelen volt az életemben. Apukámnak nem adatott meg, hogy zenét tanuljon, mert a szülei előírták, hogy szakmát kell szereznie – mégis zenész lett belőle, olyan erős volt benne az ez iránti vágy. A szüleim tudatosan meg akarták adni a testvéreimnek és nekem az esélyt, amelyet apukám nem kaphatott meg. A szomszédtól sikerült kölcsönkérnünk egy zongorát, és úgy hozta a sors, hogy végül mindhárman épp zongorán kezdtünk játszani.

Kolozsváron születtem, de később Budapesten, a Bartók Konzervatóriumban folytattuk a tanulmányainkat. Mielőtt felvételiztem a Zeneakadémiára, volt egy depresszív hetem, amikor vívódtam, merre tovább. Egyértelmű volt, hogy zenével szeretnék foglalkozni, de nem éreztem magam elég ügyesnek. Bejutottam egy hangszerésziskolába, gondoltam, majd zongorákat fogok javítani, hangolni. Később anélkül, hogy előtte egyetlen tanárhoz is elmentem volna meghallgatásra, elsőre sikerült a zeneakadémiai felvételim. Attól kezdve már nem volt kérdés, hogy ez az én utam. Zongora szakon diplomáztam, ám mindig is vonzott az opera világa, így elvégeztem a korrepetitori képzést is, és már a következő évben bekerültem az Operába. Így léptem a pályára.

Mennyire számít rendhagyónak, hogy valaki ezután visszatérjen az iskolapadba, és a karmesterséget is kitanulja?

Az Operában a korrepetitorok általában zongoráznak, de vannak úgynevezett vezénylő korrepetitorok is: a karmester távollétében ők vezetik a próbát. Szennai Kálmán barátom az egyik ilyen alkalommal, amikor A varázsfuvolát gyakoroltuk, váratlanul kiállított vezényelni, noha nem volt e téren tapasztalatom. Éppen Rost Andrea énekelt, és lányos zavaromban azt sem tudtam, hová legyek. Rettentően szégyelltem magam, hogy maga a világhírű szoprán áll a színpadon, én pedig össze-vissza dirigálok… De érdekes élmény volt, elkezdett érdekelni ez a terület, fejlődési lehetőséget láttam benne. Megkértem Köteles Géza barátomat, hogy készítsen fel, így sikerült bejutnom a Zeneakadémia karmester szakára. Azóta az Operában is nagyon szép feladatokat kaptam már: tavaly februárban A bahcsiszeráji szökőkút egyik utolsó előadását vezényelhettem, félig beugrásként, próba nélkül. Ezekkel a nagyszerű zenészekkel csodás együtt muzsikálni, mert érzem a szeretetüket, és azt, hogy elfogadtak, annak ellenére, hogy tapasztalatlan vagyok még. Számomra ez fantasztikus érzés!

Karmesterként milyen feladatok várják a tervek szerint?

Remélhetőleg sok remek darabot fogok vezényelni: a Laurencia című balett nyitja a sort, majd Mozart A színigazgatóés Menotti A telefon című operái következnek. A december A diótörőé, amihez már tavaly is volt szerencsém, illetve dirigálhatom a Parázsfuvolácskát, A varázsfuvola keresztmetszetét.

Szerző: Verrasztó Annamária

Az interjú elsőként az Opera Magazinban jelent meg!