Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Kárpáti György Mór filmrendező: „Még sok megerősítésre van szükség”

    2023. január 31., kedd 10:02

    Január 12. óta vetítik a mozik Kárpáti György Mór Jövő nyár című filmjét. A történet szerint egy gimnáziumi osztály nyári drámatáborban vesz részt, ahol Anna, Dani és Milán között szerelmi háromszög alakul ki. Egy év múlva visszatérnek a táborba, de már eggyel kevesebben, időközben ugyanis Milán öngyilkos lett. „Soha nem értettem, miért tesz valaki ilyet, nyugtalanít és megráz” – mondja a rendező-forgatókönyvíró a Képmásnak.

    Kárpáti György Mór – Fotó: Skublics Gergely

    A felvetésre, miszerint nem először foglalkozik súlyos társadalmi problémákkal. A 2016-ban megjelent Gólyatábor című kisfilmje ugyanis a szexuális erőszakról szólt, most pedig a kamaszkori öngyilkosság áll a Jövő nyár központjában, kifejtette:

    „Már korábban gondoltam arra, hogy ezzel a kérdéssel filmben is foglalkozni kellene. A Jövő nyár előtt elindítottunk egy castingot még egy másik filmre, akkor jutott eszembe, hogy érdekes lenne a 16–18 éves korosztállyal beszélgetni a témáról. Kiderült, hogy sokuknak vannak ilyen történeteik: önsértés, öngyilkossági kísérlet, öngyilkosság, ami gimnáziumban történt.

    Az a filmterv lassabban alakul, de annyira jó jelentkezések érkeztek be, annyira szimpatikus fiatalok küldtek videókat, hogy arra gondoltam, mindenképpen jó lenne valamit csinálni velük. Éppen a Covid sokadik hulláma volt, úgy gondoltam, jó lenne nyáron szervezni egy tábort, ami közösségi program, miközben forgatunk, és egy mozifilm is készül. (…) Amikor kialakult a csapat, elkezdtünk a természetbe járni, mert a film is erdőben játszódik. Voltunk a Normafán, a Római-parton, 2021 nyarán pedig egy iskola üres termében olyan helyzeteket játszottak el, amik az osztály élete és Milán karaktere körül forogtak. Jó volt ezeket az imprókat Lilivel, a pszichológussal is átbeszélni” – mesélte a rendező.

    Arról szólva, hogy a természetközeliség több korábbi filmjében, a Guerillában és az Erdő-ben is megjelenik, kifejtette:

    „Máshogy viselkednek az emberek a természetben, mint a civilizált, épített területeken. Jobban jelen van az ösztönvilág és maguk az emberek is, engem ezek a helyzetek érdekelnek. Az erdőben, ami egy labirintus, nagyon jól meg lehet mutatni, hogy azok a szereplők – legyenek akár 170 évvel ezelőtti szabadságharcosok vagy mai tizenévesek – hogyan járják végig az útjukat.”

    Arról is faggatták, meglátása szerint tabu-e beszélni Magyarországon a mentális problémákról, vagy van ebben változás: „Biztos, hogy még sok megerősítésre van szükség ahhoz, hogy egyáltalán ne legyen szégyen, ha valaki rosszul érzi magát. Jó lenne, ha azok, akik a közösségi médiában szerepelnek, még nagyobb részt vállalnának ennek tudatosításában. Közvetítsék az üzeneteket, hogy nem szégyen rosszul lenni, segítséget kérni, elmondhatja valaki, hogyan érzi magát, fontos egymásra figyelni.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram