Január 12. óta vetítik a mozik Kárpáti György Mór Jövő nyár című filmjét. A történet szerint egy gimnáziumi osztály nyári drámatáborban vesz részt, ahol Anna, Dani és Milán között szerelmi háromszög alakul ki. Egy év múlva visszatérnek a táborba, de már eggyel kevesebben, időközben ugyanis Milán öngyilkos lett. „Soha nem értettem, miért tesz valaki ilyet, nyugtalanít és megráz” – mondja a rendező-forgatókönyvíró a Képmásnak.
A felvetésre, miszerint nem először foglalkozik súlyos társadalmi problémákkal. A 2016-ban megjelent Gólyatábor című kisfilmje ugyanis a szexuális erőszakról szólt, most pedig a kamaszkori öngyilkosság áll a Jövő nyár központjában, kifejtette:
“Már korábban gondoltam arra, hogy ezzel a kérdéssel filmben is foglalkozni kellene. A Jövő nyár előtt elindítottunk egy castingot még egy másik filmre, akkor jutott eszembe, hogy érdekes lenne a 16–18 éves korosztállyal beszélgetni a témáról. Kiderült, hogy sokuknak vannak ilyen történeteik: önsértés, öngyilkossági kísérlet, öngyilkosság, ami gimnáziumban történt.
Az a filmterv lassabban alakul, de annyira jó jelentkezések érkeztek be, annyira szimpatikus fiatalok küldtek videókat, hogy arra gondoltam, mindenképpen jó lenne valamit csinálni velük. Éppen a Covid sokadik hulláma volt, úgy gondoltam, jó lenne nyáron szervezni egy tábort, ami közösségi program, miközben forgatunk, és egy mozifilm is készül. (…) Amikor kialakult a csapat, elkezdtünk a természetbe járni, mert a film is erdőben játszódik. Voltunk a Normafán, a Római-parton, 2021 nyarán pedig egy iskola üres termében olyan helyzeteket játszottak el, amik az osztály élete és Milán karaktere körül forogtak. Jó volt ezeket az imprókat Lilivel, a pszichológussal is átbeszélni” – mesélte a rendező.
Arról szólva, hogy a természetközeliség több korábbi filmjében, a Guerillában és az Erdő-ben is megjelenik, kifejtette:
“Máshogy viselkednek az emberek a természetben, mint a civilizált, épített területeken. Jobban jelen van az ösztönvilág és maguk az emberek is, engem ezek a helyzetek érdekelnek. Az erdőben, ami egy labirintus, nagyon jól meg lehet mutatni, hogy azok a szereplők – legyenek akár 170 évvel ezelőtti szabadságharcosok vagy mai tizenévesek – hogyan járják végig az útjukat.”
Arról is faggatták, meglátása szerint tabu-e beszélni Magyarországon a mentális problémákról, vagy van ebben változás: “Biztos, hogy még sok megerősítésre van szükség ahhoz, hogy egyáltalán ne legyen szégyen, ha valaki rosszul érzi magát. Jó lenne, ha azok, akik a közösségi médiában szerepelnek, még nagyobb részt vállalnának ennek tudatosításában. Közvetítsék az üzeneteket, hogy nem szégyen rosszul lenni, segítséget kérni, elmondhatja valaki, hogyan érzi magát, fontos egymásra figyelni.”