Kárpáti Pál: „Azt a fajta lazaságot, ami engem érdekel a színházban, nem tudtam kipróbálni soha”
2022. szeptember 11., vasárnap 08:46
Kárpáti Pál Staféta nyertes Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak c. társas monodrámáját 2022. szeptember 6-7-én mutatja be a Trafóklubban. Erről kérdezte a Revizor oldalán Proics Lilla.
A teljes interjú ITT érhető el.
A felvetésre, miszerint gyanítható, hogy rengeteg lemondással és kockázatvállalással járt, hogy megtalálja azokat a szakmai lehetőségeket, amelyekből egyszer csak lett egy figyelemreméltó előadásban egy nagy alakítása: a Demerung Lopahinja, Kárpáti Pál elmondta: „A Szputnyik feloszlása után szabadúszó lettem és szinte csak függetlenszínházi előadásokban dolgoztam. Szívem szerint ezt így folytatnám tovább, ami nem lesz könnyű a család mellett. A Narratíva Kollektíva rendezői megkínáltak ezzel a szereppel, ami elvitathatatlanul az egyik legfontosabb állomása a szakmai utamnak. Amióta olvastam a Cseresznyés/Meggyeskertet, nagyon szeretem ezt a szerencsétlen alakot. A Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című előadás ötlete előbb született, mint ahogy megkaptam ezt a szerepet. Hálistennek kicsit ki is zökkentett, hogy tudtam más, értelmes dologgal is foglalkozni.”
Arról szólva, mi indította erre a munkára, Kárpáti Pál úgy fogalmazott: „Az egyik oka a Covid-helyzet volt: a sok magányos, szakmai helyzet nélküli üldögélés váltotta ezt ki belőlem. Tisztázni akartam a szakmával való viszonyomat. És volt bennem valami düh is, hogy egyfolytában mások történetével kell foglalkoznom, közben pedig elfelejtődik, velem mi van. Bár nem a szalonivászat az, ami az embereket most a legjobban foglalkoztatja, mégis sokak életében jelen van, hogy ő maga vagy valamelyik családtagja italozgat. És kérdés, honnantól, hogyan probléma ez.”
A kérdésre, hogyan lehet ebből adott esetben idegenek számára is érdekes előadást csinálni, a színész elmondta: „Tíznapos túrára mentem, közben beszéltem a diktafonnak. Édesapám, Kárpáti Péter megsegített egy húszezer milliamperes tápegységgel, amiről kiderült, mennyire hasznos. Korábban azt gondoltam, hogy majd esténként, a táborhelyemen bekapcsolom a diktafont és a tűz mellett eldiskurálok magammal. A tápegység adta lehetőséggel azonban menet közben is beszéltem. Leírtam, szerkesztettem, illetve írói svunggal kiegészítettem a szöveget. Továbbá ahogy mentem egyedül, napokon keresztül, énekelgettem is. Ezek a dallamok pedig felkeltették az érdeklődésemet: belőlem fakadnak, nem is tudtam a létezésükről korábban. Szabó Sipos Ágoston barátommal arra jutottunk, hogy meghallgatnánk ezeket a dallamokat több szólamban, zenei kísérettel. Vettünk egy loop stationt, hogy eljátszhassunk ezekkel a témákkal. Eredetileg úgy volt, hogy csak én fogok zenélni. Aztán megkértem Ágostont, legyen ő is színpadon, amire nemcsak a zenei párbeszéd lehetősége miatt volt szükség, hanem mert fontos szerep jutott a személyének is a diktafonban folytatott magányos párbeszédek során.”
„Volt bennem ilyen szándék, amikor kitaláltam, hogy ezt akarom csinálni – hogy lehet-e ennyire személyesbe váltani. Színészként mindig igazodnom kell a rendezői elvárásokhoz, meg az anyaghoz. De azt a fajta lazaságot, ami engem érdekel a színházban, nem tudtam kipróbálni soha” – tette hozzá.