A gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szeptember végén, 47 éves korában hunyt el.
Dani emlékére szervezünk egy megemlékezést a Katona József Színház Kantinjánál (Budapest 1052, Petőfi Sándor utca 6.) október 30. és november 5. között. Hétköznap a Kantinban 13.00-tól, míg hétvégén 16.00-tól lesz lehetőség egy szál virágot elhelyezni az előtérben
– jelentette be Karsai Dániel testvére, Péter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szeptember végén hunyt el egy ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, aki élete végéig az eutanázia engedélyezéséért küzdött. Testvére bejelentette, hogy végakarata szerint szűk családi körben temetik el, de terveznek egy gyertyagyújtást is, ahol mindenki leróhatja kegyeletét Dani emléke előtt.
Karsai Péter a legutóbbi posztjában hangsúlyozta, hogy „a színházban tűzvédelmi okok miatt gyertyát vagy mécsest nem gyújthatunk”.
Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a színház november elsején zárva lesz, ezért a megemlékezők ezen a napon nem tudják elhelyezni a virágokat.